Oldalak

2022. 11. 29.

Krisztus Világa 2022. november - Szemle

Házikódból palotát
– Mindenszentek havában gondolataink Gárdonyiéval kavarognak Minden fakul, minden romlik,/ Márványvár is összeomlik./ Bíborleplek ronggyá málnak,/ Dicsőségek füstbe szállnak.” A világot” legyőző Jézus előre megmondta a világ sorsát… Minden földit elveszítünk, még a testünket is, de a bűn járványa végleg megszűnik, és megmenthetjük lelkünket, mert Őáltala túlárad a kegyelem. A Via Dolorosa számunkra nagy tanulság, mert az embert a keresztút, a megpróbáltatás átalakítja, mint Pilátust és Prokulát. Éberek legyünk és imádkozzunk. Az imádságot követően, akár csak a nappal után, bekövetkezik az árnyak éjjele, amikor Isten nem úgy válaszol imáinkra, mint ahogy szeretnénk. Ilyenkor bíznunk kell abban, hogy Isten tud valamit, amit mi nem. Akkor is, amikor minden értelmetlennek tűnik. Akkor is, amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, amit egyáltalán nem terveztünk. Mi egy apró házacskát látunk. Isten azonban egy palotát tervez és épít. Mi a rombolást érzékeljük. Isten az építést. Mi csak azt látjuk, amit emberi agyunk felfogni képes. Isten olyasmit épít, amit mi most fel sem tudunk fogni. Az eredeti terv nem ez volt, de mégis csodás lesz a megújítás. – olvassuk a vezércikkben.
A világ vége… – Bellon Gellért püspök elmélkedése. „Ami­kor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a földön?” (Lk 18,8) Ám tudnunk kell azt, hogy nemcsak a jövőben végbe­menő romlásról és a folytonosan lefelé való zuhanásról beszél Jézus, hanem prófétai lelke előtt megnyíló jövőben látja, hogy a kicsiny kovász, ami az evangéliumot jelzi, az egész lisztet vagyis a világot átjárja. (Mt 13,33) A kicsiny mustármag is terebélyes fává nő. Ezzel a nagy hittel önt bizalmat híveibe az Úr, amikor bátorítja őket: „Egy hajszál sem vész el a fejetekről.”
A keresztút mellékszereplői – II. állomás: Jézust vállára veszi a keresztet. Szent Procula (Prokla) – Dr. Jakubinyi György ny. érsek atya írása Pilátus feleségéről (Mt 27,19). Ki lehetett ez az asszony, aki férjét vissza akarta tartani az igazságtalan ítélettől? Titkos keresztény? – e kérdésekre kapunk választ. Milyen keresztet hordozott az Úr Jézus? – erre a kérdésre is fényderül, sőt II. Endre király vezette (1217) magyar keresztes lovagok gyönyörű szentföldi fa-legendáját is megismerjük, amit a gyulafehérvári székesegyház kanonoki stallumának első domborműve ábrázol. (4-5. oldal)
Árnyak éjjele – Három nő életébe pillanthatunk be, az ötvenes éveiben járó asszony aki édesanyjával és lányával él. Három nemzedék, más-más sorsok, visszatekintések és előre nézések, fohászok, a lélek öröme, máskor a felfakadó szenvedés borítja el a lelket. De az álom mintha velük altattna el mindent, hogy hajnal hasatával újra részese lehessen a világnak...- Bács Béla-János írása.
Utazás a Jézuskához Minden kisgyerek álma, hogy mielőbb találkozzon a kis Jézussal. Ezt a találkozást most játékosan a családban is megtehetjük, csak nyissuk ki középen a Krisztus Világát, és már is láthatjuk a Jézuskához vezető utat. Kerítsünk egy dobókockát és 4-6 darab színes bábut, s ha elolvastuk a szabályt, indulhat a család csapatépítő játéka. „Szabadon bűn és erény közt / Választani, mily nagy eszme! / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme ...” Köszönjük a gyergyószentmiklósi Mark House nyomdának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a színes és gyermeknevelő játékot. A gyerekek most alapozzák értékrendjük elemeit - ami szerint akarnak élni -, és ez az értékrend támogatja őket egy nagyon bonyolult világban. Irányt, értelmet, biztonságosabb identitást ad, hogy az élet kudarcait egészségesebben tudják kezelni, mert életük csak Istennel lehet tökéletes. Ahogy C.S.Lewis írta: „Isten nem adhat nekünk békét és boldogságot önmagán kívül, mert ilyen nem létezik.” A gyerekek Istené, aki őket közösségbe szánta. Ezért találkoztassuk Jézussal. Kívánom, hogy mindnyájan találjuk meg helyünket Jézushoz utazva a családban és a vallásos közösségben. (7-9) 
A különös kincsesláda – a gyerekek egy jézusi kincset, mondást talának a számrejtvényben – Katócától.
Az összetartozás ünnepe – Mindenszentek ünnepével kapcsolatban, az emlékezésnek, a megemlékezésnek hitéletünkben fontos szerepéről szól Farmati Anna SSS testvér. (12-13.o.)
Miként segít az ima – Heike Helmchen-Menke írása. Az imádkozó embert változtatja meg az ima, amikor imádkozik.  
Borcsa Gergely kántor életútját ismerjük meg, aki Novák Katalin államfőtől kitüntetést kapott – Bakó M. Hajnalka írása és kérdései.
Derűs oldal – Két részeg beszélget: - Te, én gondolkodtam a tegnapi balhé óta, legyünk inkább barátok! - Bolond vagy, hogy néznénk ki csuhában? 
Keresztrejtvényben Kölcsey Ferenctől származó idézet rejlik – készítette Korodi Zoltán.  
Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! – Márton Áron püspök 1947 Krisztus király ünnepén mondott szentbeszédének részletével zárul a lap.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése