Oldalak

2022. 12. 16.

Akit az Úr adventben szólított

Egy különös történetet osztott meg 2007 adventi beszédében Szigetszentmiklós plébánosa. “Egy fagyos novemberi hajnalon, a volt Mártírok útja a csúszós macskaköveire leereszkedő ködben egy fiatalember kószált kissé céltalanul, hogy kiszellőztesse a fejét. Az egyébként néptelen úton, a hajnali ködből egyszer csak idős asszonyok alakjai tűntek föl, akik mind ugyanabba az irányba igyekeztek. A fiatalembert elfogta a kíváncsiság, vajon hova igyekeznek ezek az asszonyok ebben a hajnali órában. Meg is szólította egyiküket és megkérdezte, hogy hova mennek ebben a cudar időben ilyen korán. „Rorátéra, hajnali szentmisére.” – hangzott a válasz. „Jöjjön velünk!” – invitálták az asszonyok. Nem kellett sokat győzködni, azonnal csatlakozott hozzájuk. Gyerekkorában nem volt idegen számára Isten háza, járt oda eleget az édesanyjával, amíg élt. A fiú érettségi után pincérnek tanult, most is egy éjszakai műszakot követően hozta erre a lába. Észre sem vette és máris ott ült a templomban, értette és követte a misét, olyan természetesen kapcsolódott bele az imádságba, mintha évek távolából forrna össze a régi fohász. Másnap már eltökélten tette meg a kitérőt a templomhoz, az idős asszonyok mutatták a neki szánt padot.

Mély nyugalom szállta meg ezután minden alkalommal a templomban, s valami furcsa vágyakozás a teljességre. Addig azt érezte, méghozzá egyre jobban, hogy üresség tátong a lelkében. A ferences házfőnöknek beszélt arról a meglepő hívásról, amit legbelül hallott. A szerzetes atya várakozásra intette, hiszen mindketten kezdték érteni, az Isten valami új útra kezdi hívni. Érlelő időt szánt a fiatalembernek, hogy a megszólításra igaz választ tudjon adni. Az idő szelíd türelemmel fogta közre őt, letisztította indulatait, fegyelmezte akaratát, hogy aztán annál szilárdabb elhatározásra bírja. Végül papi szemináriumba jelentkezett, s néhány év múlva, 2002-ben pappá is szentelték. A fiatalembert Linde Lászlónak hívták és most itt áll előttetek.”

Élete és papi pályafutása vázlatosan:
Született: 1966. május 5-én.
2002: Spányi Antal megyéspüspök pappá szenteli.
2002-2003: Dunaújvárosban káplán.
2003-2007: Budaörsön káplán.
2007-től: Szigetszentmiklóson plébános.
Meghalt: 2012. október 11-én. Élt 46 évet.

A hívei vallomásából: - Áldott tehetségének köszönhetően az evangéliumi felolvasásokon túl, prédikációiban sokak számára tudta az Isten testre szabott üzenetét közvetíteni. A szentmisék után gyakran megkeresték, hogy megköszönjék azokat a szavakat, gondolatokat, áttételes üzeneteket, amit úgy éreztek, hogy választ, segítséget nyújt az aktuális élethelyzetükre. Isten üzenetének közvetítője volt.
- Kiváló szervező, közösségépítő, valamennyi helyen, ahol szolgált remek közösséget épített maga köré. Kiváló szervezőkészségéről, gyakorlatiasságáról tanúskodik, hogy a templom felépítését, melyet ideérkezésekor feladatul kapott, sikeresen teljesítette. Áldásos működésének köszönhetően egyházközösségünk létszáma jelentősen megnövekedett, az átlagéletkor alapján inkább "idősnek" nevezhető közösség jelentős mértékben megfiatalodott. A templom megszentelt tere számos kulturális eseménynek (koncert, hangverseny, kórustalálkozó, stb.) adott otthont. Gyakran hívott neves vendég atyákat, akik személyiségükkel jelentősen hatottak a közösségre. Mindezek mellett a papi utánpótlást is olyannyira szívügyének tekintette, hogy frissen szentelt papokat hívott első misézni, emellett támogatta a fiatal kispapokat, diakónusokat
.

Akit az Úr másodszor is szólított:A mi Laci atyánk, szeretett plébánosunk elérte élete célját, meghívást kapott az örök életre. Hiszek abban, hogy bebocsátást nyert a mennyek országába.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése