Nb. 2. - Jézus megdicsőít minket

Isten az önmagával való közösség életére akarja vezetni teremtményét, az embert. Az üdvösségről szóló tannak ezt az alapvető eszméjét fejezi ki a szövetség témája. Az Ószövetségben ez uralkodik az egész vallási gondolkodásban, de az idők során elmélyült. Ádámmal való első szövetségét a bűnbeesés után maga Isten változtatta meg és adta megváltói tervét. Noéval és fiaival már egy másik szövetséget kötött, ugyanígy újabbat Ábrahámmal is, amit aztán megváltoztatott, hogy Mózessel is egy újabbat kössön. Amikor pedig a mózesi szövetséget sem tartották meg, akkor Isten megígérte, hogy ezeket a parancsokat hatályon kívül helyezi és a végső nemzedékkel egy új szövetségre lép, amelyik másmilyen lesz, mint az előző volt, és szívükbe írja törvényét, amelyet ezután már nem változtat meg. 

Az Újszövetségben páratlan teljességre jut a szövetség, mert most már Jézus Krisztus teljes misztériumát tartalmazza. Isten örök és legnagyobb terve az emberrel, a Fiú megtestesülése, földreszállása, hogy életáldozatával kiérdemelje nekünk Isten Szentlelkét, aki igazzá tesz a kegyelem által, és így alkalmassá Isten országára. Szent Fiának megtestesülését Atyánk a történelem századain át készítette elő. 

Ennek az előkészítésnek fontos lépése volt Ábrahám kiválasztása. (Ter 12,1-4a)  A Szentírás nem említi, hogy Ábrahám milyen formában kapta a kinyilatkoztatást. De készséges engedelmessége és egész életét betöltő hite mutatja, hogy teljes bizonyosság töltötte el. Elhagyta rokonságát és környezetét, ahol pogány isteneket tiszteltek és meddő feleségével elindul az ismeretlenbe, mert hiszi, hogy Isten nagy néppé tudja tenni, sőt különleges hivatást adhat neki, amelyből sokakra áldás származik. A választott nép léte és jövője ettől a feltétlen hittől függött. Vagyis belőle születik a világ Megváltója, akivel megkezdődik az Isten irgalmát hírdető kinyilatkoztatás és az üdvösség. Ez volt Ábrahánnak és népének hivatása, mely lejárt a nagy ígéret teljesedésével, midőn eljött Jézus, az Isten Fia. Ábrahám hite lett a mérce, hogy Isten áldását elnyerjük. 

Jézus tanításával és tetteivel kinyilatkoztatta küldetését. Tanítványait, hogy még jobban megerősítse hitükben, ezért felvitte Pétert, Jakabot és Jánost a hegyre. (Mt 17,1-9) Ott Jézus felragyogtatja dicsőségének előlegezett fényét. Arca fénylik, mint a nap, ruhája fehér mint a fény. A megjelent személyek, a törvény, a próféták képviselői tanúságot tesznek Jézusról. Szenvedéséről beszélnek. Fényes felhő borítja be őket, és az Atya szózata hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”   

Az Istenjelenés félelméből Jézus érintése emeli ki az apostolokat és erősíti meg hivatásukban. Pál apostol halála előtt írta, hogy Krisztus az evangélium hírdetőjét megmenti minden bajból. (2Tim 1,8b-10). Életünket feláldozhatjuk, mert az ígért jutalom nagyobb!

 

„Én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok.” Joel 2,13.