Nagypéntek 2023

Nagypéntek - Urunk szenvedésének ünneplése 

Olvasmány: Iz 52,13-53. 12;

Szentlecke: Zsid 4,14-16. 5,7-9;

Evangélium: Jn 18,1-19,42.

 

Nagypéntek – Ennyire szeretett engem az Úr

Ma nagypéntek van. Urunk kínszenvedésére és halálára emlékezünk. Meghallgattuk az ige liturgiát, amely után elmélkedünk Urunk halálba menő szeretetéről.

Tíz könyörgést végzünk a világért, hogy Jézus húsvéti misztériuma megszenteljen mindenkit. Utána hódolunk a Szent Kereszt előtt, majd szentáldozáshoz járulunk. Liturgiánk végén szentségimádást végzünk.

Fájdalmunkban és gyászunkban öröm van. Örömünk oka, hogy az üdvtörténet egészében tudjuk szemlélni Üdvözítőnk szenvedését és halálát. Ma nemcsak emlékezni akarunk, hanem átélni akarjuk az Úr keserves kínszenvedésének titkát.

Két olvasmány állítja elénk Isten küldöttének, a fájdalmak emberének engesztelő áldozatát, amelynek meglesz a gyümölcse. Izajás próféta (Iz 52,13–53,12) hét évszázaddal Krisztus előtt megdöbbentő bejelentéseket tesz, melyek János evangélista (Jn 18,1–19,42) történeti leírásával egybeesnek.

1. A próféta megjelöli Isten szolgája szenvedésének okát: „a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze”, egyben megjelöli e szenvedés engesztelő értékét is: „a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5). 

Jézus szenvedését átélni segít, ha életünk olyan pillanataira gondolunk, amikor ártatlanul szenvedtünk és keserűséggel teli pillanatokat, napokat vagy hónapokat éltünk meg. Főleg, amikor szenvedésünkkel egészen magunkra maradtunk. Amikor az Istenen kívül nem volt senkink, „mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem”.

2. Jézus szenvedésében ott van az Ő szeretetének lángolása. Teljesen nekünk adta önmagát, kiszolgáltatta magát, Szent Pál így írja „kiüresítette magát” és mi nem értékeltük, ahogyan szeretett, hanem kitaszítottuk. Ő pedig megostorozva, kigúnyolva, keresztre feszítve, nekünk irgalmat esdve tette le életét a mennyei Atya kezébe: „Atyám kezedbe ajánlom lelkemet”.

Jézus áldozatára a mennyei Atya a feltámasztással válaszolt: Isten Fia föltámadt a halálból, legyőzve a bűnt és a halált, s felragyogtatta előttünk a halhatatlanságot és az örök életet. Jézus Krisztus egyszerre Főpap és Áldozat, aki saját magát áldozta fel. „Mivel olyan kiváló Főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk (Zsid 4,14k).

3. Jézus Krisztushoz járulni azt jelenti, hogy életünk keresztjeit elfogadjuk. Főleg azokat, amiket megváltoztatni nem tudunk, és mennyei Atyánk akaratára hagyatkozunk. Akkor remélhetjük, ahogyan Krisztus halálát a megdicsőülés követte, úgy életutunk végén Krisztus dicsősége is osztályrészünk lesz.

Jézus Krisztushoz járulni azt is jelenti, hogy megcselekedjük szentáldozatát és az Eucharisztiát szívünkbe fogadjuk, mert valahányszor e kenyeret esszük és e kehelyből iszunk, az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön (vö. 1Kor 11,26).