Oldalak

2023. 05. 19.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10. - A lakosság hozzáállása.

Amikor a szenvedő lelkek-missziónak elterjedt a híre, izgalom támadt az emberek között. Ez valami új, valami soha nem tapasztalt volt, hiszen azt mondják, a másvilágból még soha nem tért vissza senki. Voltak, akik azonnal hittek benne, mások óvatosabbak voltak. Megint mások elvetették az egészet. Sokan hírt akartak kapni a hozzátartozóikról, és sok segítséget juttattak a szenvedő lelkeknek. Most is nagy buzgóságot tanúsítanak, mondván, az embernek segítenie kell, ha tud, a szenvedő lelkeknek pedig szükségük van erre. A haláluk után ők is örülnének, ha valaki segítene nekik, illetve ezekkel a jótettekkel úgyszólván magukról is előre gondoskodnak.
Másokban ezáltal tudatosul, hogy létezik örökkévalóság; ez felrázza, elbizonytalanítja őket. Néhányan úgy vélik, jobban elhinnék az egészet, ha nem éppen Maria Simmáról lenne szó: ez a nő túl egyszerű, túl szegény, túlságosan jelentéktelen.

Pénzadományok – miért?

Sokakat meghökkentett, hogy a szenvedő lelkeknek a Világmisszióra illetve szentmisék tartására adományozott pénzzel is lehet segíteni. Maria Simma nem vett át pénzt: ezt a plébánián kellett befizetni. Azonban hogy egyes lelkekért anyagi áldozatot kell hozni, annak egyrészt az az oka, hogy a szenvedő lelkeknek sokat segíthet a jótékony célra gyűjtött könyöradomány. Jelenleg a pogány-misszió támogatása különösen jó cselekedetnek számít, mivel a missziós országokban nagy az ínség, és megfelelő segítség esetén az aratás is bőséges lenne, főleg Afrikában és Dél-Amerikában. Minden embernek kötelessége lenne a misszió támogatása, és sokan elhanyagolták életük folyamán ezt a kötelességüket.
Másrészt néhány szenvedő Léleknek van jóvátennivalója egy kiegyenlítetlen adósság, egy igazságtalan végrendelet vagy egyéb igazságtalanság miatt, amiért nem bűnhődött meg. Maria Simma a maga részéről nem kér semmit, és mindent ingyen végez. Adományt elfogadhat a szegénységére való tekintettel, a postaköltségek fedezésére annál is inkább, mivel a szenvedő lelkek szolgálata erősen igénybe veszi.

Tisztítótűz-szemle

„Tisztítótűz sok helyen van – válaszolta Maria Simma egy kérdésre. A lelkek nem onnan jönnek, hanem azzal együtt jelennek meg”. Különböző módokon jelent meg előtte a tisztítótűz: egyes részleteiben hol így, hol úgy. Igen sok lélek van a tűzben, állandó a jövés-menés. Egy alkalommal sok ismeretlen lelket látott: azoknak, akik a hit ellen vétkeztek, fekete láng égett a szívük felett, azoknak pedig, akik a fajtalankodás bűnébe estek, vörös.

Máskor csoportokba verődve látott szenvedő lelkeket: férfiakat és nőket egyaránt, látott katolikusokat, protestánsokat, pogányokat. A katolikus lelkeknek nagyobb szenvedést kell elviselniük, mint a protestánsoknak. A pogányok még ennél is enyhébb tisztítótüzet szenvednek, de kevesebb segítséget is kapnak, és tovább tart a szenvedésük. A katolikusok több segítséget kapnak, és hamarabb szabadulnak.

Istennek a tisztítótűzben is nyilvánvaló szeretete és igazságossága Maria Simma számára abban az ámulatra méltó összhangban nyilvánult meg, amely a bűnök, illetve az elkövetésükhöz vezető indulat és a büntetés között volt észrevehető.

A szenvedés intenzitása különböző. Némelyek szenvedése olyan, mint amilyet az ember egy küzdelmekkel teli földi élet során átél; ők arra várnak, hogy megpillantsák Istent. A kemény tisztítótűzben töltött egyetlen nap több, mint 10 év az enyhébb tűzben. Az időtartam nagy különbségeket mutat. … Vannak, akiknek az Ítélet Napjáig kell szenvedniük. Másoknak csak egy fél óráig, vagy még rövidebb ideig, éppen keresztülsuhannak a tűzön.

Az ördög kínozhat olyan lelkeket is, akiknek részük volt abban, hogy mások a pokolra jutottak. A szenvedő lelkek csodálatra méltó türelemmel viselik gyötrelmeiket, és áldják Isten könyörületességét, amely lehetővé tette, hogy megszabaduljanak a pokoltól. Tudják, hogy megérdemlik a szenvedést, és bánják a bűneiket. Szűz Máriához, az Irgalom Anyjához imádkoznak, segítségére várnak.

Aki életében azt hiszi, hogy a tisztítótűz valami jelentéktelen dolog, így hát nyugodt lélekkel vétkezik, az keservesen meg fogja tapasztalni ennek az ellenkezőjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése