Oldalak

2023. 08. 04.

Havas Boldogasszony

Róma legnagyobb Mária-templomának, és a római hét főtemploma egyikének ünnepe, búcsúja van.
A hagyomány szerint
egy János nevű gazdag patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják fel.  Azért imádkoztak, hogy Mária adja tudtukra, hogy miképpen akarja azt felhasználni. Erre egyszer álmukban megjelent és kifejezte azt az óhaját, hogy építsenek tiszteletére templomot azon a helyen, melyet másnap reggel (augusztus 5-én) hóval födve találnak. Ugyan ilyen álma volt Liberius pápának is. Másnap mindenki csodálkozására az Esquilinus dombon egy telek be volt havazva és Liberius pápa oda építette a templomot a 350-es években. Szűz Mária tiszteletére szentelte fel.
A Szűzanya e szentélyét ezért Havas Boldogasszony-bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát Szent III. Szixtusz pápa 432-ben remek mozaikképekkel díszítette annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyai méltóságát. Sixtus pápa a bazilika falába vésette Nesztoriusszal szemben a katolikus hitigazságot: Szűz Mária Istenanya
E hitigazság és a kegykép Nyugatnak és Keletnek Mária tiszteletében való egységét hangsúlyozta. Ez Nyugaton a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére szentelt legősibb templom, amit Santa Maria Maggiore bazilikának neveznek. Később bővítések, változtatásokon esett át. Benne található a Nagy Szent Gergely pápa kora óta a római nép által tisztelt Salus Populi Romani (Róma népének üdvössége) elnevezésű kegykép. Az ősi római hagyomány szerint a római kegyképet Szent Lukács evangangélista festette.
Nagy Szent Gergely pápa az 590-es években egy pestisjárvány idején elrendelte, hogy a képet körmenetben hordozzák körül a városban. Ő maga is részt vett a könyörgő processzióban. A legenda szerint amikor a körmenet Hadrián hatalmas síremlékéhez ért, angyali hangokat hallottak: Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz. A pápa is látta Szent Mihály főangyalt amint pallosát hüvelyébe tette. Ennek a jelenésnek emlékézetét őrzi az Angyalvár névre változtatott mausoleum, amely fölé Szent Mihály szobrát állították.
A középkori Magyarországon és Moldvában is, amikor a vad erkölcsű napkeleti ellenségektől megszomorodtak, akkor magyar hazánk választott pártfogójára, a Boldogságos Szűz Máriára emelték szemeiket, néki ajánlották értékeiket és tőle vártak segítséget. Ugyszintén a gyakori pestisjárványok idején a hívek számos helyen ajánlották magukat és településük templomát, kápolnáját Havas Boldogasszony oltalmába. És énekelték még a moldvai Lészpeden is:

Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.

 

Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,

 

Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.

 

Imádd Jézust értünk, akit te szültél.

 

Szép liliomszál, szüzek virágja.

 

Könyörögj érettünk, istennek anyja.

 

Ó mily ékes vagy Mária,

bűnösöknek szószólója.

A Santa Maria Maggiore bazilika kegyképéről másolat készítését különleges pápai tilalmak akadályozták. Másolására először Borgia Szent Ferenc jezsuita kapott engedélyt 1570-ben, majd a jezsuita alapítások számára bőségesen készültek újabbak. A római kegyképehez Ferenc pápa megválasztása másnapján, 2013. március 14-én elzarándokolt. A Szentatya azóta apostoli útjait szintén ez előtt a kegykép előtt ajánlja a Szűzanya oltalmába, és az utakról Rómába visszatérve itt ad hálát.

A szentlecke a Jelenések könyvéből van. (Jel 21,1-5a) Jézus dicsőséges eljövetelekor új ég és új föld lesz erről szólt János apostol. Ezért mondjael látomását az új Jeruzsálemről, a mennyországról, az üdvösségről. Arról szól, hogy Krisztus megváltása nyomán radikális megújulás keletkezett, hiszen a bűn a mindenséget is beszennyezte, káoszt okozott. Jézus pedig a világvégi ítélettel a sátán uralmát, a bűnt és a halált is megsemmisíti. Az élet győzelme, a megdicsőülés kezdete, hogy Isten lakása az emberek világával esik egybe. Istennel szoros kapcsolatba kerülünk, mert Szűz Mária Isten szent temploma. Mert, akit szült őáltala a teremtett és megváltott világgal is közösségben leszünk, amiről Izajás próféta így jövendölt: velünk az Isten!
Ez a jövendölés valósággá lett
, mert Jézus közénk jött és közöttünk maradt. Ezt maga Jézus hangsúlyozza, amikor a tömegben felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” (Lk 11,27-28)
Mi megtartjuk Jézus szavait és parancsát. Az utolsó vacsorán rendelte az Eucharisztiát, melyben nekünk adja önmagát a kenyér és a bor színében. Meh tesszük, amit parancsolt: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Most is ezt a szent misztériumot ünnepeljük, hogy állandó kapcsolatban maradjunk vele és örök életünk legyen. Legyünk mi is Isten temploma, mint a Boldogságos Szűzanya, aki elsőként kimondta: Legyen nekem a te igéd szerint. Legyünk azok, akik „Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Kérjük, teremtő, megváltó és megszentelő Urunkat, újítsa meg bennünk kegyelmi adományait, és megújult életünket őrizze meg jóságosan. Megváltónk Szentanyja segítsen, irányítson, hogy mi az örök értékeket keressük és meg is találjuk. Ámen.

2 megjegyzés:

  1. Becze Ildikó
    Isten kegyelméből részt vehettem az augusztus 5. - i reggeli szentmisén.
    Áldott legyen az Isten mindörökké!
    Sándor és Csaba, apa és fia emlékére mondott gyászmise hozzon vigasztalást a hozzátartozóknak.

    VálaszTörlés
  2. Adja a Jóisten, hogy úgy is legyen!!!

    VálaszTörlés