Oldalak

2023. 10. 31.

Krisztus világa 2023. november. Szemle

Hiszem a szentek közösségétSzent András havát Mindenszentekkel, a kanonizált és anonim szentek ünnepével kezdjük. Az apostoli hitvallás tetőpontja: „Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet.” Mi más az Egyház, mint az összes szentek gyülekezete? (Gót Szent Nikétász). A szentek közössége, a dicsőséges, vándorló és szenvedő egyház tagjaiból áll. A kifejezésnek két jelentése van: közösség a szent dolgokban (az apostoli hitben, a szentségekben, a karizmákban, a földi javakban és a szeretet közösségében), és közösség a mennyei és a földi Egyházzal. Ismerve Krisztus misztikus testének közösségét, a zarándok Egyház az apostoli időktől kezdve kérte a megdicsőültek közbenjárását, ugyanakkor „szent és üdvösséges gondolattal” ápolta a holtak emlékét (vö. 2Mak 12,46), és közbenjáró imákat is ajánlott föl értük. Ápoljuk Krisztusban közösségünket, „akiből minden kegyelem és Isten népének élete árad” (LG 50).

Örök evangélium – Belon Gellért püspök elmélkedése “… nem ismerlek titeket…” (Mt 22,1-13) Jézusnak ez a kijelentése nemcsak azért megdöbbentő, mert a kárhozat tűzfénye sejlik ki belőle, hanem azért még inkább, hogy ezt öt szűzről mondja. A fogyóban levő olaj az alázat...
Mindenszentek – Fényük visszasugárzik lelkembe, érzem, hogy jól vannak, érzem, hogy segítenek, mutatják az irányt; vágyat ébresztenek az Istenre. Jelzik: át kell engednem magamon az Istent, hogy ne önmagamat vetítsem ki, hanem az Istent! – Dr. András István rektor.
A megdicsőült és szenvedő Egyház – Mindenszentek főünnepe kiemelkedő nap a kármelita nővérek számára. Az összetartozásból fakadó öröm jellemez minket - írja Jozefa-Terézia nővér. Mindenszentek és Halottak napjáról lírai hangon szól, Sík Sándor – A mátrai temető c. versében.
A Keresztút mellékszereplői. XIII. állomás: A két római katonaA kivégzésre általában egy század katonát rendeltek ki egy százados vezetésével. Mivel az Úr Jézus és a két lator esetében nem kellett félni tömegmegmozdulástól, csak négy katona vett részt a keresztrefeszítésben, ezt a Szentírásból tudjuk. A hagyomány szerint az ecetes vizet nyújtó katona neve Stethatos. A másik katona a halál pillanatában jut szerephez. „Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.” A hagyomány szerint a lándzsás katona neve Longinus és ilyen néven szerepel a Szentek hivatalos névsorában is. Longinus élete alakulását és lándzsa ereklye történetét ismerteti – dr. Jakubinyi György ny. érsek. Végül két dolgot tanulhatunk a két katonától, zárja cikkét az érsek atya (6-7. oldalon).
A kereszténység szakrális tere – a modern kor terének üzenete – A szakrális, liturgikus terek, létükkel a transzcendensre utalnak, akitől nyerik létezésüket. Rendeltetésük, hogy az ember kapcsolatba kerüljön az Istennel. Az őskeresztény háztemplomoktól, a Nagy Konstantin-i, a Karoling-kor után a latin rítusú templomok fokozatos átalakulását, az építészet elemeit mutatja be: drd. Faragó István. A II. vatikáni zsinat liturgikus reformja is új lehetőséget teremtett a szakrális építészet újraértelmezéséhez. A zsinat hangsúlyozza, hogy a templomok alkalmasak legyenek a liturgikus cselekményekre, és a hívek tevékeny részvételét tegyék lehetővé. A modern kor építészeti stílusaival és típusaival egy pár modern épület által ismertet meg a szerző. (8-9. oldal)
110 éve született Venczel József, Isten szolgája Márton Áron munkatársa – A család tudatos irányítása, a csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium, a Mária Kongregáció segítette a növekvő Venczel József nyiladozó értelmi, szellemi fejlődését. Sikeres érettségivel Kolozsvárra megy, beiratkozik a jogra. A kolozsvári éveit dr. György Lajos tanár és Márton Áron egyetemi lelkész, hitszónok jelenléte, a velük való szellemi, lelki kapcsolat, döntően befolyásolja Venczel útjait, és az ifjúsági mozgalomban való részvételét, elvárásait, kritikáit, észrevételeit. Márton Áron irányításával, Mailáth-kör néven a katolikus főiskolások egyesületének célja, hogy társadalomtudományi képzést adjon a hallgatóknak, mert Kolozsváron nem volt szociológiai szak. Elindul a falu tanulmányozása, majd 1937-ben Márton Áron ösztönzésére a Hitel-csoport résztvesz a Vásárhelyi Találkozón. 1939-ben Márton Áron püspök lesz, a Venczel által szerkesztett Szentelik a püspököt c. emlékfüzetben az új nemzedék nevében vallomást tesz.
Értéknek tekinteni - Heike Helmnchen-Menke írása. Az egyik újságrovatban hetente különböző kérdéseket tesznek fel elemi iskolás korúaknak, a kis Theo elmondta, hogy majd a legjobb kutató szeretne lenni, ha pedig ő lenne a szövetségi kancellár, akkor kiállna a környezetvédelem mellett. Arra a kérdésre, hogy kivel szeretne találkozni, Theo meglepetészszerűen azt válaszolta, hogy „Jézussal, mert Ő valami szépet mondana nekem”. Különös, hogy egy gyerek, akinek legfőbb álma, hogy kutató legyen, nem Albert Einsteinnal vagy Marie Curievel, hanem Jézussal akar találkozni. Az üzenet nekünk szól.
Miklós József - Szentjeink, boldogjaink mellett jól esik felnézni olyan személyekre is, akiket életükben ismertünk, tiszteltünk és szerettünk. Sokunk által ismert főgimnáziumi tanárra emlékezik – Bakó Mária Hajnalka. 
Derűs oldal – Óraátállítás. Ha a Jóisten magához szólít. Dr. Bubó. Egy kis okosság. Sírfelirat. Keresztrejtvény – Jézus mondását rejti. Életszobor (Venczel József emlékére) c. verssel zárul a lap.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése