Oldalak

2023. 11. 24.

Krisztus király 2023

Az egyházi év Krisztus király vasárnapjával zárul, most az A liturgikus év is. Advent 1. vasárnapjával kezdődik a B liturgikus év, valamint hétköznap a II. lecke év. A liturgikus év folyamán Krisztus életének misztériumait szemléljük, melyek által beteljesedik az üdvösség műve. Krisztus király vasárnapján az Úr végső győzelmét ünnepeljük, amikor dicsőséges királyként angyalai kiséretében visszatér, hogy összegyűjtse megváltott híveit.

Az Újszövetség igehirdetésének központi, teljesen vallási jellegű témája az Isten országa. Ez a messiási királyság, amely Izrael történelmi tapasztalatában gyökerezett, és a prófétai ígéreteken alapult, Jézus – az ország emberi létrehozója – szerepének meghatározására is szolgál. Viszont az üdvösség rendjében teljesen meg kell fosztanunk politikai vonásaitól. Jézus nyilvános működése során soha nem enged a tömeg erősen emberi elemekkel és földi reményekkel vegyített messiási lelkesedésének. Nem helyezkedik szembe Heródes tetrarka tekintélyével, sem a császáréval, mert küldetése más rendben van. Egy alkalommal mégis beleegyezik a nyilvános ünneplésbe, a Jeruzsálembe történő dicsőséges bevonulásakor. Ám ez a siker is csak szenvedése óráját siettette. Pilátus kérdésére nem utasítja vissza a király címet, de rávilágít arra, hogy országa nem e világból való”. A katonák, a kereszt felirata és a nép gúnyolja ezt a nevetségessé tett királyságot; de a jobb lator elismerve igazi természetét kéri Jézust, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön országában. 
Jézus valóban királyi dicsőségnek örvend, de ez csak feltámadásában és az utolsó napon történő eljövetelében nyilvánul meg.
Ezekiel próféta a babiloni fogság kezdetén a messiási kor boldogságáról beszél, amikor maga Isten fog közvetlenebb módon belenyúlni népe sorsának alakulásába. (Ez 34,11-12. 15-17) Új királyt ad Dávid nemzetségéből, aki jó pásztor módjára, szelíd jóságával megkeresi, összegyűjti népét és békességet ad. Ő majd elválasztja a juhokat a kosoktól. Jézusnak a juhokról és kosokról mondott példabeszéde is ebből a szakaszból gyökereztethető. Az utolsó ítéletet Krisztus, az Emberfia tartja, ez Máté evangélista sajátja. (Mt 25,31-46) Apokaliptikus kinyilatkoztató beszéd, sok párbeszéddel. Jézus beszédeinek és nyilvános működésének csúcspontja és nagy fináléja. 
A hit szerinti életet, a gyakorlati vallásos cselekedeteket, a felebaráti szeretetet mutatja be. A keresztényeknek szól, hogy az utolsó ítéleten minden nép jelen lesz s megtörténik a jók és rosszak szétválasztása. Választ kapunk, hogy a mennyország a világ kezdetétől az emberek számára, míg a pokol elsősorban az ördög és csatlósai számára készült. Mindkettő örök. Ádámhoz a természet révén, Krisztushoz a döntés által tartozunk. (1Kor 15,20-26a. 28) Az általános feltámadás, Krisztus második eljövetelekor következik be, akkor részesei leszünk királyságának, ahol az istenszeretet az életforma.

Áldott, aki jön az Úr nevében.”  Mk 11,9. 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése