Aquinói Szent Tamásról

Aquinói Szent Tamás (1226-1274) a szolgáló testvér. Amikor Orvietóban élt, és tudásával a pápát és rendjét szolgálta, a következő eset történt: A kolostorba, amelyhez  tartozott, az egyik napon idegen magiszter érkezett, aki igen tudatában volt hivatala rangjának. Csomagjával a bazilikához igyekezett, s körülnézett, hogy ki segíthetne neki. Meglátott egy feszület előtt imádkozó testvért.

,,Hé, te dagadt! – kiáltott oda a szerzetesnek. – Elöljáród azt üzeni, hogy kísérj el, és vidd a csomagomat!”

A szerzetes, Tamás, akit az idegen magiszter nem ismert, megfogta és vitte a nehéz útizsákot, mezítláb. Útközben az idegen még szellemeskedett is kísérője rovására, akit együgyűnek nézett.

Ám egyszer csak szembe jött velük a bazilika plébánosa. Tamáshoz sietett, megcsókolta ruhája szegélyét és fölkiáltott: ,,Tamás atya, mit művelsz te itt?''

A magiszter akkor tudta meg nagy szégyenkezve, hogy kit alázott teherhordó szamarává, s bocsánatot kért Tamástól.

Tamás csak annyit mondott: ,,Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más, mint szolgáló testvér.”

**

Nemcsak a hit fényénél, hanem az értelem fényénél is Istent kereste.

Aquinói Szent Tamás nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is. Tamás ezt a megismerést öt ,,istenbizonyítékba'' foglalta össze, és bennük úgy következtet, hogy a világ úgy, amint van, nem jöhetett létre magától, a benne található rend és célszerűség egy természetfeletti értelmet követel: ,,Hatásaiból belátjuk, hogy van Isten, Ő a többi dolgok oka, és hogy fölülmúl mindent, és maga alatt hagy minden létezőt. És ez a végső és legtökéletesebb ismeretünk ebben az életben.''

Aquinói Tamás végső bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette: ,,A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket.”

A hit és a tudás az ő számára nem ellenkezett egymással: ,,A kegyelem ajándékai oly módon fűződnek a természethez, hogy azt nem szüntetik meg, hanem tökéletesítik. Ezért a hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a természetes tudás fényét, amely természetes örökségünk.”

Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. 

A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe. 

** 

Az angyali doktor

Tamás 1225. Január 28-án a nápolyi Aquinói grófok családjából született Roccasecca várában. Már öt éves korában a közeli montecassinói bencés kolostorba adták nevelésre. Tizennégy éves korában a papi hivatás forgott a fejében. Ezért magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte a dominikánusok rendjét. Elhatározta, hogy életét a szent tudományoknak áldozza. 1244-ben a nápolyi domonkosok kolostorába ment, ahol a rendbe való fölvételét kérte. Családja hevesen ellenezte, hogy kolduló szerzetbe lépjen. Rendi elöljárói tudományos kiképzésre Rómán és Bolognán át Párizsba irányították. Rómától északra testvérei elfogták, majd az atyai várba hurcolták és ott fogva tartották. Tamás végig ellenállt minden csábításnak, míg végül is tizenöt hónap után a domonkosok segítségével kiszabadult. Johannes Teutonicus általános rendfőnök személyesen kísérte 1245-ben Párizsba. 

Itt találkozott először a rend nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttal, kinek előadásait három éven át hallgatta. 1248-ban Tamás együtt ment tanárával Kölnbe az új rendi főiskolára, és négy évet töltött tanulással. Tamás 1252-1259 között Párizsban főiskolai tanár. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. Ez időben számos kommentárt, értekezést írt. 1259-1269 között Itáliában teológiát tanított. 1260-ban IV. Orbán a pápai udvarba hívta, ahol a görög császárral folytatott uniós tárgyalásokat. 1262-ben közben jár IV. Orbán pápánál, hogy fogadja a magyar alapítású remeterend elöljáróját, Boldog Özsébet. 

Tamás 1265-ben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését, 1267-től 1269-ig pedig VI. Kelemen udvarában tartózkodott. Közben fáradhatatlanul végezte tudományos munkáját, köztük a legjelentősebb hittudományi munkáját a Summa Theologiaet. 

1269-1272 között a párizsi egyetem teológiai professzora, tudományos munkásságának csúcspontjára ér. Termékeny irodalmi munkásság és súlyos harcok évei ezek. 1272-ben Nápolyban központi teológiai főiskolát szervez. 1274-ben X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte Tamást, aki súlyos betegsége ellenére útra kelt, de nem jutott messzire. Március 7-én a kora reggeli órákban Terracina mellett meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban. 

XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette. Földimaradványait 1369. január 28-án szállították Toulouse-ba. Megújította és egységbe foglalta a hittudományt, ebből alakult ki az úgynevezett tomizmus.