Az évek folyamán a Szentlélek
vezetésével formálódtak meg benne azok a gondolatok, sejtések és eszmék,
amelyeket később „A kis Teréz tanítása a tisztítótűzről” címen foglaltak össze.
Az Egyházban az az uralkodó felfogás, hogy a tisztítótüzet aligha kerülheti el
bárki is. Ezzel kapcsolatban a későbbi szent már novícia korában ezt a
megjegyzést tette az egyik társnőjének, M. Philomena nővérnek, aki az általános
felfogásnak megfelelően gondolkodott: „Maga túlságosan fél a jó Istentől,
nem bízik benne eléggé. Biztos vagyok abban, hogy ezért Ő nagyon szomorú. Nem
kellene félnie a tisztítótűztől a szenvedések miatt, hanem kívánni kell, hogy
ne kerüljünk oda: ezzel is megörvendeztethetnénk Istent, akinek olyan nehezére
esik, hogy megbüntessen bennünket. Amint megpróbál mindenben az Ő tetszésére
cselekedni, és ha töretlen lesz a bizalma, Ő majd minden pillanatban körülveszi
megtisztító szeretetével, és nem hagyja, hogy bűn száradjon a lelkén. És akkor
biztos lehet abban, hogy nem kerül a tisztítótűzbe!” Azt is hozzátette, hogy
egyenesen megsértjük Istent, ha hiányzik a bizodalmunk abban, hogy halálunk
után közvetlenül a mennybe jutunk. Amikor meghallotta, hogy a nővérek néha
arról beszéltek, hogy a tisztítótűztől ők sem menekülhetnek meg, kijavította
őket: „Ó, sajnállak titeket! Megsértitek a jó Istent, ha azt hiszitek, hogy a
tisztítótűzbe kell kerülnötök. Ha az ember szeret, nincs tisztítótűz!” Ez tehát
új tanítás, de csak azoknak új, akik nem ismerik Istent, akikben nincs gyermeki
bizalom. Pedig mennyire helyes így szemlélni a dolgokat! Isten ugyan ítéletet
ül felettünk egyszer, de Ő elsősorban az Atyánk, aki szenved, ha gyermekét meg
kell büntetnie, és ha azt szenvedni látja. A gyermeknek már csak az iránta
érzett gyermeki szeretetből is cselekednie kellene az Ő akaratát, nem pedig a
büntetéstől való félelmében. Alapjában véve tehát ez azt jelenti, hogy Isten
nem akarja a tisztítótüzet! Megengedi gyermekei szenvedését, de közben a
legszívesebben másfelé nézne. Ha Szent Teréznek igaza van abban, hogy az
embernek nem kell szükségszerűen a tisztítótűzbe kerülnie, mert maga Isten ezt
nem akarja, és bizonyára szívesen segít nekünk, már nem is olyan merész az a
gondolat, hogy a tisztítótűz elkerülhető. Keresztes Szent János „A lélek sötét
éjszakája” című műve 2. könyvének 20. fejezetében így ír: „Csak igen kevés
ember képes életében a tökéletes szeretetre” (ez szükséges ahhoz, hogy azonnal
a mennybe jussunk). Avilai Szent Teréz is azt tapasztalta meg, hogy csak
kevesek kerülik el a purgatóriumot. Ars Szent Plébánosa ezt írja: „Biztos, hogy
csak néhány kiválasztott az, aki nem kerül a tisztítótűzbe, és a szenvedések,
amelyeket ott el kell viselnünk, kimondhatatlanok.” Ezért alakult ki a buzgó
keresztények között is az a nézet, hogy a rendes, sőt szent életű hívek is ki
vannak téve a halál után a tisztítótűz megpróbáltatásainak. És emellett mindig
ezt az egy érvet halljuk: „A tisztítótüzet nehéz elkerülni. Senki sem szent, és
biztos nekem is ott kell töltenem valamennyi időt.” Néha nagyvonalúan
hozzáfűzik: „Hiszen Isten igazságos” vagy: „Meg is érdemeljük.” Ettől
különbözik Kis Szent Terézia véleménye. Amikor egyszer növendékét, M. de la
Trinité nővért arra biztatta, hogy merjen hinni abban: számára is lehetséges a
halál után rögtön a mennybe kerülni, ez megkérdezte tőle: „Ha rendszeresen
enyhébb vétkeket követek el, remélhetem attól még, hogy »kerülő út« nélkül a
mennybe jutok?” Terézia nővér, aki jól ismerte a novícia gyengéit, így felelt:
„Hát persze! Isten olyan jó. Tudja, hogyan lehet magát megigazítani. De
próbáljon meg ennek ellenére hű lenni hozzá, hogy ne kelljen Neki hiába várnia
a szeretetére!”
- folytatjuk –
2. Lisieuxi Szent Teréz - Isten inkább atya, mint bíró. Szent Teréznek támadt egyszer egy konfliktusa a 67 éves M. Febronia nővérrel, aki az apácafőnöknő helyettese volt. A nővér megtudta, hogy Teréz arra bátorítja a novíciákat: higgyenek abban, hogy haláluk után közvetlenül a mennyekbe juthatnak. Ez nem tetszett neki, mert túl vakmerőnek tartotta ezt az elképzelést, és szemrehányást is tett ezért Teréz nővérnek.
Teréz megpróbálta higgadtan és jóságosán
megmagyarázni az álláspontját, de eredménytelenül. M. Febronia nővér
ragaszkodott az egyházban még ma is általánosan elterjedt és elfogadott
felfogásához Isten igazságosságával kapcsolatban. Ám Teréz számára Isten inkább
szerető atya, mint bíró volt.
Egy év sem telt bele, és M. Febronia nővér több
társával együtt áldozatul esett egy 1892-ben dúló járványnak. Három hónappal
később Teréz nővérnek volt egy álma, amelyet elmesélt a zárdafőnöknőnek. Ezt a
szenttéavatás aktáiban is olvashatjuk: „Anyám,
ma meglátogatott álmomban Febronia nővér, és arra kért, imádkozzunk érte. A
tisztítótűzbe került, valószínűleg azért, mert túl kevéssé bízott Isten
irgalmában. Esedező testtartásával és mélyreható pillantásával, ahogy a
szemembe nézett, mintha azt akarta volna mondani: Igaza volt, én most
megtapasztalom Isten igazságosságát, de ez az én hibám. Ha hallgattam volna
magára, most nem lennék itt.”
Ha Isten irgalmában bízunk, akkor mindig bűneink
bocsánatát kérjük, és azt fogjuk kapni, amit a bűnbánó lator a kereszten. A
Szenvedő Lelkekért közbenjárhatunk Istennél, és ők is sok kegyelmet ki tudnak
esdekelni számunkra. Erről a papok védőszentje, Vianney Szent János, arsi
plébános (1786-1859) így beszélt: „Ha
tudnánk, mekkora hatalmuk van ezeknek a kedves Szenvedő Lelkeknek Isten szíve
felett, és ha tudnánk, milyen kegyelemre tehetünk szert a közbenjárásuk által,
talán nem feledkeznénk meg róluk annyira; sokat kell értük imádkoznunk, hogy ők
is sokat imádkozzanak miértünk.”
A végső tisztulás, vagyis a
tisztítóhely – A Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyet Szent II. János Pál pápa 1992. dec. 7-én
ünnepélyes keretek között a híveknek “biztos és hiteles” forráskéánt átadott,
ezt írja: „Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de
még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak,
de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre
szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek.
Az Egyház a
választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak
büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a
tisztítóhelyre vonatkozó tanítását főleg a Firenzei és a Trienti Zsinaton fogalmazta
meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva, tisztító
tűzről beszél: "Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet
előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek
ellen káromkodik, az ‘sem ebben, sem az eljövendő világban’ (Mt 12,31) nem nyer
bocsánatot. E kijelentésből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban,
mások az eljövendőben bocsáttatnak meg." - Ez a tanítás a halottakért való
imádság gyakorlatára is támaszkodik, melyről már a Szentírás beszél:
"Azért mutatott be (Makkabeus Júdás) engesztelő áldozatot, hogy
megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak 12,46). Az Egyház az első időktől kezdve
tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig
az eucharisztikus áldozatot, hogy
megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az
alamizsnát, a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. "Segítsük őket
és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata
által: miért kételkedel abban, hogy a mi
áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? (...) Ne
késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani
imádságainkat értük."
-
folytatjuk -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése