Oldalak

2024. 03. 30.

Húsvét vigília és Húsvét 2024

1. Nagyszombaton Vigília-mise 19 órakor. Részletesen: Lucernárium – fényünnepség, tűzszentelés, a húsvéti-gyertya meggyújtása, örömének (ez az első rész). 

A szentmise végén a feltámadási liturgia és körmenet következik. Végül áldás és himnuszok. A vigíliára hozzanak gyertyát magukkal.

2. Húsvét, Urunk feltámadásának ünnepe. Nyári időszámítás kezdete, a helyi időt 1 órával előre állítjuk. Az esti miséket 19 órakor tartjuk.

                                               (A katona nemzet - 2014-es fotó)

Az ünnepélyes ételszentelést reggel 8 órakor tartjuk a Főtéren. Gyűlekező fél 8-tól. Öt karszalagos egyháztanácsos áll segítségükre, irányításukat kövessék. A felállást a tér közepétől, vagyis a Márton Áron szobor és a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt kezdjük középen, így haladva a Megyeháza felé, egyenes, telt sorokat igyekezzenek kialakítani, amíg a tér megtelik. Csak ezután folytassák a sorokat észak irányban a Temesvári sugáruton a zöldsziget végéig, hasonlóképpen dél irányba is folytassák a MGK-téri sétányon és a Sapientia melletti utszakaszon a volt gör. Kat. templomig. A székely ruhát fel lehet ölteni, és a katona-nemzethez méltóan vegyünk részt.

Szentmisék húsvét napján:  

Millenniumi templomban: 9:30; 11; 12:30 és 19 órakor.

Szent József kápolnában 8:30 órakor,

Szécsenyben 10 órakor szentmise.

 5. Húsvéthétfőn szentmise: 6:30, 7:00, 11:00 és 19:00 órakor. Szécsenyben is lesz szentmise 10 órakor.

Este 20 órakor a Psallite ifjúsági együttes Húsvéti koncertjét tarja a Szent Kereszt templomban. Ahol a restaurált oltárt fokozatosan újraépítik.

6. Április 5-én, pénteken este 20 órakor a Gödöllői Török Ignác Gimnázium TIG-Essence kórusa koncertezik, Tápai Dóra karvezetésével a Millenniumi templomban.

7. Jövő vasárnap, az Isteni irgalmasság vasárnapja. Teljes búcsú nyerhető a szokásos feltételekkel. Részleges búcsú akkor nyerhető, ha a hívő az irgalmas Jézushoz fordul imádságával. A hónap elsővasárnapja, szentségimádást tartunk a 12:30-es szentmise után 18 óráig.

Hívő lélekkel és zengő énekléssel megünnepeltük Urunk feltámadását. Megköszönöm mindnyájuknak, hogy komolyan készültek húsvét ünnepére és buzgón bekapcsolódtak a nagyhét liturgiájába, szentségekhez járultak és áhítattal részt vettek a feltámadási szentmisén. Megköszönöm tisztelendő testvéreimnek, munkatársaimnak, a kántor uraknak és az énekkarnak, a sekrestyés-harangozóknak és a ministránsainknak a szolgálatát. Köszönetet mondunk azoknak is, akik adományaikkal vagy a templom díszítésnél segítettek, valamint a Szeretetkosárba adakoztak. Isten fizesse!

Befejezésül mindnyájuknak kegyelemteljes húsvétot adjon a Feltámadt Üdvözítő.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése