Oldalak

2024. 06. 06.

Évközi 10.B. vasárnap

 
Krisztus megtörte a sátán hatalmát
Jézus a názáreti zsinagógában felolvasta: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (…) és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” És ezzel kezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,18-22). Ő az Atya küldöttje az emberiséghez, nem kért ‘működési engedélyt’ a jeruzsálemi vezetőktől, ezért írástudókatÉvközi 10. vasárnap küldtek megfigyelésére, akik irigységből azt híresztelték róla, hogy a gonosz lélek szállta meg. Jézus ekkor magához hívta őket, és négy példával szembesítette őket az igazsággal és felfedte álnokságukat. Kijelentette: „az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Mk 3,20-35) Jézus rokonai is odamentek, Szűz Máriát is magukkal vitték, mert azt hallották, hogy megzavarodott. A bejelentőnek így válaszolt Jézus: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?  … mindaz, aki Isten akaratát cselekszi.” – A bűnök bocsánata hittétel. Kérdés, hogy ki káromolja a Szentlelket?A Lelket az káromolja, aki olyan bűnt követ el, amellyel elűzi őt magából. Szentlélek elleni hat bűn: 
1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni. 
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől. 
3. A megismert igazság ellen tusakodni. 
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni. 
5. Üdvös intések ellenére a bűnökben megátalkodni. 
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.  
Ezek mind olyan bűnök, amelyekkel valaki szándékosan megtagadja Isten irgalmasságát, elutasítja bűnei bocsánatát és a Szentlélek által felajánlott kegyelmet. Az ilyen embert fel kell támasztani, természetfeletti értelemben, az istengyermeki életre. Mert csak addig az Atya gyermeke valaki, míg a Szentlélek él benne. Ha halálos bűnével elűzte őt, nem elég a bűnét megbánni, hanem a szentség erejével kell visszaadni őt az istengyermeki életnek. Gyónnia kell.
Ezért lehelte Jézus a Szentlelket tanítványaira: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,21-23).  
Az Isten és ember közötti kapcsolat megrontója a sátán.  (Ter 3,9-15) Az ősszülők bűne által a gonosz lelkek uralkodni akartak fölöttünk. A sátán műve az eredeti bűn és minden emberi gonoszság, aminek a titkát a kinyilatkoztatásból, a mai olvasmányból ismerjük. A sátán volt a hűbérurunk e világban, de csak a megváltásig. 
Krisztus a kereszten végképp legyőzte a sátánt és visszaadta nekünk a Szentlelket. Ezért: Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket!” (2Kor 4,13-5,1) Szent Pál arra int, hogy a dolgokban, az eseményekben, az emberekben, a problémákban ne maradjunk meg a látható szemléleténél. Hittel fogadjuk el, hogy Krisztus megerősít Szentlelke által, hogy hűségesen tudjunk helytállni.

„Midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok.” Jn 12,32.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése