Áldott, aki az Úr nevében jön!

Undorító egyrészt a földi világ, ha az ember meghasonul. Ilyen a felkorbácsolt érzelmű, félretájékoztatott tömeg. A csőcseléket se a jog, se az erény nem vezeti, az igaz értékek helyett a hangulat, az önérdek széljárása mozgatja. Néhány hónapja ilyen csőcselék viselkedésű szerepelők jelennek meg a tv-ben. A magyar baloldal szónokai nem látják a bajok forrását, ezért vagy a kormányt, vagy az ország elnökét szapulják. Erkölcsre hivatkoznak, akik éltették azt, aki ’56-ban  pufajkásként ártatlanokat kínzott meg vagy gyilkolt. Aki a miniszterelnöki székbe kerülve a Die Welt-nek így nyilatkozott: „Én a pufajkás osztagban a törvényes rendet védtem.” (Pufajkás azon karhatalmi fegyveres erők elnevezése, amelyek a szovjet hadsereg segítőjeként részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében, és a Kádár-diktatúra megszilárdításában.) Majd gúnyosan megjegyezte: „Pufajkás voltam. Na és?” A nagyhangú szónokok egy hasonszőrű miniszterelnöknek 2006. május 26-án Őszödön mondott beszédét szótlanul hagyták, még az olyan súlyos kijelentéseit is, mint „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.” Cinkosai elviselték, amikor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal minősítette az országot és saját eljárásukat. A beszéd kiszivárogtatásakor, tüntetések kezdődtek, de az ország népét megalázó vezető rájuk se hederített. Majd olyan valaki követte, aki a libatenyésztők pénzét tüntette el. Végül a nép leváltotta őket, és azóta ahol csak tehetik, még az EU parlamentjében is rágalmakat szórnak az országra és uszítják a nyugati balliberálisokat a magyarság ellen. Szankciókat sürgetnek. Most ezek a cinkosok beszélnek erkölcsről, demokráciáról? Undorító!
Vajon mit szólnánk mi, ha ilyen vagy hasonló támadások érnének bennünket? Úgy tűnik, hogy messzire mentem a virágvasárnaptól, de még sem, mert így jobban megértjük az a feszültséget, ami Jézus Krisztus üdvösségszerző jeruzsálemi bevonulása és a Nagypéntek között van. Látjuk az e világ és az Isten országa között ingadozó népet. A zsidók várakozására, a csoda után áhítozóknak Jézus látható gesztussal válaszol: szamárháton, mint a béke királya érkezik a városba (Mk 11,1-10). Ezzel már is kitér a politikai várakozás elől. Ez kegyelmi idő, hogy döntsenek az Isten felkínálta üdvösség, a szereteten alapuló rend mellett. Jézus azt is látja, hogy a vezetők izgatására a nép vissza fogja utasítani a kegyelmet, s bekövetkezik Jeruzsálem büntetése. Ennek ellenére hűséges küldetéséhez. Engedi, hogy keresztre feszítsék, mint Jahve szenvedő szolgáját (Iz 50, 4-7). Ennek egyetlen oka, Jézus végtelen szeretete, amely egyben az Atya iránti szeretet is, akit meg akar dicsőíteni, és az emberek iránti szeretet is, akiket az Atyával akar összebékíteni (Fil 2, 6-11). Ezt a keresztáldozatban nyilvánította ki és ennek megjelenítésekor, a szentmisében cselekvő társának maga mellé vesz minket is. Járjunk a hit, az igazság és a szeretet útján, akkor rendezett és örök életünk lesz.

„Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig...” Fil 2,8