Oldalak

2012. 05. 30.

Egyszer volt egy összefogás


A csíksomlyói pünkösdi búcsú kapcsán azon magyar nagyságokra gondolok, akik a székely nép szent helyén az elmúlt évszázad során megfordultak. Elsőként az országgyarapító kormányzó jutott eszembe, hisz a székelyek Szent László király óta, talán olyan nagy ovációval senkit sem fogadtak, mint 1940. október 13-án Magyarország kormányzóját. A visszacsatolt országrészben, ahol megjelent, minden ember egy szív és egy akarat lett.
Ma inkább mint bármikor egy olyan karizmatikus vezetőre lenne szükségünk, aki a népet összefogná, egy nagy célt tűzne elébünk, ami népünk boldogulását és jövőjét szolgálná. De sajnos, a jelenben ilyen nincsen. Mindazok, akiket a forgandó szerencse, a hírnév magasára repített 1989-ben, már leszerepeltek. Csalódást okoztak részben állhatatlanságukkal, mert a célt feladták, és önös érdekeik csapdájába estek. A népet, amely az egységre vágyik, sajnos még jobban megosztják.
Hacsak a 20. századot nézzük, akkor keserű váddal illetjük a magyar baloldalt és a párizsi békediktátum urait. Ha a második világháborút követő időt nézzük, akkor ismét találunk bűnbakkot eleget, akik a párizsi béketanácskozásra írásban fejezték ki egyetértésüket Erdély Romániához való csatolásához. Az 1989-ben kiemelkedő Tőkés László, akit az egység emberének hittünk, kivált az érdekvédelmi szövetségből és csalódnunk kellett benne, mert a megosztás embere lett. De ott van Szász Jenő is, aki a neki felajánlott képviselői állásnál többet: egy szenátorit követelt, és mert nem kapta meg, különutas politikába kezdett és még rosszabb állapotba sodorta az erdélyi magyarságot.
Az RMDSZ-t – amely mint egy nagy bárka szeli át ennek az országnak a viharos tengerét, s amelyet a különböző kísértések hullámai egyre hevesebben ostromolnak – nem elhagyni kell és kalóz módra támadni, hanem odaállni az evezőlapátok mellé. 
És az anyanemzet mindenkori vezetői is tanulhatnának nagyjainktól, akik nem a megosztás, hanem a nemzet megmaradásának a hívei voltak és ma is azért küzdenek. 
Aki csak látszólag az egység dalnoka tegye félre keserveit, mellőzöttségét, netán bosszúját és ebben a lehetetlennek tűnő helyzetben szolgálja az erdélyi magyarság egységét és javát.
A csíksomlyói pünkösdi búcsún a Magyarok Nagyasszonya áldását kértük, s fogjuk kérni nemzetünk életére, és mindazokéra, akiknek a nemzet egysége, megmaradása és boldogulása fontos.

2012. 05. 25.

Csíksomlyón vitéz nagybányai Horthy Miklós

A csíksomlyói pünkösdi búcsú kapcsán azon magyar nagyságokra gondolok, akik a székely nép szenthelyén az elmúlt évszázad során megfordultak. Elsőként az ország-gyarapító kormányzó jutott eszembe, hisz a székelyek Szent László király óta olyan nagy ovációval senkit sem fogadtak mint Horthy Miklós kormányzót. A visszacsatolt országrészben, amikor megjelent, minden ember egy szív és egy akarat lett.
Egy ilyen kormányzóra lenne szükségünk, aki a népet összefogja, egy nagy célt tűzne elébünk, ami népünk boldogulását és jövőjét szolgálná. De sajnos, nem született ilyen kormányzó. Mindazok, akiket a forgandó szerencse a hírnév magasára repített 1989-ben, már leszerepeltek. Csalódást okoztak állhatatlanságukkal, mert a célt feladták, és önös érdekeik csapdájába estek. A népet pedig, mely a szétdarabolt ország újraforrasztását a magyar szent korona új ragyogásában szeretné látni, sajnos még jobban megosztják.
Hacsak a 20. századot nézzük, akkor keserű váddal illetjük a magyar baloldalt és a párizsi békediktátum urait. Ha a második világháborút követő időt tekintjük, akkor ismét találunk bűnbakot bőven, akik a párizsi tanácskozásra írásban kérték a Romániához csatolást. Ha 1989-et nézzük, azóta az egységes érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ magas tisztségviselői közül is kiemelkedő Tőkés László, akit az egység emberének hittünk, kivált és csalódtunk benne, mert a megosztás embere lett. De ott van Szász Jenő is, aki a neki felajánlott képviselői állás helyett szenátorit követelt, és mert nem kapta meg, így hát különutas politikába kezdett, és még rosszabb állapotba sodorta az erdélyi magyarságot. És az anyanemzet mindenkori vezetői is tanulhatnának vitéz nagybányai Horthy Miklóstól, aki nem a megosztás, hanem a nemzet egyesítés híve maradt.
Ha a fentiek közül bármelyik is az egység dalnoka lenne, akkor tegye félre keserveit, mellőzöttségét, netán bosszúját, hogy ebben a lehetetlen helyzetben szolgálja az erdélyi magyarság egységét és javát.
A csíksomlyói pünkösdi búcsún a Magyarok Nagyasszonya áldását kérjük, s fogjuk kérni nemzetünk életére, és mindazokéra, akik a nemzet egységén, megmaradásán és boldogulásán fáradoznak.
Hetvenkét évvel ezelőtt, egyik megboldogult elődöm, Ft. Biró Ferenc főesperes köszöntőjét idézem, amit v. nagybányai Horthy Miklós kormányzó fogadásakor mondott. Fogadják szeretettel.



Csíki Lapok, 52. évf. 41. szám – Csíkszereda 1940. október 13.

„A csíkszeredai állomástól, Csíksomlyóig az úttest két oldalán katona-kordon mellett székelyek állottak sorfalat. A szőnyeggel borított állomáson hatalmas embergyűrű szorongott az épület és díszkapu körül, amikor megérkezett a Kormányzó úr vonata. A tömegen leírhatatlan lelkesedés vett erőt. Zúgott az éljen, az ünneplés. Egeket ostromolt a lelkesedés, mikor a Főméltóságú asszony a tegnap átnyújtott székely szőttesben lépett a Kormányzó úr mellé. Ekkora megtiszteltetésre nem gondoltak a székelyek. Meghatottan állott Biró Ferenc kerületi főesperes Magyarország első embere elé. Az oláhok bevonulásakor kegyetlenül végig vert felszentelt székely pap lelkében hatalmas csóvát vetett a kifejezhetetlen öröm. Gondolatait mélyen szántó szavakban fejezte ki.



Bíró Ferenc főesperes, plébános beszéde:

- Főméltóságú Kormányzó úr! A csíki székely papság nevében Főméltóságotokat, a papi lélek mélységes hódolatával és alázatával köszöntenem adatott. Szent István, Szent László, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Hollós Mátyás szemével néz vissza magyar történelmünkre s a Mohács után kettészakadt nagy magyar gondolat újraforrasztását a magyar szent korona uj ragyogásában csodálattal, Isten iránti gyermeki lélekkel s Főméltóságod iránti törhetetlen ragaszkodással szemléli.

- Valóban – „hegyeket áthelyező hit” kellett ahhoz, hogy az állami összetételben megroppant s ugyanakkor kezén lábán trianoni műtétet szenvedett, hozzá beteg szívű magyar birodalom tört hajóját odáig lehessen kormányozni, ahová Főméltóságod Isten irgalmából elhozta. Akkor az ország aranyszájú Isten dalosával: Prohászka püspökkel együtt mi is aggódva imádkoztunk Főméltóságodért szívünk rejtekében. És ma, most, mikor Főméltóságod a magyar szent korona sugarában boldog szemeink előtt áll – felrakjuk Szent István királyunk e drága ereklyéjére 22 éves gyötrelmeinket, szenvedéseinket, megverettetésünket. Csak ilyen drága gyöngyöket adhatunk és szívrepesve várjuk az aranyvonatot, amely összeköti majd a megbűnhődött múltat s jövendőt itt, a csíki fenyvesektől körül sugárzott csíksomlyói szentélyében is, a Magyarok Nagyasszonyának, akinek anyai áldását kérjük s fogjuk kérni utolsó leheletünkig: Főméltóságodra, áldott hitvesére, immár nem árva népünk őrangyalára és édes gyermekeikre.

- Hadd zengjenek a csíki havasok örömtől mámorosan: vitéz Nagybányai Horthy Miklós, az ország-gyarapító éljen sokáig.
***

A csíksomlyói pünkösdi búcsú - rövid története -


Csík benépesítése mindenképpen a kora Árpád-korban megkezdődött. A 12. században már szervezett vármegyei és egyházszervezet nyomait tárták fel a régészek. A Nagysomlyó-hegyén állt a királyi vár, Somlyóvára (röviden Sóvár), ennek nyugati részén a bencés monostor. Az 1241-es tatárjárás pusztítása után kibontakozott az élet. Az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékekben szerepelnek a mai plébániák. A ferences kolostor elődje és a Salvator-hegyi Salvator-kápolna régészeti leletei a 14. század közepéről valók. A monostort valószínű, Lackfi Endre erdélyi vajda a pálosoknak építtette, fogadalma emlékére, hogy a székelyekkel a moldvai részeket megszállva tartó tatárok fölött diadalt aratott 1345-ben és 1352-ben. A csíksomlyói monostor egyben fogadalmi szentély volt. A pálos monostor az 1421. és 1430. évi török, majd török-tatár betöréskor pusztult el. A monostort feladták, és a Salvator-hegyi remeteségbe húzódnak vissza. 


A csíksomlyói romos kolostort 1442-ben Hunyadi János erdélyi vajda és Újlaky Dénes pápai bíztos az obszerváns ferenceseknek adta át, akik nyomban újjáépítéséhez kezdtek. Nem volt könnyű feladatuk, éppen megsegítésükre IV. Jenő pápa 1444. január 27-én kelt levelében július 2-ra hét évi búcsút engedélyez, ha meglátogatják az épülő templomot, adományokkal segítik és szentségekhez járulnak. A pápai bulla kiemeli, hogy oda „a lelkes hívek sokasága fogadalomból szokott elzarándokolni, és naponta se szűnnek felkeresni.” 
Az 1475-ös szentévben IV. Sixtus pápa, megadta azt a kegyet, hogy minden pálos templomban, kápolnában elnyerhető a szentévi búcsú. VIII. Ince pápa 1484-ben pünkösdszombatra és pünkösdvasárnapra teljes búcsút engedélyezett a pálosonak. Ennek eredményeként fellendült a székelyföldi búcsús zarándoklat a Salvator-hegyi kápolnához. 
Az erőszakos reformátorok éppen pünkösdszombatján akartak Csíkra törni, és ezt megelőzendő a hívek Gyergyóból és Csíkból is Somlyóra jöttek kérni a Szent Szűz segítségét hitük védelmében. A férfiak zászlós kereszt alatt, hadrendben vonultak a Hargitára, ahol 1567. május 17-én, pünkösdszombatján „vérükkel és véres fegyvereikkel” védekeztek. A Tolvajos tetői győzelmet a Segítő Máriának köszönték meg. Ettől kezdve a pünkösdszombati búcsút fogadalmi ünneppé is nyilvánították. Azóta a legnagyobb odaadással üljük meg nemzedékről nemzedékre. Bővebb tájékozódást kaphat A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete c. könyvemben. 

A könyvet ismertette, Udvarhelyi Nándor a Honismeret 2011/6. számában.
http://www.hnm.hu/honismeret/folyoirat/Honismeret2011-6.pdf


Pünkösdi Lélek 1920.jún.4. - 2012.

1920. június 4-én egész Magyarországon gyászoltak az emberek. Az iskolákban és a hivatalokban szünetet rendeltek el, az újságok gyászkeretben jelentek meg, a zászlókat félárbocra eresztették. Mivel a békediktátum aláírásának pontos időpontját előzetesen nem tudták, délelőtt 10 órakor, mielőtt az ünnepi istentisztelet megkezdődött volna, megkondult a főváros összes harangja, megálltak a villamosok és öt percre a vonatok is az egész országban. Budapesten fekete szalaggal vagy zöld gallyas jelvénnyel a kabátjukon az emberek már a kora reggeli óráktól gyülekeztek a Hősök terén. A tömeg csak a Himnuszt énekelte. Innen sokan a Bazilika felé vették útjukat, ahol a program szerint 10 órakor Páter Zadravecz, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke prédikált. Az istentisztelet után, 11 óra 5 perckor összeült a nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid beszédet mondott. Kijelentette, hogy a diktátum „úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben oly képtelenségeket tartalmaz, amelyek meg nem valósíthatók.” A képviselők hangos egyetértésétől kísérve ezt követően az elszakított országrészek lakóinak üzent: „Ezerévi együttlét után - mondta - válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.” A képviselők felállva és tapsolva fejezték ki egyetértésüket az elnökkel, aki Nagy-Magyarország utolsó nemzetgyűlését 11 óra 15 perckor berekesztette. Délután 4 óra 30 perckor a magyar delegáció aláírta az un. „békediktátumot” a versailles-i kastély Kis Trianon épületében és elsőnek távozott. 
Azóta próbáljuk egybeforrasztani szívünket, csak ne adjuk fel a célt!

E bevezető után mindnyájan megértjük az apostolok szomorúságát, amit Jézus mennybemenetelekor éreztek. De legnagyobb vigasztalásuk volt, hogy a feltámadt Krisztus beöltözött istenfiúi hatalmába és övéit ezentúl részesítheti a Szentlélek erejében. Mert isteni erőre van szükség, hogy az ember egészen kitáruljon az igazság előtt, hogy a kiengesztelődést folytassa és hogy jótetteivel tanúskodjék Isten mellett (Jn 20,19-23). A Szentlélek eljövetelével teljesedett a prófétai jövendölés és Jézus ígérete. Külső jelként a nyelvek adományát hozta, belsőleg a lelkek tisztulását és erejét. Ezzel életbe lépett az újszövetség, amely belülről hatja át az embert (ApCsel 2,1-11). A Szentlélek pedig bőven osztogatja kegyelmi ajándékait az Egyházban, hogy megtegyük az Atya akaratát és életünket a Lélek gyümölcsei fogják kísérni (1Kor 12,3b-7. 12-13). „Szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.”

„Vegyétek a Szentlelket!” Jn 20,22.


Hargitán vívott harcról tanúskodik a csíki papság levele

 Darvas-Kozma József: A csíksomlyói pünkösdi búcsú erdettörténete c. könyvből egy részlete
Az időrendi felsorolásban utoljára hagytam azt a döntő fontosságú forrást, egy tiltakozó levelet, amelyet 1735-ben a Csíki főesperesség papsága címzett az erdélyi püspöknek, a püspök tanácsadó testületének, a káptalan tagjainak. A Csíki papság tiltakozó levelére 1882-ben történt hivatkozás, mégpedig az Erdélyi Püspökség Sematizmusában.[1] Szentegyházasoláhfalu múltjának ismertetésénél hivatkoznak a csíki klérus levelére. 1986-ban tanulmányoztam e Sematizmust, de a tiltakozó levél felkutatására akkoriban nem kerülhetett sor. Különös, hogy sem akkor, sem utána, sem a szerkesztő, sem az olvasók nem figyeltek fel e levélre. Egyszerűen csak azért, mert a somlyói pünkösdi búcsú eredetét akkoriban senki sem kérdőjelezte meg. Az utóbbi három évben a búcsú eredetének kutatása kapcsán jutott eszembe, vajon mit is tartalmazhat a Csíki papság tiltakozó levele. A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban, miután azt szakszerűen átrendezték, többször is megfordultam, és többek közt a csíki papság nevezetes tiltakozó levelét is kerestem. Végül 2010. április 12-én rátaláltam, ami reveláció volt számomra. A levél egy részét már májusban publikáltam.[2]  
   A szóban forgó levél megírásának hátterében az állt, hogy báró Sorger Gergely erdélyi püspök megbízottja, Kastal János általános helynök 1735 októberében vizitációt és kongregációt tartott a Csíki főesperességben, ahol szó volt a főesperesi kerület átszervezéséről is. Annak idején Báthori Endre bíboros 1591. januári rendelkezése alapján és Róma jóváhagyásával, Csík 1592-től önálló főesperesség lett. Báthori bíboros első főesperessé Gálffi Pál csíkkozmási plébánost nevezte ki.[3] A Csíki főesperesség azóta magában foglalta Csík, Gyergyó, Kászon valamint Szentegyházasoláhfalu plébániáit.
   1735-ben Szentegyházas- és Kápolnásfalu népe még egy plébániát alkotott, és akkor arra kérik az egyházmegyei hatóságot, hogy csatolják őket az Udvarhelyi főesperességhez. Azzal indokolják kérésüket, hogy nagyon szegények, még kenyérre is alig jut. Nehéz nekik közügyekben Udvarhelyre, egyházi ügyekben Csíkba járni. Ők ezzel a csíkiakat nem akarják megsérteni, mert annak idején ők védték meg hitükben, továbbra is tartani akarják velük a kapcsolatot.[4]
Az egyházmegyei hatóság Szentegyházas- és Kápolnásfalu kérésének engedett, amire a Csíki főesperesség papjai tiltakozó levéllel fordultak a főpásztorhoz, és kérték, hogy az említett két Oláhfalu tartozzon továbbra is Csíkhoz.
Álljon itt a Csíki papság levele, teljes, betűhű átírásban:
“Excellentissime Illustrissime Reverendissime Domine Domine Praesul: ac Reverendissimi Domini Domini Venerabili Capituli Alba Carolinensis Consistoriales Domini Domini nobis Colendissimi.
Relatum extitit Clero Csikiensi Parochianos Oláhfalvenses per instantius apud Reverendissimum Dominum Joannem Kastal Generalium Visitationem a Sacra Sede Csikiensi omnimodum separationem et Udvarhelyiensi Sacra Sedi incorporationem intentasse, Responsumque ipsis Dilatum fuissem D. Vener. Capitulum, ut igitur similibus et hujusce modi alienis postulatis in tempore obveniendo praediceret Clerus Csikiensis Solemni promissa protestatione absolute contradictis Sequentabus adnexis rationibus.
 1-mo Cum a memoria hominum, ex a Duobus fine  Saeculis ad usque hoc Tempus, Sacra Sedes Csikiensis Oláhfalvensem Parochiam in gremio Suo fovendo Tractu Temporis firmiter Praescriptum habuerit: Nemo inscris: Multo Minus non admonitis nobis id attentare potuisset.
2-do Cum Piem Memoriae Majores Nostri ex Praedecesores olim ex Directione Venerabile Cleri: Totam Oláhfalviensem Parochiam Contra Haeretius in Transsilvania Ecclesiam Xti Dalaniantes, Proprio Sanguine et armis Cruentatis Defensum reddiderint, ab hisce Olafalviensium et Nostri praedecessores voluerunt ut tanti beneficiis iugens Memoria Perennaliter, et Posteris quoque fidem zelandi stimulo foret/:uti Traditiones et anales testantur:/ Totam Parochiam Olafalvensem, licet in politicis exceptum:/ in negotio spirituali a Sacra Sede Csikiensi dependere, abea dirigi et illi inviolabiliter incorporatum et ad perpetum manere, nisi Oláhfalvenses armis Csikiensium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam pestifera hic haeresis infecti manerent, qua de causa si unquis antiquitates: et Dominiorum heroica acta praetio habenda fuere: hoc in passu nec Csikiensium Orthodoxam Fidem Contestantiam Zelus obliterandus erit, seperationi proinde illius  Solemniter Contradicimus, de qua nullus a memoria Hominum adhoc usque tempus sobrius somniare potuit, Protestamurque ne sit nobis serum in hujusce modi opinionis authorem etiam impetus iuris tendere De reliquis Paternis affectibus nos recomendantes Perseverantes manemus ejusdem
Exllimi Illusmii, Rdissimi Dni Dni ac Reverendissimorum Dominum Dominum Constitorialium.
Humillimi Capellani
Clerus Csikiensis”[5]

Magyar fordításban[6]
            „Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úr, Püspök Úr, és Főtisztelendő Urak, a Károlyfehérvári Tiszteletreméltó Káptalan Tanácsos Urai, számunkra Legtiszteletreméltóbb Urak.
            A Csíki papságnak jelentetett, hogy Főtisztelendő Kastal János általános vizitátor úrnál sürgető fellépéssel megkísérelték az Oláhfalui plébánia híveit a Csíki szentszéktől mindenképpen elválasztani és az Udvarhelyi szentszékbe bekebelezni. És válasz is hozatott a Tiszteletreméltó Káptalan Uraitól, hogy tehát hasonló és ilyen módon idegen követelésekkel előjövő időben a Csíki klérus nyilvánosan kinyilvánította ünnepélyes reményteljes tiltakozását, (aminek) a következő mellékelt indokok feltétlenül ellentmondanak.
            Először. Mivel emberemlékezet óta, két évszázad vége óta a mai időig, a Csíki Szentszék az oláhfalui Plébániát az idők folyamán kebelében erőteljesen beírva ápolandó tartotta. Senki írásban, még kevésbé a mi figyelmeztetésünk nélkül, kitámadni nem tudhatta.
            Másodszor. Mivel boldog emlékű Őseink a Tiszteletreméltó Klérus Vezetőségében egykor Elődeink az egész oláhfalui plébániát a Krisztus Egyházát Erdélyben szétmarcangoló eretnekekkel szemben saját vérükkel és véres fegyverekkel megvédték, megtartották. Ezért az oláhfaluiak és a Mi elődeink akarták, hogy az ekkora jótéteményekhez fűződő emlékezet örökké fennmaradjon és az utódok hitét is buzgólkodva fokozza. Ahogy ezt a hagyományok és az évkönyvek tanúsítják, az egész oláhfalui plébánia, jóllehet a polgári közigazgatásban kivétel volt, a lelki ügykezelésben a Csíki Szentszéktől függött, az kormányozta, és sértetlenül abba volt bekebelezve és örökké ott maradt. Ha az oláhfaluiakat a Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen szétmarcangoló vészthozó eretnekség fertőzésben tartaná őket. Minekokán ha valakik a régi dolgokat és az Urak hősi tetteit nagyra becsülik, ez esetben sem a Csíkiak buzgósága az igaz hit állhatatossága mellett nem merül feledésbe, következetesképpen annak elcsatolásának ünnepélyesen ellentmondunk. Erről emberemlékezet óta mind a mai napig józanul senki sem álmodhatott. Tiltakozunk tehát, hogy később ezenmód véleményünk szerzője ellen ne nyújthassanak be jogi támadást. Egyébként Atyai érzelmeiknek kitartóan önmagunkat ajánlva maradunk ugyanazon
            Excellenciás Nagyméltóságú Főtisztelendő Úrnak, és Főtisztelendő Urak, Szentszéki Tanácsos Urak Legalázatosabb Káplánjai
            A Csíki Papság.”

A szentegyházasoláhfalviak kérő, de tiszteletteljes levele, valamint a csíki papság levele önmagukért, de a múlt igazságáról beszélnek. Ez a levél a hargitai csatára vonatkozó minden eddig ismert forrást megerősít, és a felmerült kételyeket eloszlatja azokban, akikben a történelemi igazság iránt meg van még a jó érzék. Volt tehát hitvédelmi harc, ahol a csíkiak miközben hitükért saját vérüket ontották, ugyanakkor véres fegyvereikkel hitüket és életüket védték.
E levélről nem tudó, nem katolikus vallású, de a szóban forgó történelmi kort nagyon jól ismerő, tiszteletreméltó Egyed Ákos történész írta: „Ismeretes, hogy János Zsigmond maga is terjesztőjévé vált az új hitnek, s haddal indult Csíkszék megtérítésére, de az ellenállás miatt kénytelen volt visszafordulni. Így maradt meg Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék megszakítás nélkül a római katolikus hit mellett. A csíksomlyói búcsú ennek az eseménynek a következtében alakult ki.”[7]
Szentegyházasfalu egyházi beosztás szerint nem maradt Csík kebelén, már 1736-tól az Udvarhelyi főesperességhez kapcsolódott. Lakói azóta is eljárnak a csíksomlyói búcsúra, és nem feledték el, hogy a katolikus hitben való megmaradásukat a csíkiak segítsége mellett a csíksomlyói Szűzanyának köszönhetik.


[1] Schematizmus Venerabilis Cleri Dioecesis Transsylvaniensis 1882. Albae Carolinae 1882. 185.
[2] Vö. Darvas-Kozma József: Czenstochowa Csíksomlyó 1484–1567. Csíkszereda 2010. 10–12.
[3] Vö. Veszely Károly: i.m. 91– 92, 302–304.
[4] GyÉL 69/1735.
[5] GyÉL 69/1735.
[6]  A fordítást Exc. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek végezte, akinek ezúton is köszönetet mondok.
[7]  Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig. Csíkszereda 2006. 107.

2012. 05. 24.

A búcsújárás kezdetei


A népi áhítat tömegekre ható megnyilvánulása volt a búcsújárás, másképpen zarándoklás, melyet papok, a reformáció korában pedig licenciátusok[1] vezettek. Minden korban a közösség összetartozásának fontos köteléke és forrása volt a kegyhelyekhez vezetett búcsújárás. Különösen a Mária kegyhelyek vonzották a híveket. A búcsújárás nagy nevelő erővel bírt, mert az egész út kitartásra, egymás terhének – sokszor szó szoros értelmében – hordozására, de főként elmélyülésre és belső szabadságra késztette a híveket. A búcsújárás „a hitben való közösségnek, megújulás vágyának ősi kifejezés módja, olyan helyeknek a fölkeresése, amelyek helyzetüknél, a hozzáfűződő élménynél fogva valami állandó üzenetet, bíztatást hordoznak.”[2] Az együtt imádkozás és éneklés, zarándoklat és körmenet az egész embernek közösségben történő istendicsérete. Így a test is helyet kap a liturgia végzéséhez szükséges mozgások kapcsán az Isten és ember kommuniójához, valamint az ember és ember kapcsolatához. Az imádás pedig visszahat az imádkozóra, és egyre inkább segíti a az embert a misztériumok átélésében és a jobb emberré levésben. A zarándoklatok alkalmával az ember liturgikus mozgása tartalommal töltődik meg, amely hozzá segíti a zarándokot, hogy be tudjon lépni a szent térbe és időbe, ahol Isten és emberek találkozója megtörténik. Ezért a zarándoklat mindig is a hívő közösség tagjainak egyik gazdagítója volt.[3]  

A pünkösdi búcsú felől a pápai búcsúengedélyek[4] között kell tájékozódnunk, elsősorban a Szentszéknél,[5] ahol 1300 óta hivatalosan szabályozták a búcsúkat. 

A 15. századi búcsúengedélyekből kicseng a kor szükséglete: a hívek hiterkölcsi megerősítése, a török veszéllyel szembeni összefogásra késztetés, valamint a szerzetesi életnek az előmozdítása. 1450-ben tartott szentévre hazánkból is sokan készültek Rómába menni, ezért a pesti országgyűlés – Hunyadi János kormányzóval az élen – 1450 januárjában azzal az engedély-kéréssel fordult a Szentatyához, hogy a jubileumi búcsút a hívek itthon nyerhessék el, és hogy a befolyó pénzből a törökök ellen fegyverkezhessenek. A honvédő Hunyadi újabb kérésére a Szentszék válasza kedvező volt. Így minden magyarországi hívő számára engedélyezte a jubileumi búcsú itthoni elnyerését egy püspöki székesegyházban, megjelölve ennek feltételeit is. A gyónás és áldozás mellett, további követelmény a pénzbeli adomány volt.[6] Aki ennek eleget tett, az a lelki gyümölcsök mellett egyféle nyugtát, elismervényt kapott. Ez volt a búcsúcédula. Ilyen módon valóban jelentős összegeket bocsátottak Magyarország rendelkezésére még ebben az 1450. esztendőben. Ez alkalommal kapcsolódott össze első ízben a jubileumi és a keresztes búcsú hazánkban. 

A pálosokat támogató Mátyás király uralkodása alatt a pálos generális perjel 1471-ben IV. Sixtus pápához (1471–1484) fordult búcsúengedélyért tíz nagyobb hazai monostor részére. A felterjesztésben többek közt ott van a Nagyvárad-kápolnai és a Gyulafehérvár melletti szentmihálykövi monostor.  A pápa teljes búcsút engedélyezett a nevezett monostorokat látogató hívek számára. IV. Sixtus pápa, aki a pálosokat nagyon tisztelte, megadta azt a kegyet is, hogy az 1475-ös szentévben, minden pálos monostorban, remeteségben elnyerhető a szentévi búcsú. 

E búcsúengedélyt követte, VIII. Ince pápának a pálos rend részére pünkösdszombatjára és vasárnapjára, örökre teljes búcsút engedélyező bullája, melyet 1484-ben adott ki: Hogyha „pünkösd előtti szombaton, esetleg a nagykáptalan kezdetén valamely pálos templomban a szentgyónáshoz és áldozáshoz járulnak.[7] Ezt a bullát 1525-ben megerősítette VII. Kelemen pápa, majd XII. Kelemen pápa újította meg 1732. augusztus 23-án, Oliverus bíboros aláírásával ellátott brévében. 

A hívek ettől fogva nemcsak a pálos templomok, imahelyek titulusán vagy Szűz Mária, Remete Szent Pál és Szent Ágoston püspök ünnepén részesülhetnek a búcsú kegyelmeiben az előírt feltételek teljesítése mellett, hanem minden Pünkösd előtti szombaton és vasárnap is. 

A csíksomlyói pünkösdi búcsú a Szálvátor kápolnához fűződik. Ezt évszázadokra visszamenőleg megerősítik még a nem katolikus historikusok is. Középajtai Benkő József (1740–1814) református lelkész, tanár, történész 1776-ban Csíksomlyón járt és a következőt írta nagy művében: „A Kissomlyó hegy tetején áll a Szálvátor kápolnája, ahova a katolikusok buzgó serege évente népes körmenetben felvonul pünkösd vasárnapját megelőző szombaton kb. délután két órakor, sőt pünkösd vasárnapján reggel hat órakor is.”[8] Orbán Balázs vallja, hogy „a búcsújáratok központja a Kis-Somlyón levő Salvator, népiesen Silator kápolna... Ezen kápolna, mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hívők mindenike.”[9]



[1] Licenciátusok azok a világi, felszenteltséggel nem rendelkező, nőtlen vagy nős, tiszta életű férfiak, akik kellő tanultsággal rendelkeztek, és az egyházi elöljárótól megbízást kaptak, hogy a pap nélkül maradt közösségeket a katolikus hitben oktassák, kereszteljenek, temessenek, eskessenek. Lásd: Sávai János: Missziók, mesterek, licenciátusok. Szeged 1997. 90–93.
[2] Sávai János: i.m. 209.
[3] Vö. Török József: A magyar pálosrend... i.m. 160–163.
[4] A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetések elengedése részben vagy teljesen. A búcsút a megfelelően fölkészült katolikus hívő nyerheti el az Egyház segítségével, ha tel­jesítette a kiszabott föltételeket.
[5] A búcsú engedélyezője a középkorban és ma is a legfőbb egyházi hatóság, a pápa; azok, akiknek ezt a hatalmát a jog elismeri, vagy akiket erre a római pápa fölhatalmaz (995.k. 1.§). A búcsúk engedélyezésének hatalmát ugyanis a pápánál alacsonyabb rangú szervek nem adhatják tovább másoknak, hacsak erre az Apostoli Szentszéktől kifejezett engedélyt nem kapnak (995.k. 2.§). Lásd: Codex Iuris Canonici (Ford. Erdő Péter). Budapest 1995. 691. (A továbbiakban C.I.C.)
[6] Ennek összege a római zarándoklás és legalább kéthetes ott tartózkodás költségeinek a fele volt, amelyet a háromszoros zárral ellátott ládába, vert pénz formájában kellett bedobni. A befolyt összeg felét a törökök elleni honvédőháború céljára szabadott felhasználni. Lásd: Borsa Gedeon: A törökök ellen Magyarországon hirdetett 1500. évi búcsú és az azzal kapcsolatos nyomtatványok. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1960. Budapest 1962. 242–243.
[7] Lásd: Lábjegyzet 47–51.
[8] Benkő József: i.m.  II. 239.
[9] Orbán Balázs: i.m. 12–13.

2012. 05. 23.

A BÉRMÁLÁS SZERTARTÁSA


Cél: A szertartások ismertetése által összefoglalni a fontosabb tudnivalókat.

Egyházmegyénkben a bérmálás kiszolgáltatása ünnepélyesen történik a bérmakörút keretében. Az egyházmegye nagyságára való tekintettel a Főpásztor öt évenként járja be az egyházmegye minden plébániáját, hogy kiszolgáltassa a bérmálás szentségét. A bérmálás az egész egyházközség ünnepe. A felnőttek számára jó alkalom a bérmálásban kapott kegyelmek megújítására, az egyházközség számára pedig püspöki vizitáció, amikor a püspök számba veszi az egyházközség lelki és anyagi helyzetét. A bérmálás alkalom a bérmálkozók és hívek számára, hogy találkozzanak a Főpásztorral. Amint láttuk, a Főpásztor a bérmálás szentségének a rendes kiszolgáltatója, a papok csak segítik, vagy helyettesítik ezen feladatában. A Főpásztor az egész egyházmegye Krisztus által megbízott lelkipásztora, az egyházmegyei lelkipásztorkodás felelős irányítója, ami liturgikus jelvényeiben is kifejezésre jut.
SÜVEG (mitra): a püspöki méltóságot jelképezi.
PÁSZTORBOT: a Jó Pásztorra emlékeztet és a püspöki hatalmat szimbolizálja. Régen a bírák viselték, bíráskodás közben.
MELLKERESZT: Krisztusra emlékezteti a Főpásztort, hogy mindent Krisztus szellemében kell tennie.
GYŰRŰ: az egyházmegyéhez való hűségre figyelmezteti a püspököt.
 

Az evangélium után a plébános a következő szöveg mintája szerint bemutatja a bérmálandókat a püspöknek.
Főtisztelendő Püspök Atya! Mint az NN ... egyházközség lelkipásztora bemutatom ... hívemet (és a más plébániákból ide bérmálkozni jött híveket, összesen ... hívőt), akik előkészültek a bérmálkozásra és a szentség kiszolgáltatását kérik.
a püspök homiliája után, következik a keresztségi ígéret megújítása és még három ígéret letétele az alábbi módon: 

Püspök: Kedves bérmálkozók! Mielőtt megkapnátok a Szentlelket, újítsátok meg a keresztségi fogadalmat. Idézzétek emlékezetbe azt a hitet, amelyet a keresztség felvételekor megvallottatok, illetve, amelyet szüleitek és keresztszüleitek vallottak meg egykor az Egyházzal egységben. Feleljetek együtt arra mindnyájan, amit az Anyaszentegyház nevében kérdezek tőletek:
Püspök: Ellene mondotok-e a sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának?
Bérmálandók: Ellene mondunk!
Püspök: Hisztek-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hisztek-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett, akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hisztek-e a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, akiben a mai napon a bérmálás által különleges módon részesültök úgy, mint Pünkösdkor az apostolok részesültek?
Bérmálandók: Hiszünk!
Püspök: Hiszitek-e a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test föltámadását és az örök életet?
Bérmálandók: Hisszük!
A püspök a hitvallást elfogadja ezekkel a szavakkal:
Ez a mi hitünk. Ez az Anyaszentegyház hite is, amelyet boldogan vallunk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Bérmálandók és hívek együtt válaszolnak: Ámen!

Püspök: Beveszek még tőletek az egész keresztény élet vállalására vonatkozó három ígéretet: Ígéritek-e, hogy a katolikus szent hitet mindenkor hűségesen megtartjátok és attól semmi csábításra, avagy földi érdekből el nem pártoltok?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Ígéritek-e, hogy majdan házasságotokat Isten és az Anyaszentegyház törvényei szerint kötitek, hogy családotokat, gyermekeiteket katolikus szellemben nevelitek?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Ígéritek-e, hogy a katolikus keresztény elvekhez mindenben és mindenkor hűségesek maradtok, hogy a közéletben is mindenkor Isten törvényeinek és az Egyház tanításának szellemében dolgoztok?
Bérmálandók: Ígérjük!
Püspök: Most a szülőkhöz, bérmaszülőkhöz fordulok:
            1. Szülők és bérmaszülők! Ígéritek-e, hogy gyermekeiteket szóval és példával segítitek, hogy az elhangzott fogadásaiknak megfelelően mindig keresztény módon éljenek és viselkedjenek?
Szülők és bérmaszülők: Ígérjük!
Püspök: Most pedig az összes már megbérmáltakhoz fordulok. A mostani bérmálás emlékezteti őket egykor tett fogadásaikra és felelősségükre, hogy a bérmálkozókat maguk közé befogadják és a keresztény életben segítsék!
            2. Akarjátok-e bérmálásotok kegyelmeit magatokban feléleszteni és ígéreteiteket hűségesen megtartani?
Megbérmáltak: Akarjuk!
Püspök: 3. Ígéritek-e, hogy a bérmálkozókat az egyházközségi életbe magatok közé befogadjátok és őket, mint nagyobb testvérek a keresztény életben segítitek?
Megbérmáltak: Ígérjük!
Püspök: Erősítsen meg benneteket a Szentlélek Isten hét ajándékával, hogy keresztségi fogadalmaitokat és ezen ünnepélyes ígéreteiteket hűségesen megtartsátok.
Miután a püspök imádságban lehívja a Szentlelket, krizmával megkeni a bérmálkozókat, akiket a helynek megfelelően felállítanak a templomban vagy a templomon kívül.
A püspök szavaira: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!
A megbérmált feleli: Ámen.
Majd a püspök szavaira: Béke veled!
Feleli: És a te lelkeddel.
Tanítsuk meg a bérmaszülőket is, hogy a krizmával való megkenés alatt jobb kezüket a bérmagyermek jobb vállára tegyék fel, így fejezve ki bérmaszülői kötelességük vállalását.


Kapcsolódó cikkek:
Bérmálásra készülünk
Csak bérmálkozóknak! 1. rész
Csak bérmálkozóknak! 2. rész
Csak bérmálkozóknak! 3. rész
Csak bérmálkozóknak! 4. rész