Mit mond nekünk Bukovina?
Amikor 1764-ben Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, Székelyföldön az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott: osztrák katonák ágyútűz alá vették január 7-re virradólag Madéfalvát és lemészároltak több száz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába, és részben a csángók között telepedett le. Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát, az osztrák-porosz háborúban kitűnt Hadik András tábornok összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. Az alapított falvak: Istensegíts, Fogadjisten (1776), Hadikfalva, Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786).
1883-ban az Al-Duna mellé Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve községekbe települt mintegy 4 000 ember. Ugyanebben az évben az Arad vármegyei Gyorokra, 1888–1892 között és 1910-ben Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1900-ban Babsára (Temes vármegye), Vicére (Szolnok-Doboka vármegye), Magyarnemegyére (Beszterce-Naszód vármegye), 1905-ben Marosludasra (Torda-Aranyos vármegye), 1910-ben a Hunyad vármegyei Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra még további 2500 – 3000 telepes költözött. Voltak, akik kivándoroltak Amerikába.
A bukovinai székelyek maradékát a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette, Szabadka (Bácsjózseffalva), Újvidék és Topolya környékére, az 1920 után betelepített, és Bácska visszafoglalása után elmenekült dobrovoljácok helyére. 1944 őszén Tito partizánjai elől a Dunántúlra menekültek.
Innen 1945-ben 13 000 bukovinai székelyt Tolna és Baranya megyékben helyeztek el, a kitelepített sváb családok házaiba és birtokaiba. A kapott földeket az ’50-es években elvette tőlük a TSz. Ezek ismeretében, ha felhangzik a régi székely himnusz: Hej, én édes jó Istenem… akkor ne csodálkozon senki azon, ha összeszorul a székely ember szíve és könnybe lábad a szeme.
Késő este lett, amire visszatértek. Meséltek és meséltek. Gazdag fényképanyagot készített a templomokról és a temetőkről.
Kidőlt keresztek után haza felé még lementek Pusztinára, hogy megörökítse azt az oltárt, amit a bukovinai székelyek a Tázló melletti testvéreikre hagytak.
Mindig hálás volt segítségemért. A II. Vatikáni zsinat tanítását ismertető írásaival meg-megajándékozott. Több előadást is tartott Erdélyben. Halálhíre kapcsán, a híveit szerető pap emberi vonása elevenedett meg bennem. A feltámadt Jézus Krisztus legyen örök jutalma! R.I.P.!
Goják tanár úr méltatása itt olvasható.
Álljon itt a pécsi egyházmegye gyászjelentése:
Életének 82., áldozópapságának 59. évében, 2012. július 3-án, szentségekkel megerősítve elhunyt Goják János tisztelebeli kanonok, címzetes apát, nyugalmazott plébános és nyugalmazott főiskolai tanár, a Magyar Kurír egykori főszerkesztője.
„Mindannyian az ő teljességéből részesültünk,
kegyelmet kegyelemre halmozva.”
(Jn 1,16)
A
Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Székeskáptalan, a
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a rokonság az örök élet hitével
tudatja Goják János halálának hírét.kegyelmet kegyelemre halmozva.”
(Jn 1,16)
Az egyházmegye honlapján szereplő gyászjelentés szerint elhunyt paptestvérükért július 20-án 11 órakor a Pécs-Belvárosi Plébániatemplomban mutatják be az engesztelő szentmiseáldozatot, majd a feltámadás reményében ugyanott helyezik örök nyugalomra.
Pécsi Egyházmegye/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése