El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!
Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni!
Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma;
Gyermek leszel újra, fiam,
S belefogsz egy régi dalba.
Szántófölded kenyeret ád,
Az a föld a kalásztermő!
Friss vizet a csörgő patak
Tüzelőnek fát az erdő.
El-elsétálsz a mosolygó
Virágok közt andalogva...
Úgy-e, fiam, hozol majd ki
Egy-egy szálat a síromra?
Gyümölcsfáid oltogatod,
Tisztogatod, nyesegeted,
Ablak alatt a kis kertben
Az utakat rendezgeted.
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!
Reményik
Sándor: Elpártolt
liliomszál
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Más öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok -
Beolvad a te világod.
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába - ősi átok -
Beolvad a te világod.
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körülállunk,
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned. (1933. aug.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése