A legszentebb dolgokat és ügyeket is
körülveszi az emberi gyarlóság. Az Istentől ihletett, küldetést vállaló
prófétáknak is meg kellett küzdeniük az elutasítással. Az előítélet az az
álarc, amely számtalan változatban jelenik meg. Megbúvik és dolgozik a
féltékenység, a gőg, a közöny, az álszentség, a hitetlenség, a harciasság, s ha
úgy tetszik a vértanúság álarca mögött. Van, aki magában a benemfogadás falát
építi fel, mert az ő személyét zavarja a másik beszéde, adottsága,
kezdeményezése, vagy erkölcsi nagysága. Mindez törékeny igazságérzetünket
bizonyítja.
Napjaink balkáni pártoskodásában kinevezett háromszéki
kormánybiztost nagyon zavarja a „székely” szó. Mert ugye van Székelyföld,
székely zászló, székely himnusz, székely termék, székely gyors, ezer székely
leány napja, és ha az autonómiáról esik szó már is begörcsöl. Pedig tudnia
kellene egy magas beosztású úrnak, hogy múltjukat és jelenüket részben a
székelyeknek köszönhetik. Történészük, Petre P. Panaitescu még ha
visszafogottan is, de leírja hogy Lackfi Endre és a székelyek tisztították meg
1345-ben a később Moldvának nevezett területet a tatároktól, ahova ők a
hegyekből lejöttek, ahogyan régi krónikásaik és történészeik vallották.
„Ugyanis a magyarok voltak azok, akik a tatárokat kiűzték... és az első moldvai
állam magyar függőségben jött létre.”
Sőt az első moldvai pénzen, amit Muşat
Péter veretett, a magyar címer és az Anjou-liliom látható. Az első püspökségük
1370-ben katolikus volt, az első szerzetesek domonkosok, ferencesek és pálosok
voltak. Csak három évtized után jelentek meg a bolgár szerzetesek és a görög
püspökök. Ez történelmi igazság. Van aki elfogadja, van aki ellenáll. Ez a
magatartás mindenütt jelen van: a politikában, a közéletben, a munkahelyen, a
sportban, a családban és az egyházban is. Mitévők legyünk, amikor elutasítanak?
Isten szavát - bármilyen egyszerű vagy szerény közvetítéssel jut el hozzánk -,
kötelességünk befogadni; máskülönben súlyos következményekkel jár az igazság
elutasítása (Ez 2,2-4). Az Úr küldi prófétáját, irgalmának hirdetőjét, aki az
események szereplője és szenvedő alanya is. Személye azt jelenti, hogy Isten
velük van. Az viszont rajtunk múlik, hogy Istenbe fogódzunk-e vagy neki
ellenállunk.
A hitünket is befolyásolhatják az előítéletek és a földi
szempontok (Mk 6,1-6). Jézus bölcsességét sokan hallgatták első hivatalos
fellépésén, a názáreti primicián. Elámulnak, csodálkoznak tanításán, de hallgatói
nem indulnak el az igazság keresésének útján. Megrekednek az előítéletben: itt
nőtt fel. Jézus a szívük kitárulkozását várta, mert akit befogadunk, azt
szeretjük és vele azonosulunk. Valaki azonban mégis hitt, mert Jézus „néhány
beteget meggyógyított kézrátétellel.” Kitalálod? A külső és belső akadályokból
minden embernek kijut. Ez a kereszt titka (2Kor 2,12,7-10). Munkánkat, ha
külsőleg akadályozzák is, maga az Úr vigasztal: Elég neked az én kegyelmem! –
Feleletünk csak ez lehet: Úgy legyen!
„Az Úr Lelke van rajtam, elküldött, hogy a
szegényeknek örömhírt vigyek.” Lk 4,18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése