A hit mint egyéni út és mint személyes elhívásKözös szentírásolvasás az 1 Sám 3,2-20: 1A kis Sámuel Éli felügyeletével szolgálta az Urat. Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát; jelenést sem lehetett gyakran látni. 2Az egyik nap mégis történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. A szeme már kezdett gyengülni, nem sokat látott. 3Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. 4Az Úr megszólította: "Sámuel, Sámuel!" "Itt vagyok" - felelte. 5Azután odafutott Élihez, és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Az ezt válaszolta: "Nem hívtalak, feküdj le és aludj." Elment és lefeküdt aludni. 6Az Úr azonban újra szólította: "Sámuel!" És Sámuel fölkelt, odament Élihez és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Ez azt felelte: "Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!" 7Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. 8Az Úr most újra szólította Sámuelt, harmadszorra. Fölkelt, odament Élihez és így szólt: "Itt vagyok, hívtál." Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. 9Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: "Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!" Sámuel elment és nyugovóra tért a helyén. 10Akkor megjelent az Úr, elé állt és szólította, mint előző alkalommal: "Sámuel, Sámuel!" És Sámuel így válaszolt: "Beszélj, szolgád figyel!"
a.) Magyarázat a csoportvezetőknek
A szentírási szakaszt az idei Szentírás-vasárnapra javasoljuk közös szentírásolvasásra a Gyulafehérvári Főegyházmegye plébániai közösségei részére. E közös szentírásolvasás egyben ráhangol a főegyházmegyei Lelkipásztori Terv újabb szakaszára, és a Szentatya által meghirdetett hit évére is. A közös szentírásolvasás célja az egyéni hitünknek fejlődésként és útként való megélése, amihez hozzátartozik a keresés és a személyes elhívás, akárcsak az új kezdeményezések és javítások.
A kiválasztott két történet a hit útján való járásnak, s az ezt kísérő belső dinamikáknak tanulságos képe. A hitre való jutás sokszor keresés, bizonytalanság, előre nem látható, meg nem fogalmazható belső folyamatok eredménye, egy bejárt út „vége”.
Az evangéliumi elbeszélésben András már régóta úton van. Talán még azt is gondolja ő, hogy most már célba ért, megtalálta az igazságot, a hit teljességét. Ott találjuk őt Keresztelő János társaságában, akinek lelkes hallgatója, követője. Aztán egy napon, miközben András szokásos módon ott áll Keresztelő János mellett, elvonul mellettük egy Mester, akiről János ennyit mond: Íme az Isten Báránya! És Andrást valami annyira megérinti, hogy otthagyja a Keresztelőt, és az új Mester nyomába szegődik. Valószínűleg fogalma sincs, hogy mit is akar. Valószínűleg ő sem érti, hogy mi is történik vele, mit is keres most. És amikor Jézus megkérdezi, hogy mit akar, nem is tud rá válaszolni.
Nagyon jellemző Jézus kérdése: Mit akarsz? Mit keresel?
András visszakérdez: Hol laksz?
És Jézus nem kész válaszokat ad, nem konkrét alternatívákat vagy kész megoldást nyújt, hanem arra hívja az őt követő tanítványokat, hogy saját tapasztalatot szerezzenek, saját tapasztalatuk alapján lássanak majd és értsenek: Jöjjetek és lássátok! Jézus lehetővé teszi, hogy saját képet formáljanak, saját tapasztalatot szerezzenek Róla.
Az életben talán ritkán fordul elő, hogy olyan tisztán halljuk Isten hangját, mint ahogyan azt Sámuel hallotta. Annál ismerősebb lehet viszont Isten hangjaként valami halk, ismétlődő mondat, egy állandóan visszatérő nyugtalanság, ami útra indít.
A hit nem hull az ölünkbe készen, nem tökéletes, kiforrott formában kapjuk, hanem valami olyan dinamikus valóság, amely életünkkel együtt alakul, fejlődik. Épp ezért lenne annyira fontos késznek lenni mindig újra útra indulni a hit útján, mindig tovább keresni, és újra meg újra föltenni a kérdést: Mester, hol lakol? Hol vagy? Hol lakozol az én életemben? És jó lenne merni elindulni e kérdés nyomán, anélkül, hogy előre tudnánk, hogy hová vezet bennünket e kérdés, hová vezet bennünket a Mester.
A csoportos munka talán épp arra is lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy ne kész válaszokat kapjanak, hanem saját tapasztalat alapján mélyíthessék el a témát: Jöjjetek és lássátok!
Középen: egy gyertya, körülötte a csoport létszámának megfelelő színes papírból kivágott kezek, amelyeknek a mutatóujja egy bizonyos irányba mutat.
1. A szöveg megközelítése
A csoportvezető köszönti a csoportot és megnevezi a témát (lásd fenn).
Ének:
A csoportvezető utal az elhívástörténet kezdetére, a Jn 1,35-re, ahol Keresztelő Szent János két tanítványa számára utat mutat azáltal, hogy Jézusra utal, aki éppen a környéken jár, és ő felismeri benne „Isten bárányát”. Erre ők kíváncsian követik Jézust. A csoportvezető arra kéri a résztvevőket, hogy gondolkozzanak el azon, hogy ki vagy mi vált számukra útmutatóvá a hitük fejlődésének útján, és hogy ez az utalás milyen jellegű volt. Ezt felírhatják egy papírkézre és egy szomszéddal megoszthatják. Ezután aki szeretné, az megoszthatja gondolatait az egész csoporttal, majd visszateszi a papírt a körbe.
2. Kiindulás a szövegből
A csoporttagok a két bibliai szöveget szerepekre osztva olvassák fel.
Szerepek az 1 Sámuel 3,1-10-ben: mesélő, Sámuel, az ÚR.
Szerepek az 1 János 1,35-40-ben: mesélő, Keresztelő Szent János, András és névtelen tanítvány, Jézus.
3 fős kiscsoportokban a résztvevők a következő kérdéseket dolgozzák fel:
- Hogyan történik meg az elhívás a két történetben?
- Hogyan jellemezhetnénk a keresőket ill. megszólítottakat?
- Ők hogyan kezelik azt, hogy meg lettek szólítva?
Az eredményeket a résztvevők közösen a nagycsoportban osztják meg.
A csoportvezető kiegészít néhány gondolatot a két történethez, amelyeket a résztvevők nem említettek: Sámuel csendes, többszörös hívása, a felismerés bizonytalansága és ennek kezelése, az ismételt hívás és irányváltoztatás akárcsak Andrásnál, aki először követi Jánost, majd eljut Jézushoz, a tapogatózó keresés, ami nem képes megválaszolni, hogy mit keresünk, és még csak kérdésként fogalmazódik meg, hogy Jézus mellett döntsünk-e.
Gyakorlat hármas csoportoknak, a János 1,37-39 kapcsán (kb.15-30 perc):
1. Jelenet (mint a bibliai szövegben): Jézus két tanítványhoz fordul, akik őt követik és megkérdi tőlük, hogy mit keresnek. Ők a bibliai szöveg szerint válaszolnak és vele mennek.
2. Jelenet: akárcsak az előző, de a tanítványok mai emberek és Jézus kérdésére, hogy mit keresnek a jelenlegi helyzetnek megfelelően válaszolnak (a résztvevők eldöntik, hogy mit szeretnének megosztani és mi az, ami túl személyes számukra, ahhoz, hogy megosszák).
Aztán a csoportvezető megkérdi azt a személyt, aki Jézus szerepét alakítja, hogy mit talál különlegesnek Jézusban.
Egyszer szerepeket lehet cserélni (ha sok idő áll rendelkezésre, akkor kétszer is), hogy valaki más is felölthesse Jézus szerepét.
Érdemes röviden megosztani a hármas csoportban és a nagycsoportban is, hogy ki hogyan érezte magát a szerepekben.
Forrás: Gyfvár. IV. körlevél
