Az igaz emberek
becsületes voltát a gonoszak irigyelni szokták. Ezért, akik csak az evilágot
szeretik – a megromlott eszű emberek, különösen a gyönyörök követői, és akik az
igazságot gyűlölik, valamint akik minden jót elleneznek –, azok rendszeresen
ócsárolják az igazat. Az ilyenek nem ismerik a bölcsességet. A bölcsesség, nem
más, mint az igazi jó felismerése és követése (Bölcs 2,12. 17-20). Általános
emberi jelenség Káintől kezdve, hogy a megromlott szívű emberek nem viselik el
az igazat, aki Istenben bízik, mert általa szembesülnek gonoszságukkal. Ezért a
gonoszok nyelvükre veszik az igaz embert. Ez alól senki sem kivétel. A Bölcsesség
könyvében így szólnak: „Lássuk hát,
igazak-e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut? Tegyük próbára, gúnyoljuk,
bántalmazzuk, ítéljük gyalázatos halálra! Vajon Isten pártjára kel-e?” Ez
az igaz maga Jézus. Az apostoli egyház e
szenvedő igazban régtől fogva az Üdvözítő előképét látta, és Jézus
szenvedéstörténetében rá alkalmazta a felolvasott rész egyes mondatait.
Az istenhívő tudja,
hogy az Isten törvénye szerint élő ember mindig az ellentmondás jele a
világban, de nem semmisül meg: „Isten megsegít engem, az Úr oltalmazója
életemnek.”
Reinhold Schneider
német írót a hite kötelezte arra, hogy az igazságot szolgálja: „A kereszténység
sajátos titka abban áll, hogy csak az jut el a világosságra, aki az igazságot
teszi is. Nincs más lehetőség Krisztus megértésére, mint hogy megtegyük szavát,
éljük életét, beléje változzunk át.”
Csak a jóság emel föl
és segít be az Isten országába (Mk 9,30-37). Erre tanít, és erre példa Jézus. Péter vallomása után, Jézus fokozatosan
készíti fel tanítványait közeli szenvedésére és feltámadására. Különös, hogy az
Úr szenvedését soha nem választja el a feltámadásától. Ez utóbbi az első
epilógusa és megvilágítja annak értékét. Az apostolok csak az elsőre gondolnak,
ezért menekülnek a gondolattól, kikerülik, nem veszik tudomásul a témát. Inkább
arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus olvas a szívükben. Ezért
kérdezte meg őket: „Miről vitatkoztatok az úton?” Erre hosszú csend, az eszmélődés
következett.
Jézus e kínos csend
után félreérthetetlenül tudomásukra hozza, hogy Isten országának alapvető
lelkülete a szolgálat: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az
utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Ő is ezt teszi: szolgává lesz és úgy hal
meg értünk, mint egy utolsó gonosztevő. Amikor feltámad, első lesz, a vérén
megváltott emberek elsőszülöttje.
A kisgyermek példájával
arra int, hogy csak a szolgáló szeretet által lehetünk élő közösségben Vele és
az Atyával, nem a hatalom keresése vagy hajszolása útján. Isten családja
vagyunk, aki a kicsiket, az utolsókat is kedveli, akiknek a mennyben
biztosított dicsőséget. S ha valaki szolgálni akar, akkor a kicsiket, a
gyöngéket, a szegényeket, a rászorulókat kell szeretettel szolgálnia. Ez a
felülről származó igazi bölcsesség. A jó gondolathoz és beszédhez szeretet
kell. A jó megtanulásához és cselekvéséhez, az igazi vallásossághoz hit és
szeretet kell. A szolgálathoz hit és szeretet kell (Jak 3, 16-4,3). Az igaz
bölcsesség a jó felismerésének, szerető elfogadásának és megélésének gyümölcse.
Mások megajándékozásához, életünk odaadásához és feláldozásához hit és szeretet
kell. Az igazán bölcs az istenszeretők közösségét keresi, nem megy szekértáborokba,
hanem egységben marad Krisztussal és embertársaival.
„Honnan vannak háborúságok és
veszekedések köztetek?” Jak 4,1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése