Péntek
reggel fél hétkor jómagam végeztem a szentmisét. Az evangélium megérintett,
amikor azt olvastam, hogy Jézus így szólt
a sokasághoz: „Ha látjátok, hogy
nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik... Az ég és föld jeleiből
tudtok következtetni; a mai
idők jeleit miért
nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?”
(Lk 12,54-59) Jézus azt a csőlátást kifogásolja kortársainál, hogy tanítása és
csodatettei révén miért nem ismerik fel az Atya küldöttét. A jelekből
valamennyire olvasni mi is tudunk, sőt előrevetítjük a dolgokat, mai
kifejezéssel élve prognosztizálunk. A jelekből valóban tudunk olvasni, mert
minden emberben van valamiféle
természetes bölcsesség, ami a jóra, a
békességre, az együttélésre és munkálkodásra ösztönöz. Ehhez jön
még az évek tapasztalata, amelynek segítségével sok mindent előre
láthatunk, mégpedig nem csupán
az időjárás terén. Bárcsak ez az
emberrel született bölcsesség és az
évek alatt megszerzett tapasztalat
arra is vonatkozna, hogy minden ember
felismerje Krisztus keresztjének jelét
és az Eucharisztia
valóságát, amelyek Isten jelenlétéről tanúskodnak. Az értelmes
ember számára, aki
nyitott Isten üdvözítő szándékának befogadására, elegendőek ezek a
jelek. A mai időkben is és minden korban ezek a jelek mutatják számunkra azt, hogy Isten nem hagyja magára az embert, hanem lehet őt
keresni, s meg is lehet találni. Csütörtök este hitvalló előadást tartott
Eperjes Károly színművész, a magyar kultúra és a katolikus egyház világi
apostola. A 20. század magyar költőit megszólaltatva a maga hitvallását is
elmondta. Mindezt a színházban.
Péntek reggel a Szent Kereszt templomban,
amikor áldoztattam, az áldozók sorában ismertem fel. Addig valahogy elsiklott
tekintetem, nem vettem észre. Mint az emmauszi tanitványokkal, akik csak a
kenyértöréskor ismerték fel Jézust, valami hasonló történt. A szentáldozáskor
így ismertem fel a színművészt. Arra gondoltam, hogy Isten prófétái ma is
közöttünk vannak, akik mint egykor Jeremiás beszélnek a pusztulásról, a
fogságba hurcolásról. Hirdetik, hogy a csapások bűneink következményei,
másképpen szólva Isten bűntetése bűneink miatt. Megtérésre hívnak, miközben
megcsillantják a reményt, hogy vigasztaljanak (Jer 31,7-9). A nép Isten
tetteiből kiolvasta Isten mindenhatóságát, leereszkedését, hűségét és irgalmát.
Látták, hogy Isten beváltja ígéreteit, megtartja a szövetséget… Az ember csak
Isten tetteiből ismerheti meg, hogy milyen akar lenni számunkra. Márk leírja
Jézus utolsó gyógyítását. Az igazi világosság, amely minden embert megvilágít,
a világba jött. Most Jeruzsálem felé tart, ahol
nem ismerték föl (Mk 10,46-52). A vak koldus, aki nem látott csak
hallott Jézus működéséről, felismerte benne „Dávid fiát”, a Messiást. Bartimeus
látóvá lett, sőt követte Jézust életének alakításában is. A nép vezetői azonban
lelki vakok maradnak, holott a sötétség órájában felragyogtatta végérvényesen
világosság-mivoltát. Élő hittel kövessük Jézust világunk alakításában (Zsid
5,1-6), hogy megláthassuk egykor dicsőségében.
„Üdvözítőnk,
Jézus Krisztus győzött a halálon és felragyogtatta az örök életet.” 2Tim 1,10.
Darvas-Kozma
József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése