Kereszténydemokrácia 2.

2. A kereszténydemokrácia olyan politikai irányzat, mely a közjót a demokrácia révén, a minden emberhez szóló evangéliumi üzenetből merített keresztény elvek szerint akarja szolgálni.

Fogalom magyarázat:

A közjó latinul bonum commune: anyagi és szellemi javak és lehetőségek összessége, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy közösség tagjai boldogulásukat szabadon és hathatósan munkálhassák, de előállításukra önmagukban, egyenként nem képesek. Keresztény ember számára a közjó a lelki élet központi kérdése: ami az erkölcsi rendben jó és igaz, az a közösség számára is az. Mivel az ember közösségi lény, a bűn ellen és az igazság (jó) érvényesüléséért végzett tevékenység nemcsak az egyén, hanem a szűkebb-tágabb környezet számára is meghatározó. Ebben az értelemben mondható, hogy a keresztény ember életének központja a közjó szolgálata.

A demokrácia a gör. démosz, 'nép' és krateia, 'uralom' szavakból származik: népuralom jelentése van. Olyan államforma, amelyben a jogrendet az összlakosság teremti meg, vagy közvetve, képviselők választásával, vagy közvetlenül, népszavazás útján.

Ami a demokrácia és az Egyház kapcsolatát illeti, a középkor teológiájának, morálisának, államelméletének fontos szerepe volt a kereszténydemokrácia tényleges kialakulásában. A keresztény-demokrácia fogalma csak a legutóbbi időkben jelent meg a Tanítóhivatal megnyilatkozásaiban. Demokratizálódás az Egyházban, az Egyház vezetőinek és híveinek kapcsolatát kívánja megújítani a híveknek a döntések és a végrehajtás folyamatába való bevonásával. Az ETK vagy CIC 208-231. kánonokban rögzíti a hívők jogait és kötelességeit.

XIII. Leó egyenesen „keresztény demokráciá”-ról beszélt, ami alatt nem annyira politikai, inkább szociális tevékenységet értett (Rerum novarum 1891). A pápa három alapvető feladatra hívta fel az egyház vezetőinek és híveinek figyelmét:

-        a dialógusra, vagyis a világgal folytatott állandó párbeszédre;

-        a diakóniára, tehát az emberiség segítőkész szolgálatára;

-        az állandó korszerűsödésre, az élethez, a helyzethez való alkalmazkodásra.

XII. Pius rokonszenvét fejezte ki a kereszténydemokrácia  iránt, s rámutatott, hogy az ember személyi szabadságát alaptörvénnyel kell biztosítani.

Ugyanezt hangsúlyozta XXIII. János (Mater et magistra – 1961, és Pacem in terris - 1963) és a II. vatikáni zsinat (Gaudium et spes) és II. János Pál (Laborem exercens).

E dokumentumokban a polgári és társadalmi demokratikus tevékenység megjelölésére új fogalom jelenik meg: az activa participatio, a 'tevékeny részvétel' (ti. a társadalom életében).

A zsinat után heves vitát váltott ki az a kérdés: beszélhetünk-e az Egyház demokratizálódásáról. Ez a munka a különböző tanácsadó testületekben és a világi hívek aktivizálódásában ölt testet („fölülről lefelé” haladva: püspöki szinódus, papi szenátus, egyházközségi képviselőtestület). Az Egyházban a hatalom krisztusi eredete nem zárja ki, sőt a szolgálat szellemében egyenesen megköveteli a hatalom gyakorlásának demokratikus, szinodális útját.

Ezen a téren akár az egyházmegyéket, akár a  plébániákat tekintve még nagyon sok sürgős kívánni- és tennivaló van.