Akik hisznek, azokat a Szentlélek képessé teszi, hogy
Isten gyermekeinek hűségével éljenek (ApCsel 10,34-38). Szent Péter apostol
Kornéliusz házában hitvallást tesz Isten nemzeti és vallási kereteket áttörő
szeretete és Jézus istenfiúsága mellett. Az apostol rámutat Jézus
keresztelkedésének igazi értelmére és céljára: ekkor kente fel őt Isten
Szentlélekkel és kapott papi, királyi, prófétai megbízatást. Jézusban azért
hiszünk, mert az Atya maga igazolta őt jelekkel és csodákkal, s működése Isten
irgalmának kiáradását jelezte. Mikor a legmélyebbre jutott, a halálba, az Atya akkor
tett mellette a legdicsőségesebben bizonyságot, feltámasztotta. Az Atya azt is
igazolta, hogy akik hisznek Fiában, azokra kiárasztja a Szentlelket, s ezzel
megadja nekik a képességet, hogy a fogadott gyermekek hűségével éljenek.
Örvendetes, hogy a 2.
vatikáni zsinat után nagyon sok lelkiségi mozgalom keletkezett. Tagjaik velünk
egyetemben átérzik a keresztségi és a bérmálási kegyelem fontosságát:
- hogy a Szentlélek
segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket;
- hogy öntudatos keresztényekké
váljunk, vagyis a kegyelemben szentháromságos életet tudjuk élni;
- hogy felnőtt és a
világ felé tanúságtevő keresztényekké váljunk;
- hogy hitünk
szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta
szüleink és keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek. (vö. KEK
1303).
Ne feledjük el, hogy
Jézus a Krisztus, azaz Szentlélekkel felkent. Mindenkinek hinnie kell benne,
mert csak általa jutunk el az Atyához.
Keresztségünk óta sorsunk
Krisztusba van oltva, és neki számadással tartozunk. Amennyiben befogadjuk Szentlelkét,
annyira alakítja át életünket és napjainkat. Csak Vele élhető az istengyermeki
élet. Csak Vele építhető Isten országa és csak Benne teljesedik ki életünk. Jézus
búcsúbeszédében így szólt: „Aki szeret engem, az megtartja
tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni”
(Jn 14,23). A. M. Carré ténymegállapító sorait idézem: „Krisztus
közössége nem az írott evangéliumból, hanem a megélt evangéliumból született.”
Ma már nem
elégségesek a szavak. „A mai ember inkább a tanúságtevőket hallgatja meg, mint
a tanítókat – mondta VI. Pál –, ha pedig meghallgatja a tanítókat, az azért
van, mert előtte tanúságot tettek. Az Evangélium hirdetése akkor lesz hatékony,
ha az élet tanúságtételén alapul, mint az első keresztények esetében, akik
elmondhatták: „Azt hirdetjük nektek, amit hallottunk, amit saját szemünkkel
láttunk…” (1Jn 1,1) Akkor lesz hatékony, ha rólunk is elmondható lesz majd,
mint róluk, amit Tertullianusz írt: „Nézd, hogy szeretik egymást, készek az
életüket adni egymásért.”
D-K. J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése