Ha Istentől
eltekintünk, akkor a földön élni egyet jelent a bizonytalansággal. A legnagyobb
rossz a mai kultúrában az Isten hiánya és ezzel jelen van a lelki üresség, a
banalitás, a közömbösség, a felületesség, ami elbizonytalanít és nem
természetes szorongást vált ki, s ezek mind veszélyt jelentenek a társadalom
számára. Hogyan lehetne fellépni ezen félelmetes valóság ellen, amellyel nekem
is, mint lelkipásztornak szembe kell nézzek?
– A természetes szorongást
feloldja az Isten megtapasztalása, s ezzel jár a remény és a bizalom, hogy sorsunk
az irgalmas és szerető Isten kezében van. A történelem is teofánia, vagyis
Isten látható alakban való megjelenésének helyszíne. Az Istennel való
találkozás a szenvedéssel, vagy éppen örömmel teli események sokaságában jön létre
és örök biztonságot ad. Ady Endre gyönyörűen írja le ezt a tapasztalatát Az
Úr érkezése című versében. Amikor az elhagyatottság, az összeroskadás
érzése szakadt rá, akkor az átvergődött éjszaka csöndjében váratlanul Isten
jelenlétét érezte meg. Ez a találkozás átalakítja: „És megvakultak/ Hiú
szemeim. Meghalt ifjúságom,/ De őt, a fényest, nagyszerűt,/ Mindörökre látom.”
A történelem számunkra mindig is az a szeretett hely, ahol felfedezhetjük
Istent és találkozhatunk Vele. Ábrahám története azzal kezdődött, hogy Isten
szavára kivonult földjéről, rokonai közül (Ter 15,5-12. 17-18). Az Isten
mutatta úton indul el, s ebben a járásban nemcsak környezete változik, de
Ábrahám lelki világa is átalakul. Felszabadul a megkötöttségek alól, és teszi a
jót Istenért. Egy napon Isten ígéretet tesz, hogy megsokasítja utódait, mint az
ég csillagait, majd megmutatta Kánaán földjét, amelyet nekik ad birtokul. A kor
nomád szokása szerint Ábrahám áldozatbemutatással, Isten pedig szövetséggel
pecsételte meg ígéreteit. Ábrahámnak is viaskodnia kellett a „rablómadarakkal”,
még álmában is félelmetes sötétség szállott rá. A tüzes kemence jelenetben az
irgalmas Isten visszavonhatatlan elkötelezettségét hittel fogadta, s ráhagyta
magát Isten vezetésére.
– A Tábor-hegyén Isten újra elkötelezte magát
megváltásunkért és bemutatta szeretett Fiát (Lk 9,28b-36). Péter, János és
Jakab apostolt félelem szállta meg. Az Atya szózata elhangzik a tanítványok
felé: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Jézus az Atya választottja,
aki által Isten beszél és cselekszik, akire figyelni kell, ezért az emberi
elvárásokat és előítéleteket tegyék félre. S mindaz, amit szenvedéséről és
Isten Országának megvalósulásáról kijelent, azt hittel fogadják el. Az apostolok
istenélményéből csak Jézus maradt egyedül, aki így szól hozzánk: Ne féljetek!
Veletek vagyok mindennap.
Ez a bizalom töri meg a lelki ürességet, a
banalitást, a közömbösséget és minden szorongást. Tanuljunk Ábrahámtól, az
apostoloktól, hogy egyedül a szeretet Istenének mindenhatóságában lehet megbízni, mely
Jézusban van. Hittel, bizalommal hordozzuk annak a keresztjét, aki isteni
életében részesít (Fil 3,17-4,1).
„Kövessétek a
példámat mindnyájan.” (Fil 3,17)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése