Csak Ferenc pápa egyházának feladatai?

Andrea Riccardi egyháztörténész az olasz Limes folyóiratnak adott interjúban kifejti, milyen feladatokkal kell szembenéznie a harmadik évezred egyházának.

Az Egyház globalizált világban él, és maga is egy globális valóság. Ugyanakkor nem úgy globalizált, mint az őt körülvevő világ.

A globalizált világ vallásos modellje individualista modell, az egyén különlegességére épül.

A Katolikus Egyház ezzel ellentétben közösségi valóság, Isten népe. Ugyanakkor hiányzik belőle az új evangéliumi és pünkösdi közösségek melegsége, az öregedő Európa vonásait viseli magán; és nincs meg benne az iszlám politikai ereje sem. A nagy kérdés tehát a harmadik évezred egyháza előtt: egy ellentmondásos valóság-e; és ha igen, emiatt elavult már, vagy éppen prófétai? Képes-e prófétai módon megélni ezt a közösségi dimenzióját, amelyre ma is oly nagy szükség van?
Riccardi szerint XVI. Benedek elképzelése, mely szerint az Egyház kreatív kisebbség, nem azt jelenti, hogy korlátok között él, hanem inkább arról szól, hogyan lehet kisebbségben élni oly módon, hogy a gyengeséget építő erővé változtatjuk. A kreatív kisebbség képes megváltoztatni a világot. Benedek pápa komoly teológiai tanítást hagyott ránk: felvetette a kérdést, hogy ez az anakronizmus arra vezet-e, hogy kimerül a kezdeményezőkészség, vagy egy olyan látomást jelenít meg, amely képes a történelmi korokat is túlélni.
Az Egyház működését illetően a római kúriát számos kritika éri manapság. Riccardi kifejezte meggyőződését, hogy a kúria nem rosszabb, mint bármikor máskor volt. A másik tény, hogy az Egyház sok hívet veszít, például az utóbbi 30 évben Brazíliában 25 millió követőt veszített el. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy az Egyház soha nem volt győzedelmes nagyhatalom, mindig küzdelmek között élt. Ugyanakkor a harci kedvet ma inkább egy szürkébb, védekező pozíció váltotta fel.

VI. Pál azt mondta: misszionárius egyházzá kell válni – ez azonban egy dinamikus valóságot feltételez, míg az Egyház napjainkban inkább statikus.
A kisebbségi lét is sokféleképpen értelmezhető.

Van, ahol az Egyház valódi kisebbség, mint Líbiában, Marokkóban, Irakban, egészen a Szentföldig. Ugyanakkor nyugaton nem lehet egyértelműen kimondani, hogy társadalmi, kulturális kisebbség lenne.

Benedek pápa lemondása jó példa erre: Olaszországban ugyan kisebbségben vannak a gyakorló katolikusok, a kultúra mégis katolikus, és a lemondás ténye megrázta az egész társadalmat. De nemcsak Olaszországban, az egész nyugati világban az Egyház egy fontos társadalmi, kulturális valóság.
A fogyasztói társadalommal és a szekularizációval szemben az Egyház valóban a másságot képviseli, idegen tőle az uralkodó kultúra. Ez azonban veszélyt is jelent: ha elveszíti a valósággal való kapcsolatát, magába zárkózik.

Bergoglio bíboros régebben így magyarázta ezt a szerzőnek: ha az Egyház a fallal szemben falat állít fel, törvényszerűen vesztesként kerül ki, mert elveszíti vonzerejét. Mivel az Egyház az emberi létállapot legmélyebb vonatkozásairól, hitről, fájdalomról, életről, halálról beszél, nem engedheti meg magának, hogy elidegenedik az embertől.

A földrajzi értelemben vett prioritások kapcsán Riccardi első helyen említi a kínai kereszténység problémáját, amely főleg a katolicizmust érinti. Peking falakat emel a Katolikus Egyház terjedése elé, és ennek főként politikai okai vannak. A katolikusok között is megosztottság van, de ezek a falak nem áthatolhatatlanok, inkább komoly pasztorális feladatot jelentenek.
A másik nagy földrajzi terület Latin-Amerika: az Egyház XIII. Leó pápasága óta nagy figyelmet szentel ennek a térségnek. II. János Pál többször járt országaikban, a szektákkal a pápa alakját és a Mária-kultuszt állította szembe. A pünkösdi kereszténység nagyon erős a térségben: a lelkiséget követőire tekinthetünk úgy is, mint a protestánsokra, de úgy is, mint a szinkretizmus megtestesítőire, akik a hanyatló dél-amerikai egyházban nem találták meg a helyüket. Érdekes tény, hogy Brazíliában és a Fülöp-szigeteken a katolicizmuson belül is a pünkösdi mozgalom a legerősebb: egy zsinat utáni képződmény, mintegy válasz az emberektől távol került, elhidegült Egyház problémájára.
A harmadik fontos terület az Egyesült Államok, amelynek katolicizmusát új energiákkal táplálja a latin-amerikai katolicizmus. Sok egyesült államokbeli püspök beszél spanyolul. Az USA manapság Timothy Dolan érsekkel az élen egyre nagyobb szerepet játszik minden téren. Zseniális ötlet, hogy közös amerikai szinódust kell tartani, hiszen a két Amerika katolicizmusa egyre kibogozhatatlanabb módon összefonódik. Maga Ferenc pápa személyében testesíti meg ezt az összefonódást: déli pápa, aki azonban élvezte Észak-Amerika támogatását is: mondhatnánk akár azt is, hogy pánamerikai pápa.

Az interjúban felvetett további témákkal folytatjuk: Afrika, az európai Egyház, Ferenc pápa alakja, pápaságának jellemzői.

Magyar Kurír

(tzs)