Három hétig szünetelt az egyetem

Ferreri Szent Vince 1350 táján született Valenciában. 1367-ben belépett a domonkos rendbe, később pappá szentelték. Nagyra becsülték tudománya, a betegek iránti részvéte, okos tanácsai és példás életmódja miatt. Lelke mélyéig átérezte, hogy az Egyház egységére és az erkölcsök javulására van szükség. Prédikált és gyóntatott. Vállalta a munkát, de a fölkínált egyházi hivatalokat visszautasította. 1399-ben egy súlyos betegségében gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki az Üdvözítő Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, és megbízta, hogy menjen prédikálni és nyerje meg a lelkeket. Csodálatosan meggyógyult. Első prédikációs útja Marseilles-en keresztül vezetett. Reggel misézett, utána evett és három órán át predikált, majd megáldotta a betegeket. Az emberek lesték a szavát. Toulouse-ban az ő kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás és minden más prédikáció. Vince keserű igazságokat mondott fejedelmeknek és prelátusoknak, parasztoknak és kalmároknak egyaránt. Olyan dolgokról is szólt, amelyek egyébként érinthetetleneknek számítottak. Őszinte kritikát mondott a fennálló viszonyokról. Nagy aszkéta és vezeklő híre előtte járt. De e nélkül is elég volt egy tekintet csont-bőr alakjára, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy ez az ember semmi olyant nem követel mástól, amit maga már régen ne teljesített volna. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint egy második Keresztelő János állt az emberek előtt. A Riviera mentén Lombardiába ment, azután 1403-ban Savoyába, Svájcba és Lyonba. 1408-ban Montpellier-ben, 1409-ben Barcelonában prédikált. A szó, az imádság és a példa minden eszközével igyekezett az embereket megragadni. Vezeklő, szigorú életmódja, tanítása, jövendőlései nyomán prófétának tartották. Erkölcsi követelményei tudatosan magasak voltak. A hit dolgában kérlelhetetlen volt. Mégis számos hálás híve követte hűségesen egyik helyről a másikra. Egyszer Borja Alfonznak megjósolta, hogy el fogja nyerni a tiarát. A jóslat teljesedett, amikor III. Callistus néven pápa lett belőle. Itáliában előre megmondta Sziénai Bernardin működését és szentté avatását. Nagy témája azonban a világ vége volt. Az istenfélelem, amely őt teljesen átjárta, átragadt hallgatóira. Tudta, hogy a félelemnek a szeretetben kell föloldódnia és szeretetté kell válnia. Ezért Vincének nem volt kizárólagos témája a végső idők rettenetessége. A fölvetett kérdésre, hogy mikor jön el az Antikrisztus? - nagyon józan volt a válasza: senki sem ismeri azt a napot és órát. Bűnbánó lélekkel kell tehát rá várakozni. Az a döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: ,,Virrasszatok és imádkozzatok!'' Beszédére zsidó és mohamedán előkelők is megtértek.

Vince elhagyta spanyol hazáját, továbbvándorolt Normandiába és Bretagne- ba. Ez volt prédikációs útjainak harmadik és egyben utolsó szakasza. A vallási reform építő munkáját végezte. Képes volt az embereket beszédeivel órákon át lekötni. Fáradhatatlanul folytatta apostoli útjait, gyakran szamáron ülve. Valenciai nyelvét a latin nyelvű országokban mindenütt megértették. Élete utolsó éveiben a francia nyelvet is használta. Működése a bretagne-i Vannes-ban ért véget. 1419-ben még megtartotta a nagyböjti beszédeket. Amikor testi erejének hanyatlását érezte, még egyszer megáldotta szeretett betegeit, nagy áhítattal fogadta a végső szentségeket. Fölolvastatta az Üdvözítő szenvedésének történetét, összekulcsolta kezét és megcsókolta a feszületet, azután meghalt 1419. április 5-én. 1455-ben III. Callistus pápa Ferreri Vince prédikáló testvért fölvette a szentek sorába.

**

Istenünk, aki Szent Vince áldozópapot az evangélium buzgó hirdetőjévé tetted, kérünk, add, hogy Fiad, akiről szented azt hirdette, hogy Bíróként jön el újra, a boldogok közé juttasson minket a mennyben!