A két búcsújáró

Két orosz paraszt útrakelt, hogy elzarándokoljon a Szentföldre és ott imádkozzék. Útközben olyan helyre értek, ahol éhinség pusztított. Míg az egyik betért az egyik kunyhóba vízért, a másik tovább ment. Szörnyű kép tárult a kunyhóba lépő elé. A család az éhségtől elgyötörten a halállal küzködött.  Azonnal segítségükre volt. A nála lévő kenyeret szétosztotta köztük, a faluba sietett segítségért, sőt addig ápolta őket, amíg fel nem gyógyultak. Aztán pénzt adott nekik, s csak annyit tartott meg magának, amennyi elég a hazautazásra.
A másik tovább utazott abban a reményben, hogy társa majd utoléri. Közben megérkezett Jeruzsálembe, felkereste a szenthelyeket, s hiszi, hogy valahol társára bukkan. De amikor a Szentsír templomban ájtatoskodik, látja útitársát elöl, az oltárlépcsőjén térdelni. Imádkozik. Szeretne odasietni, de a nagy tömeg miatt ez lehetetlen. Majd a kijáratnál várakozik reá, de hiába, nem jön ki. Hiába vár. Visszautaztában megtudja útutársa jótéteményeit s megérti, hogy a templomban jelenést látott, társa többet tett Isten tetszésére, mint ő a jámbor zarándoklatával.
(Tolsztoj Leó, A két búcsújáró)