Felismerte, szerette és követte

Péter lett a vezető, mert felismerte és szerette az Urat (Mt 16, 13-19). Szent János apostol leírta, hogy Jézus megkeresztelkedésének harmadik napján András elvitte testvérét, Simont Jézushoz. „Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved” (Jn 1, 42). Azért nevezte Péternek, mert később erre a sziklára alapítja Egyházát. Jézus mikor a galileai tenger mellett járt, meglátta Simont, és testvérét Andrást. „Megszólította őket: Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket! Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá” (Mt 4, 19-20).  Attól kezdve hallgatói voltak Jézus tanításának és tanúi csodatetteinek.

Evangéliumi szakaszunk Péter hitvallásáról szól. Jézus és tanítványai a pompás pogány városban, Fülöp Cezáreájában tartózkodtak, ott, ahol a Jordán folyó bővizű erei előtörnek a sziklafal alól. A várost Fülöp negyedes fejedelem alapította Augusztus császár iránti „hűsége” kifejezésére és a sziklatömbök fölé fehér márványból Jupiter templomot építtetett a császár tiszteletére. A forrásoknál lévő nagy barlang előtt tisztelték a kecskelábú, kecskeszarvú, szőrös testű Pánt, a nyájak, erdők, mezők és a természet elemi erőinek istenét. Jupiter és Pán: az államimádás és a természetimádás szimbólumai. Két legveszélyesebb csapda az esendő ember számára: a hatalom és az ösztönök világa.

Jézus e pogány miliőben kérdezte meg tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Könnyedén válaszolnak az Úrnak, mert csak mások véleményét kell elmondaniuk.         Jézus ezután személyre szólóan kérdezte: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Itt már elhallgatnak. Érzik, hogy vallomásuknak ki kell fejeznie Jézus iránti viszonyukat, mert akinek tartják Jézust, úgy kell viszonyulniuk hozzá. Vajon, hogyan fejeznénk ki szeretetünket és hitünket úgy, hogy az való és igaz legyen?

Simon Péter válasza után, nekünk is könnyebb mondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”.  E hitvallásban, a leendő Egyház feje adja meg a választ. A kereszténység központi tételét mondja ki. Nem magától, hanem az Atya kegyelmi segítségével. Krisztusban az Isten örök Fia lett emberré, s őbenne az Atya egész üdvözítő tervét, irgalmát megmutatta. Ez a hit adja meg az Egyház szilárdságát, s teszi Simont sziklává, Péterré. Péter hitvallásán alapszik az Egyház. Amíg valljuk, hogy Krisztus valóságos ember és valóságos Isten, addig elfogadjuk Őt: - útnak, vagyis általa imádjuk életünkkel az Atyát; - igazságnak, általa mélyedünk el Isten megismerésében; - életnek, általa apostolkodunk.

Péter hitvallása nyomán lesz az Egyház feje: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”

Jézus kijelentése, hogy „Erre a sziklára” az idők teljéig fog hangzani. Erről a Szikláról, a Templeton-díjas Jáki Szaniszló jezsuita szerzetes, teológus, fizikus, egy csodálatos könyvet írt, melyben rámutat, hogy Jézus a Sziklának nevezett embert teszi az Egyház fejévé, s mint sziklaalap ő biztosítja ennek a hitnek a szilárdságát az Egyházban. Krisztus erre a Péterre bízta az oldó-kötő hatalmat, az Egyház irányítását. Szentlélekkel erősíti meg azt, akire átruházta főpásztori hatalmát: legeltesd juhaimat… A pápaság isteni eredetű, végső célunk néha pislogó, de ki nem alvó fénye, amely sohasem tévedhet, és biztosan vezet vándorutunk során.

Péter apostol áldozatok árán is teljesíti megbízatását (Ap Csel 12, 1-11). Az emberiség üdvösségének munkálását Jézus mennybemenetele után imádsággal és apostolválasztással kezdte, Pünkösdkor igehirdetéssel és kereszteléssel folytatta, a jeruzsálemi templomnál gyógyítással és tanúságtétellel, a házaknál imádsággal és szentmisével, szeretetszolgálattal és misszióval, a pogányok felvételével és bérmálással, Saul befogadásával és megbízásával, a jeruzsálemi zsinattal, az igazság feletti őrködéssel és levélírással, egyházszervezéssel és kereszthalálával szentesítette apostoli feladatát.

Olvasmányunk Péter első fogságáról szól. A Heródesek nem tagadják meg magukat. Nagy Heródes a betlehemi kisded életére tört, annak fia figyeltette a határokat. Az unoka, Heródes Agrippa a rómaiak kegyéből uralkodott Kr.u. 41–44-ig Palesztina felett, s hogy a zsidók tetszését is megnyerje, ezért a keresztények kiirtásához fogott. Kivégeztette id. Jakabot és elfogadta Pétert. Dolgában, hogy biztos legyen, ezért 4x4 katonával őriztette Pétert. Az utolsó éjszaka külön két katonához láncoltatta. Ez idő alatt az Egyház - Jézus példája nyomán - szüntelenül imádkozott Péterért. Péter nyugodtan aludt a börtönben, mert a legjobb párna, a jó lelkiismeret. Az Egyház imája meghallgattatott. Az Úr leoldotta Péter bilincseit, majd átvezette a kapukon a szabadságba, mint ahogy átvezette Egyházunkat az első, majd a második évezred kapuján a harmadik évezredbe. Péter apostol csodás szabadulása fényesen bizonyítja, hogy Krisztus a történelem ura. Az Ő védelme alatt áll az Egyház, erről mindenki tudomást szerezhet. Péter megszabadult Heródestől és a zsidók várakozásától, hogy 25 év múlva Rómában életét áldozza Krisztusért. Vértanúsága megpecsételi az ő hitét és megerősíti hitében Krisztus egyetemes Egyházát.