Átvilágítás

Az advent prófétája, Keresztelő János e szavakkal prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országa!” (Mt 3, 1-12). A mennyek országa Jézus Krisztusban érkezett el. Isten szeretetét, a kegyelmet örök adományként kaptuk a keresztségben. Azóta, ha naponta megéljük a szerető viszonyt Vele, az „az Úr útjának készítése”. A tevékeny keresztény élet készülés a végső találkozásra. Ezért mindig időszerű Keresztelő János felhívása: Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! János kortársait Jézus rejtett jelenlétében készítette fel. Az Egyház ma is hasonlóképpen tesz. Jézus rejtett jelenlétében, a szentségház közelében szólít fel: Tartsatok bűnbánatot! Kit az első megtérésre, kit a másodikra. Az első megtérés így fogalmazható meg: inkább meghalok, de halálos bűnnel nem bántom meg az Istent. A második megtérésnek ez a programja: Istent semmiféle bűnnel, még bocsánatossal sem akarom megbántani. Vagyis: Istennek semmiesetre sem akarok nemet mondani, bármit kíván tőlem. A keresztény élet mivel állandó folyamat, ezért ennek része a megtérés, az Istenhez fordulás. Az elsőtől a második megtérésig el kell jutnia mindenkinek, aki üdvözülni akar. Ha nem jut el a földön, eljut a tisztítótűzben. Üdvözülni enélkül nem lehet. Az első állapotot különböző képekkel fejezték ki a szentek. Szent Pál Krisztus rabszolgájának nevezte magát; Keresztes Szent János úgy jellemzi ezt a változást, hogy a szolgából barát lesz. Loyolai Szent Ignác szerint a katonából hűséges társ, bizalmas. A második megtérés is elsősorban Isten műve az emberben. A külső és belső keresztek súlya alatt kínosan vergődik rendetlen önszeretetünk. Isten szeretete, kegyelme arra ösztönzi szívünket, hogy adja át magát egészen az Ő szent akaratának. Sokszor kell igazi komoly elszánással kimondani: legyen meg a te akaratod, amíg valóban egész szívünket át tudjuk adni Istennek, minden fenntartás nélkül. Kezdem az új egyházi évet azzal a komoly elhatározással, hogy megtérek. Ha kell, először, ha azon már túl vagyok, másodszor. – Az elsőrendű feladatom az önvizsgálat. „Az ember még nem ember,/ csak hadonászó veszélyes kamasz./ Az ember akkor lesz ember,/ ha átvilágítja mélyéig önmagát,/ s a belső világosságból/ környezetére sugarat bocsát.” (Weöres Sándor, Protohomo) Ha Isten jelenlétében megismerem magam, akkor bűnbánatom által átalakít: az ő gondolatait gondolom, és az ő lelkületével dolgozom. Erről mondja a próféta: „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és virág nő ki gyökeréből. És rajta lesz majd az Úr lelke.” (Iz 11,1-10) A bűnbánat nem érzelem, hanem tett. Szakítás a bűnös állapottal és közeledés az Istenhez, aki az Egyház feloldozásán keresztül megtisztít. A feloldozásban a Szentlélek „kitakarítja szérűjét”, de megtartja mindazt a jót, amit éltünk folyamán tettünk. Ő segít minket, hogy Jézus akarata szerint egyetértsünk, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljuk az Istent (Róm 15, 4-9). Így Jézus békéjében és boldogságában részesít.

„Szórólapátja kezében, hogy megtisztítsa szérűjét...” Mt 3,12.