– Nem kockázatos az uralkodó kánon szerint a magyar irodalom csúcsát jelentő Ady Endre mítoszát megrengetni?
–
Hamis mítoszok építése sokkal kockázatosabb, mi több, káros a nemzeti
önismeretre nézve. Idestova négy évtizede kutatom a trianoni kérdéskört,
meg akarom érteni, milyen okok vezettek a történelmi Magyarország
szétdarabolásához. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nemcsak a
közismert külső tényezők, a nemzetiségek körében folytatott bujtogatás, a
fiatal, éhes új nemzetállamok aspirációi vagy a nagyhatalmi viszonyok, a
szűk látókörű bosszúvágy vonta kínpadra hazánkat, hanem saját portánkon
belül is számos okot lehet feltárni. Ilyen ok a keresztény magyar
nemzetállam legnagyobb belső ellensége, a radikális szabadkőművesség,
mely közvetlenül befolyásolni igyekezett a társadalmi és politikai
életet. Ennek számos oka volt, többek között az, hogy a dualizmus idején
keletről, főleg Galíciából több százezres bevándorlás indult meg,
vagyis hirtelen tömegesen megjelent egy idegen, sajátosan zárt kultúra,
mely egyrészt nem tudott hirtelen beilleszkedni, másrészt az úgynevezett
szabad foglalkozások, mint például az orvosi, az ügyvédi, az újságírói
vagy a művészi pálya nyitva állt előttük, így törvényszerű, hogy
jelentős befolyásra tettek szert. És mivel ezt a befolyást
értelemszerűen biztosítani akarták a jövőre nézve is, sokan közülük
élharcosai lettek az úgynevezett progressziónak, ami valójában azt
jelentette, hogy a befogadó keresztény magyar társadalmat lehetőség
szerint átformálják, saját képükre alakítsák.
– Milyen eszközökkel?
– Nemcsak főnemesi rangokat és birtokokat vásároltak előszeretettel, hanem sokan közülük beléptek a nyilvánosságot kerülő, titokban működő szabadkőművességbe, és ennek szervezeti kereteit felhasználva közéleti harcot indítottak a történelmi Magyarország pilléreit jelentő katolikus főpapság, a római katolikus egyház, illetve a hagyományos arisztokrácia ellen, de a vidéki nemesség is gyakran vált támadásaik célpontjává, miközben ők adták több vidéki város polgárságát, és ezáltal irányt szabtak a dualizmus polgárosodásának. Ennek előnyei és hátrányai is voltak, annyi bizonyos, hogy a városi kultúra és közművelődés ennek hatására korábban nem ismert hangot ütött meg. Például a nagyváradi László Király Páholyt 1901-től vezető orvos, Grósz Menyhért testvére, Nagy Endre teremtette meg a pesti kabaré műfaját, melyre jellemző a tekintély kigúnyolása és a visszatérő szexuális utalások. A nagyváradi közéletben is ez a radikálisan tekintélyellenes, a hagyományos keresztény magyar értékrendet támadó és gúnyoló hangvétel vált uralkodóvá a László Király Páholy tevékenysége nyomán. Ebbe a közegbe csöppent bele Ady Endre. Korán szembesültem azzal, hogy a róla élő, jelenleg általánosan elfogadott kép tarthatatlan, mert féloldalas. Ezt olyannyira fontosnak érzem, hogy Ady és a szabadkőművesség kapcsolatáról két további könyvet is írok; a szabadkőművességről egyébként összesen nyolc kötetet tervezek megjelentetni, ebből egyet angol nyelven. Az Adyról szóló kötetekben azt mutatom be, hogy a történelmi keresztény magyar állam elpusztítására törő szabadkőművesek miként kötötték magukhoz, hogyan és mire használták őt.
– Hogyan és mire?
– A jelenség megértéséhez tudni kell, hogy a dzsentriréteg alsó hányadába tartozó család sarjaként napvilágot látott Ady Endre igen züllött életvitelt folytatott, ami miatt folyamatos pénzzavarral küzdött. A tehetséges, kisnemesi származású református fiatalember, aki ekkor még az akkoriban a huszonnegyedik életév betöltéséhez kötött nagykorúságot sem érte el, ifjú újságíróként 1900. január 2-án került a Nagyváradi Napló szerkesztőségéhez. Ady Nagyváradon is mindig többet költött züllött életmódja miatt, mint amennyit keresett; ebben egyébként öccse, a szintén szabadkőművessé lett Ady Lajos sem maradt le tőle, így végül mindketten eladósodtak. Sajnos ezért igen hamar készpénzzel megvásárolhatóvá vált a tehetsége. Ez egy tragikus, bár korántsem ritka jelenség – csak éppen Adyról, illetve a szabadkőművességről lévén szó, nem lehet elég jelentőséget tulajdonítani neki.
– Mit jelent az, hogy készpénzzel megvásárolhatóvá vált?
–
Ady nagyváradi évei során új barátai és egyben kenyéradó gazdái hatása
alatt számtalan ragyogó tehetséggel megírt, ellenben rendkívül
igazságtalan, durván sértő és kártékony publicisztikában támadta a
korabeli keresztény magyar államiságot, és olyan jeles katolikus
személyiségeket is, mint Prohászka Ottokár vagy gróf Majláth Gusztáv
Károly gyulafehérvári megyéspüspök. Hangvételére jellemző volt a durva
kereszténységellenesség, illetve saját hazájának az a gúnyos, szinte
megvető lesajnálása, ami a magyar ugar metaforájában foglalható össze.
Mentorai által fölerősített hatása felmérhetetlenül jelentős volt. Ezért
aztán a László Király Páholy is felfigyelt rá, amint arról Ady Lajos
beszámol 1923-ban megjelent Ady Endre című könyvében. De felfigyelt rá
Diósyné Brüll Adél, azaz Léda is 1903 augusztusában, ekkor vette
kezdetét a kilenc évig tartó viharos szerelem, ami az első időkben csak
Ady részéről volt lángoló, az öt évvel idősebb asszonynak eleinte inkább
csak imponált a fiatalember lelkesedése. Léda élete is igen regényes,
első nagy szerelme Ordódy Pál huszár főhadnagy volt, ám mivel apja,
Brüll Sámuel tőzsdén elveszítette a családi vagyon nagy részét, végül
nem hozzá, hanem egy cégfestő kisiparos fiához, Diósy Ödönhöz ment
feleségül. Utóbbi ekkoriban Szófiában több cég bizományosaként
tevékenykedett, de csalási ügybe keveredett, így nejével és annak
húgával együtt Párizsba menekültek, ahonnét Léda haza-hazalátogatott
Nagyváradra, s a Nagyváradi Napló szerkesztőségében ismerte meg Adyt,
aki 1904 elején szerelme után utazott Párizsba. A feslett erkölcsiséget
jól példázza, hogy Diósy Ödön tudott a viszonyukról, olyannyira, hogy
amikor Monte Carlóban Ady és Léda minden pénzüket elveszítették egy
kaszinóban, ő küldött nekik Párizsból egy nagyobb összeget. Ez persze
végső soron magánügy, viszont ez a viszony és a párizsi tartózkodás
azért érdekes, mert Ady radikális publicisztikái ellenére nem átallott
magától gróf Tisza Istvántól pénzt kérni 1904-es franciaországi útjára,
arra hivatkozva, hogy Tisza korábban már két alkalommal fogadta őt. Azt
hiszem, ez a momentum sokat elmond a két ember tartása és lelkisége
közti különbségről. Tisza egyébként elhárította a kérést, ebből
táplálkozott az iránta táplált gyűlölete, amit az egész arisztokráciára
kivetített. Ez a gyűlölet aztán egészen patologikussá fajult, amikor
Tisza később, 1910-ben úgy nyilatkozott, hogy „Ady és a Nyugat
levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” „Hadd hamvadjon össze Hunnia
úri trágyadombja”, írja Ady két évvel később a Rohanunk a forradalomba
című versében. Radikális barátai pénzt és hírverést biztosítottak neki,
és ez meghatározta írásai szellemiségét. Nála a Magyar Királyság úri
trágyadomb – ismerős felfogás.
– Csakhogy ugyanő a szerzője a Föl-földobott kő vagy a Krisztus-kereszt az erdőn című költeményeknek is. Mi magyarázza ezt a kettősséget?
– Ez azt bizonyítja, hogy Ady mennyire ellentmondásosan viszonyult a kereszténységhez és Magyarországhoz. Levelezéséből is kiderül, hogy mérhetetlenül vágyott arra, hogy a keresztény Magyarország befogadja őt. Voltak kitörési kísérletei lehetetlen helyzetéből, érzékelte, hogy őt felhasználják, kihasználják. De végül az őt cégérként tartók mindig visszaterelték az eltervezett útra. Ennek tudható be a kereszténység mellett a zsidósághoz fűződő ambivalens viszonya is. Ady megírta 1906-ban a Bélyeges sereg című versét, melyben így vall: „Véretek, ha idegen is százszor, mégis az enyém, az enyém… (…) Idők kovászai, megyek én is veletek / Bélyegesen, csillagoson.” 1911-ben viszont megszületett a Seregesen senkik jönnek című költemény: „Minden semmirevalónak / Gácsnak, svábnak és zsidónak / Grádics adatott: / Itt alant már csak egyedül / Maradok.” 1908-ban jelent meg A duk-duk affér című epés írása, melyben beazonosíthatóan mentorait, Hatvany-Deutsch Lajost és Ignotust, alias Veigelsberg Hugót, a budapesti Demokratia Páholy szabadkőművesét azzal vádolja, hogy rácsimpaszkodnak. Ezután évekig csak kvázi ellenőrzött lapokban, a Nyugatban, a radikális szociáldemokrata Népszavában és a nyíltan szabadkőműves Világban publikálhatott, míg afféle vezeklési lehetőségként felajánlották neki, hogy lépjen be a hozzá közel álló, Jászi Oszkár által fémjelzett Martinovics Páholyba. Így aztán Ady 1912. március 5-én három példányban megírta a belépési nyilatkozatot. Ez a folyamatos tépelődés, tévelygés, párosulva a szervi bajokkal, végzetesen megrendítette Ady egészségét. Czeizel Endre írja A magyar költőgéniuszok sorsa című, tavaly megjelent munkájában, hogy háromszor is megfertőzte a vérbaj, továbbá mániás depresszióban is szenvedett. Felfokozott idegeit emellett egyrészt altatókkal igyekezett nyugtatni, másrészt napi négy-öt liter bort ivott, elszívott öt-hat doboz cigarettát, morfinista volt, és mindehhez még szexmániássá is vált – csakhogy a vérbaj miatt ajzószerekre is rászorult.
– Magyar hullócsillag…
– Igen, az. Ebben a kétségbeejtő fizikai és szellemi állapotban született meg 1917-ben Ady egyik legjelentősebb publicisztikája Korrobori címmel, ami azonban csak halála után, 1924-ben jelent meg; ebben arról ír, hogy a magyarság elkorcsosult, képtelen a kultúrateremtésre. „Mi a fenéből, nyavalyából – hogy csúnyábbat ne mondjak – lehetnének itt kultúra-potenciás magyarok?”, veti föl az igaztalan és bántó kérdést, és arra jut, hogy a semmire se jó magyarság, valamint az élelmes, nekünk kultúrát hozó és fővárost építő zsidóság összeolvadásából új népnek kell születnie. Személyes véleményem szerint Ady ezzel már-már deklarálta kilépését a magyar nemzetből. Mindezen tényekből kutatásaim során egy végzetesen meghasonlott, akaratát vesztett, tékozló tehetség portréja bontakozik ki, aki egyfelől európai léptékkel mérve is élvonalbeli költőzseni, leszámítva a politikai verseit, másfelől viszont sajnos züllött, befolyásolható, megvásárolható szócső volt, a magyar irodalomtörténet egyik legtragikusabb szereplője, aki emberi gyengesége miatt a magyarsággal szemben ellenséges, a történelmi keresztény magyar állam megsemmisítésére törő erők faltörő kosává vált. Kultuszát halála után szisztematikusan kezdték építeni az őt maguk előtt tolók, s 1945 óta ellenállás nélkül erőszakolják rá az emberekre, elhallgatva, hogy olyan jeles irodalmárok is komoly esztétikai és erkölcsi kritikákat fogalmaztak meg, mint például Kosztolányi Dezső, akinek Az írástudatlanok árulása – különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben megjelent esszéje elképesztő dühkitöréseket váltott ki a mítoszépítőkből. A mérhetetlenül egyoldalú Ady-kultusz nem egyéb, mint nézetdiktatúra, amit ideje a valóságnak megfelelően felülvizsgálni.
Ágoston Balázs
http://demokrata.hu/ujsagcikk/a_kettos_ady_kultusz/
A Demokratából át vett interjú elé H. A. az Európai idő főszerkesztője: Ady, a bértollnok zseni, aki Trianon előkészítésében is bűnrészes címmel frappáns bevezetőt írt, amit érdemes elolvasni (2014. március 22. - 2014. április 4. 11. oldal).
http://www.e-ido.com/Europai_Ido_2014-07---11-oldal.pdf
–
Hamis mítoszok építése sokkal kockázatosabb, mi több, káros a nemzeti
önismeretre nézve. Idestova négy évtizede kutatom a trianoni kérdéskört,
meg akarom érteni, milyen okok vezettek a történelmi Magyarország
szétdarabolásához. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy nemcsak a
közismert külső tényezők, a nemzetiségek körében folytatott bujtogatás, a
fiatal, éhes új nemzetállamok aspirációi vagy a nagyhatalmi viszonyok, a
szűk látókörű bosszúvágy vonta kínpadra hazánkat, hanem saját portánkon
belül is számos okot lehet feltárni. Ilyen ok a keresztény magyar
nemzetállam legnagyobb belső ellensége, a radikális szabadkőművesség,
mely közvetlenül befolyásolni igyekezett a társadalmi és politikai
életet. Ennek számos oka volt, többek között az, hogy a dualizmus idején
keletről, főleg Galíciából több százezres bevándorlás indult meg,
vagyis hirtelen tömegesen megjelent egy idegen, sajátosan zárt kultúra,
mely egyrészt nem tudott hirtelen beilleszkedni, másrészt az úgynevezett
szabad foglalkozások, mint például az orvosi, az ügyvédi, az újságírói
vagy a művészi pálya nyitva állt előttük, így törvényszerű, hogy
jelentős befolyásra tettek szert. És mivel ezt a befolyást
értelemszerűen biztosítani akarták a jövőre nézve is, sokan közülük
élharcosai lettek az úgynevezett progressziónak, ami valójában azt
jelentette, hogy a befogadó keresztény magyar társadalmat lehetőség
szerint átformálják, saját képükre alakítsák. – Milyen eszközökkel?
– Nemcsak főnemesi rangokat és birtokokat vásároltak előszeretettel, hanem sokan közülük beléptek a nyilvánosságot kerülő, titokban működő szabadkőművességbe, és ennek szervezeti kereteit felhasználva közéleti harcot indítottak a történelmi Magyarország pilléreit jelentő katolikus főpapság, a római katolikus egyház, illetve a hagyományos arisztokrácia ellen, de a vidéki nemesség is gyakran vált támadásaik célpontjává, miközben ők adták több vidéki város polgárságát, és ezáltal irányt szabtak a dualizmus polgárosodásának. Ennek előnyei és hátrányai is voltak, annyi bizonyos, hogy a városi kultúra és közművelődés ennek hatására korábban nem ismert hangot ütött meg. Például a nagyváradi László Király Páholyt 1901-től vezető orvos, Grósz Menyhért testvére, Nagy Endre teremtette meg a pesti kabaré műfaját, melyre jellemző a tekintély kigúnyolása és a visszatérő szexuális utalások. A nagyváradi közéletben is ez a radikálisan tekintélyellenes, a hagyományos keresztény magyar értékrendet támadó és gúnyoló hangvétel vált uralkodóvá a László Király Páholy tevékenysége nyomán. Ebbe a közegbe csöppent bele Ady Endre. Korán szembesültem azzal, hogy a róla élő, jelenleg általánosan elfogadott kép tarthatatlan, mert féloldalas. Ezt olyannyira fontosnak érzem, hogy Ady és a szabadkőművesség kapcsolatáról két további könyvet is írok; a szabadkőművességről egyébként összesen nyolc kötetet tervezek megjelentetni, ebből egyet angol nyelven. Az Adyról szóló kötetekben azt mutatom be, hogy a történelmi keresztény magyar állam elpusztítására törő szabadkőművesek miként kötötték magukhoz, hogyan és mire használták őt.
– Hogyan és mire?
– A jelenség megértéséhez tudni kell, hogy a dzsentriréteg alsó hányadába tartozó család sarjaként napvilágot látott Ady Endre igen züllött életvitelt folytatott, ami miatt folyamatos pénzzavarral küzdött. A tehetséges, kisnemesi származású református fiatalember, aki ekkor még az akkoriban a huszonnegyedik életév betöltéséhez kötött nagykorúságot sem érte el, ifjú újságíróként 1900. január 2-án került a Nagyváradi Napló szerkesztőségéhez. Ady Nagyváradon is mindig többet költött züllött életmódja miatt, mint amennyit keresett; ebben egyébként öccse, a szintén szabadkőművessé lett Ady Lajos sem maradt le tőle, így végül mindketten eladósodtak. Sajnos ezért igen hamar készpénzzel megvásárolhatóvá vált a tehetsége. Ez egy tragikus, bár korántsem ritka jelenség – csak éppen Adyról, illetve a szabadkőművességről lévén szó, nem lehet elég jelentőséget tulajdonítani neki.
– Mit jelent az, hogy készpénzzel megvásárolhatóvá vált?
–
Ady nagyváradi évei során új barátai és egyben kenyéradó gazdái hatása
alatt számtalan ragyogó tehetséggel megírt, ellenben rendkívül
igazságtalan, durván sértő és kártékony publicisztikában támadta a
korabeli keresztény magyar államiságot, és olyan jeles katolikus
személyiségeket is, mint Prohászka Ottokár vagy gróf Majláth Gusztáv
Károly gyulafehérvári megyéspüspök. Hangvételére jellemző volt a durva
kereszténységellenesség, illetve saját hazájának az a gúnyos, szinte
megvető lesajnálása, ami a magyar ugar metaforájában foglalható össze.
Mentorai által fölerősített hatása felmérhetetlenül jelentős volt. Ezért
aztán a László Király Páholy is felfigyelt rá, amint arról Ady Lajos
beszámol 1923-ban megjelent Ady Endre című könyvében. De felfigyelt rá
Diósyné Brüll Adél, azaz Léda is 1903 augusztusában, ekkor vette
kezdetét a kilenc évig tartó viharos szerelem, ami az első időkben csak
Ady részéről volt lángoló, az öt évvel idősebb asszonynak eleinte inkább
csak imponált a fiatalember lelkesedése. Léda élete is igen regényes,
első nagy szerelme Ordódy Pál huszár főhadnagy volt, ám mivel apja,
Brüll Sámuel tőzsdén elveszítette a családi vagyon nagy részét, végül
nem hozzá, hanem egy cégfestő kisiparos fiához, Diósy Ödönhöz ment
feleségül. Utóbbi ekkoriban Szófiában több cég bizományosaként
tevékenykedett, de csalási ügybe keveredett, így nejével és annak
húgával együtt Párizsba menekültek, ahonnét Léda haza-hazalátogatott
Nagyváradra, s a Nagyváradi Napló szerkesztőségében ismerte meg Adyt,
aki 1904 elején szerelme után utazott Párizsba. A feslett erkölcsiséget
jól példázza, hogy Diósy Ödön tudott a viszonyukról, olyannyira, hogy
amikor Monte Carlóban Ady és Léda minden pénzüket elveszítették egy
kaszinóban, ő küldött nekik Párizsból egy nagyobb összeget. Ez persze
végső soron magánügy, viszont ez a viszony és a párizsi tartózkodás
azért érdekes, mert Ady radikális publicisztikái ellenére nem átallott
magától gróf Tisza Istvántól pénzt kérni 1904-es franciaországi útjára,
arra hivatkozva, hogy Tisza korábban már két alkalommal fogadta őt. Azt
hiszem, ez a momentum sokat elmond a két ember tartása és lelkisége
közti különbségről. Tisza egyébként elhárította a kérést, ebből
táplálkozott az iránta táplált gyűlölete, amit az egész arisztokráciára
kivetített. Ez a gyűlölet aztán egészen patologikussá fajult, amikor
Tisza később, 1910-ben úgy nyilatkozott, hogy „Ady és a Nyugat
levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” „Hadd hamvadjon össze Hunnia
úri trágyadombja”, írja Ady két évvel később a Rohanunk a forradalomba
című versében. Radikális barátai pénzt és hírverést biztosítottak neki,
és ez meghatározta írásai szellemiségét. Nála a Magyar Királyság úri
trágyadomb – ismerős felfogás. – Csakhogy ugyanő a szerzője a Föl-földobott kő vagy a Krisztus-kereszt az erdőn című költeményeknek is. Mi magyarázza ezt a kettősséget?
– Ez azt bizonyítja, hogy Ady mennyire ellentmondásosan viszonyult a kereszténységhez és Magyarországhoz. Levelezéséből is kiderül, hogy mérhetetlenül vágyott arra, hogy a keresztény Magyarország befogadja őt. Voltak kitörési kísérletei lehetetlen helyzetéből, érzékelte, hogy őt felhasználják, kihasználják. De végül az őt cégérként tartók mindig visszaterelték az eltervezett útra. Ennek tudható be a kereszténység mellett a zsidósághoz fűződő ambivalens viszonya is. Ady megírta 1906-ban a Bélyeges sereg című versét, melyben így vall: „Véretek, ha idegen is százszor, mégis az enyém, az enyém… (…) Idők kovászai, megyek én is veletek / Bélyegesen, csillagoson.” 1911-ben viszont megszületett a Seregesen senkik jönnek című költemény: „Minden semmirevalónak / Gácsnak, svábnak és zsidónak / Grádics adatott: / Itt alant már csak egyedül / Maradok.” 1908-ban jelent meg A duk-duk affér című epés írása, melyben beazonosíthatóan mentorait, Hatvany-Deutsch Lajost és Ignotust, alias Veigelsberg Hugót, a budapesti Demokratia Páholy szabadkőművesét azzal vádolja, hogy rácsimpaszkodnak. Ezután évekig csak kvázi ellenőrzött lapokban, a Nyugatban, a radikális szociáldemokrata Népszavában és a nyíltan szabadkőműves Világban publikálhatott, míg afféle vezeklési lehetőségként felajánlották neki, hogy lépjen be a hozzá közel álló, Jászi Oszkár által fémjelzett Martinovics Páholyba. Így aztán Ady 1912. március 5-én három példányban megírta a belépési nyilatkozatot. Ez a folyamatos tépelődés, tévelygés, párosulva a szervi bajokkal, végzetesen megrendítette Ady egészségét. Czeizel Endre írja A magyar költőgéniuszok sorsa című, tavaly megjelent munkájában, hogy háromszor is megfertőzte a vérbaj, továbbá mániás depresszióban is szenvedett. Felfokozott idegeit emellett egyrészt altatókkal igyekezett nyugtatni, másrészt napi négy-öt liter bort ivott, elszívott öt-hat doboz cigarettát, morfinista volt, és mindehhez még szexmániássá is vált – csakhogy a vérbaj miatt ajzószerekre is rászorult.
– Magyar hullócsillag…
– Igen, az. Ebben a kétségbeejtő fizikai és szellemi állapotban született meg 1917-ben Ady egyik legjelentősebb publicisztikája Korrobori címmel, ami azonban csak halála után, 1924-ben jelent meg; ebben arról ír, hogy a magyarság elkorcsosult, képtelen a kultúrateremtésre. „Mi a fenéből, nyavalyából – hogy csúnyábbat ne mondjak – lehetnének itt kultúra-potenciás magyarok?”, veti föl az igaztalan és bántó kérdést, és arra jut, hogy a semmire se jó magyarság, valamint az élelmes, nekünk kultúrát hozó és fővárost építő zsidóság összeolvadásából új népnek kell születnie. Személyes véleményem szerint Ady ezzel már-már deklarálta kilépését a magyar nemzetből. Mindezen tényekből kutatásaim során egy végzetesen meghasonlott, akaratát vesztett, tékozló tehetség portréja bontakozik ki, aki egyfelől európai léptékkel mérve is élvonalbeli költőzseni, leszámítva a politikai verseit, másfelől viszont sajnos züllött, befolyásolható, megvásárolható szócső volt, a magyar irodalomtörténet egyik legtragikusabb szereplője, aki emberi gyengesége miatt a magyarsággal szemben ellenséges, a történelmi keresztény magyar állam megsemmisítésére törő erők faltörő kosává vált. Kultuszát halála után szisztematikusan kezdték építeni az őt maguk előtt tolók, s 1945 óta ellenállás nélkül erőszakolják rá az emberekre, elhallgatva, hogy olyan jeles irodalmárok is komoly esztétikai és erkölcsi kritikákat fogalmaztak meg, mint például Kosztolányi Dezső, akinek Az írástudatlanok árulása – különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben megjelent esszéje elképesztő dühkitöréseket váltott ki a mítoszépítőkből. A mérhetetlenül egyoldalú Ady-kultusz nem egyéb, mint nézetdiktatúra, amit ideje a valóságnak megfelelően felülvizsgálni.
Ágoston Balázs
http://demokrata.hu/ujsagcikk/a_kettos_ady_kultusz/
A Demokratából át vett interjú elé H. A. az Európai idő főszerkesztője: Ady, a bértollnok zseni, aki Trianon előkészítésében is bűnrészes címmel frappáns bevezetőt írt, amit érdemes elolvasni (2014. március 22. - 2014. április 4. 11. oldal).
http://www.e-ido.com/Europai_Ido_2014-07---11-oldal.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése