Hívás a valódi szabadságra

A Szentatya vasárnapi beszédében nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliumi szakaszához, Lázár feltámasztásához fűzte gondolatait. A Jézus által véghezvitt csodás „jelek” betetőzése ez: túlságosan nagy gesztus, isteni mivolta túlságosan egyértelmű ahhoz, hogy a főpapok eltűrjék, ezért, amint tudomást szereznek az esetről, elhatározzák, hogy megölik Jézust (vö. Jn 11,53).

Lázár már három napja halott volt, amikor Jézus megérkezett Betániába; a két nővérnek, Mártának és Máriának mondott szavai örökre bevésődtek a keresztény közösség emlékezetébe. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha” (Jn 11,25). Az Úrnak ezért a Szaváért hisszük, hogy mindazok élete, akik hisznek Jézusban és követik parancsolatait, a halál után új, teljes és halhatatlan életté alakul át. Mint ahogy Jézus saját testével támadt fel, de nem tért vissza a földi életbe, így mi is testünkkel támadunk föl, amelyek dicsőséges testté alakulnak majd át. Jézus az Atya mellett vár bennünket, és a Szentlélek ereje, ami Őt feltámasztotta, azokat is feltámasztja, akik Jézussal egyesültek.

Barátja, Lázár kővel lefedett sírja előtt Jézus „hangosan ezt kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába volt csavarva, és az arcát kendő födte” (43-44). Ez a parancsoló hang minden emberhez szól, mert mindnyájunkra halál vár; ez a hang az élet Urának hangja, aki azt akarja, hogy mindenkinek élete legyen és „bőségben legyen” (vö. Jn 10,10).

Krisztus nem törődik bele, hogy sírboltokat építettünk saját magunknak a gonoszt és a halált választva, tévedéseinkkel, bűneinkkel. Nem törődik ebbe bele! Arra szólít fel bennünket, szinte parancsolja, hogy lépjünk ki a sírból, amelybe bűneink taszítottak be. Folyamatosan hív, hogy lépjünk ki a börtön sötétségéből, amelybe bezárkóztunk, megelégedve egy hamis, önző, középszerű élettel. „Jöjj ki!”- mondja nekünk, „Jöjj ki!”. Ez egy szép hívás a valódi szabadságra. Hagyjuk, hogy magukhoz ragadjanak bennünket Jézusnak ezek a szavai, amelyeket ma mindenkihez intéz. Felhívás, hogy megszabaduljunk önteltségünk kötelékeitől.

A gőg ugyanis rabszolgává tesz, saját magunk rabszolgájává, annyi bálvány, annyi minden rabszolgájává. Feltámadásunk itt kezdődik: amikor elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk Jézus e parancsának, kijövünk a fényre, az életre; amikor arcunkról lehullanak az álarcok – olyan gyakran elbújunk a bűn álarca mögé – az álarcoknak le kell hullaniuk! – és akkor újból megtaláljuk a bátorságot eredeti, Isten képére és hasonlatosságára teremtett arcunkhoz. Jézus gesztusa, amellyel feltámasztja Lázárt, megmutatja, milyen távlatokig juthat el Isten Kegyelmének ereje, vagyis mit eredményezhet megtérésünk, változásunk.

Figyeljetek jól – tette hozzá Ferenc pápa: a mindenkinek felkínált isteni irgalmasság határtalan! A mindenkinek felkínált isteni irgalmasság határtalan! Jól véssétek emlékezetetekbe ezt a mondatot. Mondjuk el most együtt: „Nincs semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak!” Az Úr mindig készen áll arra, hogy felemelje bűneink sírkövét, amely elválaszt Tőle, az élők világosságától.

(vm) VR