Bérmálás

Pünkösd vasárnap egyházközségünkben bérmálás lesz. Közel százan készültek arra, hogy a bérmálás szentségét felvegyék. Az első kérdés, amit elsősorban mindenkinek fel kell tennie: Miért akarok bérmálkozni? Miért van szükségem a bérmálásra, és milyen változást idéz elő?
A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a keresztény beavatás szentségeinek együttesét. A bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztény a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődik az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őt, ezért szigorúbb a kötelezettsége, hogy Krisztus igazi tanújaként szavával és életmódjával terjessze és védelmezze a hitet.
Mostani bérmálkozók, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan gondolkodnak, és így maguk határozzák meg, hogy hogyan akarnak élni, és hogyan akarják rendezni vallásos életüket. Az előkészület alatt volt idejük öntudatosan szembenézni a keresztény élettel, ami egyáltalán nem könnyű, de boldogító. Ez rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a maguk hasznát, kényelmét keressék, hanem az Úr Jézus példája szerint törekedjenek másoknak is segíteni és hitünk szerint élve, jó példát adni. Az igazán keresztény egyenes, őszinte, közvetlen, szolgálat- és áldozatkész. Az ilyen embert mindenki tiszteli és becsüli, azok is, akik nem hisznek. 

Értő, Öntudatos, Tanúságtevő, Áldás

Krisztus azért rendelte el a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen bennünket az öntudatos keresztény életben. A változás, tehát amelyet a bérmálás szentsége idéz elő bennünk, nem más, mint a lelki megerősödés a Szentlélek kegyelme által.
Összegezve, azért bérmálkozunk, hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk Érteni a kinyilatkoztatott igéket; Öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis a kegyelemben gyökerező szentháromságos életet tudjuk élni; Tanúságtevő, felnőtt keresztényekké váljunk a világban; és a hit szerinti élettel Áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint nevelőink és egyházközségünk értünk tettek. (vö. KEK 1303)