E kérdés elől nem térhetsz ki:

Hát ti, kinek tartotok engem?

Nagyon fontos, hogy mit felelünk erre a kérdésre. Azt, amit az emberek mondanak, vagy azt, amit az Úr vár tőlünk? Jézus nincs megelégedve azokkal a feleletekkel, amelyeket az emberek mondanak. Jézus éjszakai megjelenése a tavon, amikor Péter feléje indul a vízen, a tanítványok szívből fakadó vallomásával zárul: „Te valóban Isten Fia vagy!” Jézus útja ezután Sziroföniciába vezetett, ahol meggyógyította a pogány asszony lányát. Onnan a Tizváros vidékét érintve a galileai tenger felé tartott. A környékbeli nép csapatostul  tódult hozzá és Jézus lábai elé tették betegeiket. Mind meggyógyította őket. 

Amikor a nép látta a csodajeleket „elámult és dicsőítette Izrael Istenét”. Ez a legnagyobb elismerést a pogányok részéről. Jézus ekkor tanítványaihoz fordult: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem és nincs mit enniük.” Ekkor másodszor is megsokasította a kenyeret, majd elbocsátva a népet Magadán (Magdala) vidékén kötött ki. A tó partján farizeusok várták, akiknek finom iróniával válaszolt: „Az ég színéből tudtok következtetni, de az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni?” Ezután visszavonult és tanítványaival kezdett foglalkozni. Velük együtt elhagyta a zsidó felségterületet és Fülöp Cezáreájának vidékére ért. Jézus itt egy teljesebb vallomásra készteti őket. Arra akarja rávezetni, hogy lépjenek túl a közvéleményen, és személyes, közvetlen megismerésére támaszkodjanak. Ahogy akkor a nép valamelyik nagy prófétának tartotta, ma is vannak, akik rendkívüli egyéniségnek tartják, de mondják-e valahol, hogy mindemellett az élő Isten Fia? Egyedül Péter elsőként, és valamennyi társa nevében felelt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt 16, 13-20) Ők azok, akiknek az Atya kinyilatkoztatta ezt a misztériumot. Jézus ezért mondja Péternek, hogy boldog, mert nem önmagától mondta ezt, hanem a mennyei Atya nyilatkoztatta ki neki. Isten megvilágosító kegyelme nélkül senki sem vallhatná meg ilyen kifejezetten Krisztus istenségébe vetett hitét. A hit Isten ajándéka. Jézus Péternek – aki most teljes készséggel fogadta be ezt az ajándékot –, megmondja a küldetését: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Az egyszerű halász, Péterré, biztos sziklává lesz, és Krisztus erre a sziklára építi fel Egyházát, s ennek kulcsait, vagyis oldó és kötő hatalmát kapja meg. Hatalma olyan nagy, hogy döntéseit maga Isten hagyja jóvá a „mennyben”. Krisztus így akarta felépíteni Egyházát és Péter primátusát. Ő adta kezébe a hatalmat, mint egykor az Úr Eliákimnak (Iz 22,11-23). Az Egyház és a primátus, mindkettő isteni intézmény. Bírálni nem lehet, inkább valljuk: „Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!” (Róm 11,33-36) Mindezt értünk tette Krisztus, hogy örök életünk legyen.

„Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Mt 16,15.