A gondolat, emberi
elképzelés, föltevés. Másképpen mondva a gondolat az emberi értelem valamit
gondolásának az eredménye. Mi, emberek büszkék vagyunk értelmünkre, joggal, mert ez tesz bennünket a
Föld urává. De tisztában kell lennünk azzal, hogy megismerőképességünk roppant
korlátozott. Ahány ember annyi gondolat – tartja a mondás, mert az objektív
valóság közvetett és általánosított megismerésére törő értelmi működésünk
egyénenként is különbözik. Nagyon, nagyon keveset tudunk felfogni, megérteni a
világból. Ha erről megfeledkezünk, értelmességünk átfordul ostobaságba. Mégis
gondolataink gazdagsága színessé, sőt játékossá is tehetik közlésünket. Ilyen
például, Robert Frost derűlátó gondolata: „A világ tele van készséges
emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket
dolgozni.”
A világ, sőt mi magunk is, örök rejtély marad számunkra. Sok
mindent megismerünk, megértünk belőle,
de ez a sok minden a teljes valósághoz képest alig valami. Ebből az következik,
hogy nem szabad a mindentudót, de még a minden megismerésre képeset sem
játszanunk. Az értelmesen megteremtett, de számunkra a maga teljességében
örökre felfoghatatlan világ léte egy magasabb Értelemre utal, amelyik létrehozta
gazdag világunkat és annak titkait, törvényeit. Ez az Értelem biztosan ég és
föld távolságban áll felettünk. Éppen ezért sok mindenre megtaníthat bennünket,
mert az Isten gondolatai mások és magasabbak, mint az ember gondolatai (Iz
55,6-9). Nem azt kell keresni, mit kívánok én Istentől, hanem azt, amit ő akar
nekem adni, mert az válik javamra.
Jézus példabeszéde a gazdáról – aki reggel 6
órától, majd 9, 12, 15 sőt 17 órakor, az utolsó órában is szőlőmunkásokat fogad
fel –, megvilágítja, hogy más Isten gondolata, mint a munkásoké. Mindent
kegyelemből kaptunk: az életet, képességeinket, világunkat, stb. Az Isten és az
ember nem szerződő felekként állnak egymással szemben, ahogy a farizeusok
gondolják. Isten atyánk, minden ajándékát nem érdemünk szerint adja, hanem kegyelem. Ezért nem szabad
senkitől semmit sem irigyelni (Mt 20,1-16a). Ha Isten hívását követjük, akkor
éppen úgy részesei lehetünk az örök életnek, mint az előttünk járó szentek.
Örüljünk annak, hogy már az Úr szolgálatában állhatunk. Bízzuk Istenre, mint
Szent Pál, hogy meddig kívánja szolgálatunkat (Fil 1,20c-24, 27a). Az a fontos,
hogy sem az élet örömei, sem a halál ne szakíthasson el bennünket Krisztustól.
G. Washington elnöki tevékenysége előtt 1787-ben 55 társával
tanácskozásra gyűlt össze, hogy az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát
kidolgozzák. Mivel egy ország sorsáról kellett határozniuk, ekkor az idős
Franklin Benjamin, Pennsylvania kormányzója felkelt és így szólt: "Uraim!
Imádkozzunk! Nagy életkort értem el, de minél tovább élek, annál inkább
átlátom, hogy az emberiség sorsát Isten intézi. Ha a háztetőről nem eshetik le
egy veréb az Ő tudtán kívül, hogyan erősödhetnék meg egy ország az Ő segítsége
nélkül?!"
Milyenek a
gondolataink?
„Éljetek
hát Krisztus evangéliumához méltóan!” Fil 1,27
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése