A világosság fia

November 24-én az ausztriai Altenhofban elhunyt Anton Gots kamilliánus szerzetes, abban a mozgássérülteknek épített faluban, amelyet ő álmodott meg és épített fel. 1934. július 27-én született Mosonszentjánoson, Magyarországon. Szülei svábok, magyarországi németek voltak. Igazi jó katolikus család. Isten segítségével, nagyon kemény munkával építették fel otthonunkat. Édesapja 1945 áprilisában meghalt. Édesanyja, Molner Erzsébet szeretetben nevelte két gyermekét. 1945 májusában, az állam egyik napról a másikra kilakoltatta otthonukból. Az utcára kerültek. 

1946 márciusában Ausztriába menekültek. Igen nehéz időszak következett. „Úgy éltünk, mint a rabszolgák, mindent megtettünk, csak meglegyen a mindennapi betevő falatunk. Mezőgazdaságban, kemény fizikai munkát végeztünk.” Isten hívását a papi hivatásra 13 évesen megérezte, és belépett az Osztrák Kamilliánus Rendtartomány gimnáziumába. 17 évesen novícius, az örök fogadalmat 21 évesen tette le. Münsterben teológiát tanult, 1959. július 5-én szentelték pappá Nezsiderben. Tanított, doktorált és tanári vizsgát tett. A losensteinleiteni kamilliánus gimnázium igazgatója lett. 

1968-ban tornázás közben súlyos sérülést szenvedett, tíz hónapig élet és halál között lebegett. Lassan felépült, nagyon sok szenvedő emberrel került kapcsolatba, és ebből született meg Igen, Uram című könyve. 

Magyarországon 1994-ben nagyon sok Kamilliánus Család működött, ezért az osztrák rendtartomány Anton atyát küldte, hogy szülőhazájában is alapítson kamilliánus kolostort. Választása Nyíregyházára esett, ahová a kolostori közösség 1994-ben beköltözött. 2010-ig e kolostor főnöke volt. Többször járt Erdélyben, ahol a betegek és szenvedők iránti szeretet magvait elültette. Majd visszavonult Altenhofba, ahonnan az örökkévalóságba költözött. 

Igazán adventi, útkészítő ember volt, aki nemcsak a sok sebből vérző Magyarországot segítette, hanem az embereket elvezette a betegek és szenvedők szívéhez.  

A nagy advent az Isten utáni vágyakozás és a bűnbánat ideje volt (Iz 63, 16-17. 64, 1-3-8). A mi adventünk tele van örömmel és várakozással (1 Kor 1, 3-9). Hálával az első eljövetel évfordulója, karácsony közeledtére, amely enyhíti a második eljövetelig tartó időszak feszültségét. A Jézusban kapott tanítás és kegyelmek birtokában vagyunk, csak hűségesen használjuk azokat. Akkor ő megőriz bennünket fedhetetlenségben eljövetelének napjára (Mk 13, 33-37). A visszatérő Jézus Krisztusra való várakozás intenzitása ne szűnjön, mindenki tegye a dolgát. Legyen éber, figyelmes. Jusson eszünkbe a keresztelő pap intése: Rátok van bízva a világosság, a hit és a kegyelem fénye, amelyet e gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját. Az adventi koszorú gyertyája is erre a méltóságra int.

„Mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13,37)

            Darvas-Kozma József

Ajánló: Hála, köszönet a sok-sok jóért...