November 24-én az ausztriai Altenhofban
elhunyt Anton Gots kamilliánus szerzetes, abban a mozgássérülteknek épített
faluban, amelyet ő álmodott meg és épített fel. 1934. július 27-én született
Mosonszentjánoson, Magyarországon. Szülei svábok, magyarországi németek voltak.
Igazi jó katolikus család. Isten segítségével, nagyon kemény munkával építették
fel otthonunkat. Édesapja 1945 áprilisában meghalt. Édesanyja, Molner Erzsébet
szeretetben nevelte két gyermekét. 1945 májusában, az állam egyik napról a másikra
kilakoltatta otthonukból. Az utcára kerültek.
1946 márciusában Ausztriába
menekültek. Igen nehéz időszak következett. „Úgy éltünk, mint a rabszolgák,
mindent megtettünk, csak meglegyen a mindennapi betevő falatunk.
Mezőgazdaságban, kemény fizikai munkát végeztünk.” Isten hívását a papi
hivatásra 13 évesen megérezte, és belépett az Osztrák Kamilliánus Rendtartomány
gimnáziumába. 17 évesen novícius, az örök fogadalmat 21 évesen tette le.
Münsterben teológiát tanult, 1959. július 5-én szentelték pappá Nezsiderben.
Tanított, doktorált és tanári vizsgát tett. A losensteinleiteni kamilliánus
gimnázium igazgatója lett.
1968-ban tornázás közben súlyos sérülést
szenvedett, tíz hónapig élet és halál között lebegett. Lassan felépült, nagyon
sok szenvedő emberrel került kapcsolatba, és ebből született meg Igen, Uram című
könyve.
Magyarországon 1994-ben nagyon sok Kamilliánus Család működött, ezért
az osztrák rendtartomány Anton atyát küldte, hogy szülőhazájában is alapítson
kamilliánus kolostort. Választása Nyíregyházára esett, ahová a kolostori
közösség 1994-ben beköltözött. 2010-ig e kolostor főnöke volt. Többször járt
Erdélyben, ahol a betegek és szenvedők iránti szeretet magvait elültette. Majd
visszavonult Altenhofba, ahonnan az örökkévalóságba költözött.
Igazán adventi,
útkészítő ember volt, aki nemcsak a sok sebből vérző Magyarországot segítette,
hanem az embereket elvezette a betegek és szenvedők szívéhez.
A nagy advent az Isten utáni
vágyakozás és a bűnbánat ideje volt (Iz 63, 16-17. 64, 1-3-8). A mi adventünk
tele van örömmel és várakozással (1 Kor 1, 3-9). Hálával az első eljövetel
évfordulója, karácsony közeledtére, amely enyhíti a második eljövetelig tartó
időszak feszültségét. A Jézusban kapott tanítás és kegyelmek birtokában
vagyunk, csak hűségesen használjuk azokat. Akkor ő megőriz bennünket
fedhetetlenségben eljövetelének napjára (Mk 13, 33-37). A visszatérő Jézus
Krisztusra való várakozás intenzitása ne szűnjön, mindenki tegye a dolgát.
Legyen éber, figyelmes. Jusson eszünkbe a keresztelő pap intése: Rátok
van bízva a világosság, a hit és a kegyelem fénye, amelyet e gyertyaláng
jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek szüntelenül a világosság fiaként
járja az élet útját. Az adventi koszorú gyertyája is erre a méltóságra int.
„Mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13,37)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése