Remete szentek napjai

Remete Szent Antal és R. Szent Pál

Január 15-én Remete Szent Pál, 16-án Remeték Királynője, 17-én Remete Szent Antal, 20-án Boldog Özséb ünnepe. A 2. század közepén a világot elhagyva, az anyagiaktól függetlenné válva, a pusztaságba vetette magát az egyiptomi remeték ősképe, thébai Szent Pál (228–343). A külső magánytól körülvéve, nekivágott a belső magány ismeretlen tájainak és felfedezte a már szavak nélkül elmélkedő imádságot, és az Istenbe való félelmetes és édes elmerülést. Akadt egy-két társa, akiknek átadta a lelki életben megtapasztaltakat. Élete végén isteni indíttatásra maga Remete Szent Antal kereste fel. Így lett Isten gondviselésének és Pál életszentségének tanúja. 

A húszéves Antal (251–356) fülében visszhangzottak a gazdag ifjúnak szóló jézusi szavak, aki a legnagyobb hatást tette a későbbi remeteéletre. Antal az Isten jelenlétében élt, ezért szerette a remeteséget. Az örökkévalósággal való misztikus összeköttetésének köszönheti Antal, hogy a lélek vidámsága arcára is rányomta az öröm bélyegét. Sivatagi élete sok keresztényre olyan mély hatást tett, hogy tanítványaivá szegődtek. Közösséget hozott létre. Ő lett a remete eszmény továbbfejlesztője. 

Magyarhonban ennek gyümölcse a pálos rend, amely alapításától kezdve a Boldogságos Szűz Máriát, a Remeték királynőjét, védőasszonyát tisztelte. De ismerkedjünk meg a rend megszervezőjével, Boldog Özsébbel. 

Boldog Özséb

Neve görög eredetű, aminek jelentése: istenfélő, jámbor. Özséb (1200 – 1270. jan. 20.) nemesi származású, esztergomi kanonok, a kánonjog tudósa volt. Már a tatárjárás előtt kapcsolatba került a Pilisben élő remetékkel, de csak 1246-ban hagyta el városát, hogy két társával együtt remeteéletet folytasson. Barlangja elé letűzte a szent Keresztet. A Keresztben az üdvösség, ez volt életelve. Isteni látomás figyelmeztette, hogy gyűjtse össze a szétszórtan élő remetéket. Özséb felkereste a Pécs környéki, a bakonyi, a pilisi, a mátrai rengetegben élő remetéket, és megszerezte a többi remete közösség támogatását is. Buzgósága mellett meg volt a kellő tudása, hogy társait együttlakó társasággá szervezze, szerzetbe egyesítse. Pilisen káptalant tartottak, ahol a remeték Özséb rendfőnökükké választották. Ilyen értelemben a pálos rend alapítójának tekintjük. Kicsi vagyonából hat remetével Klastrompusztán, a „hármas barlang” mellett, felépítette a Szent Kereszt monostort és 1250-ben a templomot. Ez lett a pálos rend bölcsője. 

A regulát, amit Bertalan pécsi püspök adott a közös életre vonatkozóan, továbbá a mindennapi munkát és az alázatos magatartást komolyan vette. Isten segedelmével és kétkezi munkával tartották el magukat. Az 1256. évi esztergomi zsinaton Özséb, mint első remete Szent Pál rendjének prior provinciálisa vett részt. Első teendőjének tartotta rendje megerősítését. Ezért IV. Orbán pápa jóváhagyását kérte, ami azonban elhúzódott. Özséb élete végéig tanította, segítette közösségben élő remete társait a kánonok és a szentatyák határozatainak megtartásában. A rend gyorsan terjedt, majd 1308-ban megkapták a pápai elismerést. 

A nép keresztúri remete barátoknak, máskor ágostonos barátoknak, veres barátoknak, majd 1341-től fehér barátoknak nevezte. A királyoktól és főuraktól kapott helyeken az imádságnak kápolnát, kolostort építettek. Magyarországon a 15. század végén 170 rendházban több mint 3000 pálos szerzetes élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

D-K. József