Katalónia a függetlenség felé

Forrás: combine.hu

Közös akciótervet fogadtak el az autonóm közösség Spanyolországtól való elszakadását támogató katalóniai pártok.

A hétfőn született előzetes megállapodásban foglaltak szerint amennyiben a függetlenné válást szorgalmazó pártok aratnak győzelmet a szeptember 27-i előre hozott regionális parlamenti választáson, akkor Katalónia 18 hónapon belül kiválik Spanyolországból. A megállapodást a régiót kormányzó Artur Mas pártja, a jobbközép Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és az ellenzéki Katalónia Köztársasági Baloldala (ERC), valamint három parlamenten kívüli tömörülés írta alá.

A dokumentum értelmében az előre hozott választás egyfajta népszavazás lenne, és amennyiben a függetlenségiek győzelmét hozná, a pártok azonnal nekilátnának egy katalán alkotmány megszövegezésének. Több kisebb párt, amely eddig támogatta az elszakadást, nem írta alá a megállapodást. A katalán kormány tavaly novemberben népszavazást akart tartani a függetlenségről, a spanyol alkotmánybíróság azonban törvénytelennek minősítette a voksolást, amelyet ennek ellenére egyfajta jelképes referendumként mégis megtartottak. A többség az elszakadásra voksolt, a spanyol kormány azonban többször is hangsúlyozta, hogy nem fogja hagyni a régió kiválását.

MTI

A Lenin-fiúk rémtettei

„Kő kövön nem marad vandál munkájuk után”

Betörtek, raboltak, akik pedig ellenálltak nekik, azokat lelőtték, vagy foglyul ejtették. Ők, a Lenin-fiúk. Rémtetteik tananyagok? Ezt kérdezzük ismételten, amikor az 1919-ben e napokban és az utáni következő százharmincháromban történtekre emlékezünk.

Igen, ők valóban azt tették, amit gondoltak, amit utasításba kaptak. „Mienk itt minden, ami van. Valójában eddig is a mienk volt, csak maguk, átkozott burzsujok, elvették tőlünk. De most mi visszavesszük!” Ez volt a szlogenjük, ha valahova „behatoltak”.

E sorok írója nyilván nincs egyedül az e napokra vonatkozó feljegyzések kutatásával. Így került a kezébe a minap antikváriumi vadászútja során egy újabb kordokumentum (Dr. Mészáros János-Dr. Hauser Ignác: A budapesti római katolikus egyházközségek első tíz éve, 1930), amely, ha csak villanásnyira is, beszédes momentumokat rögzít az akkori tragikus viszonyokról.

Bemutatja, hogy az 1919-ben már létezett fővárosi egyházközségek miként élték át a Lenin-fiúkat. Kiderül belőle, a papság és a hívek többnyire tanácstalanul álltak a történések előtt, hiszen nem számítottak a Lenin-fiúk hatalomra kerülésére.

De lássunk csak szemelvényeket belőle, az egyes egyházközségek híradásaiból!

„1919. év Úrnapján vöröskatonák sortűzzel hatoltak be a templomba, miután a hívek a templom előtt a vörös zászlót elégették és a toronyra a nemzeti zászlót tűzték ki. Ekkor fúrta át egy vöröskatona golyója azt a gyöngéd női kezet, mely nemzeti színű szalagot szorongatott. Ekkor halt vértanú-halált dr. Dénes Artúr ügyvédjelölt, akit a vöröskatonák golyói küldtek a másvilágra. Ekkor hurcolták a vörösök a templom papjait börtönbe s az oroszlánszívű asszonyok ekkor szabadították ki őket.” (Krisztinavárosi Egyházközség)

„A kommunizmus meg akarta fojtani az alig életre kelt kis kápolnát is. Rendelettel a munkás- és katonatanács számára tanácskozó helyiségnek jelölték ki. De hogy az „elvtársak” be ne fészkelhessék magukat az épületbe, az akkori lelkipásztor, Csáktornyai Lajos, gyors elhatározással éjnek idején a közbülső falakat lebontatta és az épület egész utcai frontját kápolnává alakíttatta. A kápolna esetleges megtámadásának elhárítására pedig buzgó férfiak jelentkeztek őrségnek, de működésükre szerencsére nem került a sor.” (Rómaifürdői Egyházközség)

„Amikor már remélni lehetett, hogy sikerül átmenteni az Egyház ügyét kerületünkben a nagy kataklizmából, jött a végzetes március 21-e. Egy csapásra minden érték, minden eredmény elpusztult. Pápay Ferenc prépost.-plébánost, aki már a Károlyi-forradalom alatt is szószéken és gyűléseken bátran, határozottan és erélyesen lépett fel az Egyház és a haza érdekében és akinek irányítása mellett oly nagy sikert ért el a fiatal egyházközségi mozgalom, március 29-én elhurcolják a terrorfiúk és rabságba vetik. Komlóssy Miklós segédlelkésznek menekülnie kell, mert halálra keresik. Az egyházközség irattárát elpusztítják és kő kövön nem marad vandál munkájuk után. Április elején van ugyan még egy titkos gyűlés a templomban, de azután megszűnik minden. Vöröskatonák ellenőrzik a templomot állandó őrszolgálattal. A plébános súlyosan megbetegszik a gyűjtőfogházban, mire irgalmas lelkek közbenjárására feltételesen szabadlábra helyezik. 1919. június 19-én az úrnapi körmenetet nem engedélyezik. E napon a rabságból éppen kiszabadult plébános mondja a nagymisét. De a kiállott izgalmak és a rabságában szerzett betegség folytán annyira gyenge, hogy a felajánlás után ájultan esik össze a főoltárnál. Ez a jelent annyira megfogja a hívő közönség lelkét, hogy amikor a mise után az orgonán felzúg a Himnusz (a kommunizmus alatt!!), a zsúfolásig megtelt templom mint egy ember harsogja nemzeti imánkat.” (Szent Teréz Egyházközség)

„1919. március 23-án a szociáldemokrata ifjúmunkások VII. kerületi szervezete lefoglalta a Regnum Marianum Egyesület épületét. Már-már az egyesület kápolnájának profán célokra való átadásáról volt szó, mikor Csernoch János hercegprímás a kápolnát plébániatemplommá emelte, hogy az átadástól megmentse. Gyűlések tartását megnehezítette az a körülmény, hogy minden gyűlést a kerületi munkás- és katonatanácsnál kellett bejelenteni és a vallásügyi népbiztosság és vörösőrség főparancsnoksága engedelmét is kikérni. A gyűlés még akkor is a vörösök kiküldöttje jelenlétében folyt le.” (Regnum Marianum Egyházközség)

Tanulság? Amiről a kommunisták és a szociáldemokraták korábban csak cikkeztek és gyűléseztek, most végre is hajtották, ahol csak tudták. Kezdve az állam és az Egyház szétválasztásával, folytatva a papság és a hívek vegzálásával, ingóságaik elkobzásával, proletárnyelven „visszavételével”.

Maradva az utolsó esetismertetésnél, az is kiderül, hogy messze nem csak a kommunisták voltak vallás- és egyházellenesek. A szociáldemokraták is. Kiegészítéséül álljon itt egy visszaemlékezés erről a Regnum Marianum Egyesület által kiadott Zászlónk című ifjúsági lap 1941. december 15-i számából:

„Mindjárt a magyarországi kommunista forradalom első napján megjelent a Regnum házfőnökénél Krywald Ottó úrnál néhány keszeg „elvtárs” és kijelentették, hogy az épületet és berendezését lefoglalják.

– De a Zászlónk-at csak nem bántják! Hiszen az ártatlan gyereklap! – szólt a házfőnök. Az elvtársak vigyorogtak:

– Ne magyarázza nekünk, hogy mi az a Zászlónk. Mink azt nagyon jól tudjuk. – Megjelentek a Zászlónk „lélekpalotája” előtt a teherautók, és elszállították a Zászlónk felhalmozott példányait, a kéziratok tömegét s a szerkesztő forrásmunkáit: az értékes könyveket, a külföldi folyóiratokat, az írógépeket – még a papírkosarakat is.

Előbb azonban alaposan megtépázták szegény Zászlónkat! Ezt a fényképet egyik cserkészünk készítette a földszinti raktárhelyiségről.

A harmadik emeleten tanyát ütött az 1. számú vörös-ezred toborzó bizottsága. Itt laktak a bolsi „tisztek” is: talpig fegyverben, oldalukon kézigránát-koszorúval csattogtak föl-e a lépcsőházban. Kitűnt, hogy ránk nézve előnyös volt az orosz ezred irodája. A tájékozatlan szuronyos kapu-őrök között akadálytalanul jöttek-mentek a bátor cserkészek és kongreganisták, annál is inkább, mert az első emeletet a bolsi ifjúmunkások VII. kerületi csoportja szállta meg. – Gyerek-gyerek! – gondolta az őr. – Hadd szaladgáljanak!

Így aztán, amit lehetett, haza-mentették a cserkészek: a diákszínpad vászonanyagát, kellékeit, a színházi ruhatárat és más egyebet is lassanként széthordták és jobb időkre elrejtették. Sokan magukra öltötték a jelmezeket; egy alkalommal kuruc vitézek Zrínyi Miklós katonái és lobogó ruhájú török katonák vonultak ki a Regnum kapuján. A szuronyos kapuőrök nevettek a furcsa magyar játékon.

Láttátok volna, milyen diadallal vitték vissza később a fiúk a bolsevizmus szennyes áradatából kimentett értékeket!

Szamueli népbiztos egymásután telepítette be az élet szennyéből most fölszínre vetődött istentelen prolikat a Regnum tiszta helyiségeibe, a Zászlónk, az Élet, a Nagyasszonyunk és Kis Pajtás irodáiba. Máról holnapra szörnyű piszok terpeszkedett a házban.”

Unalomig ismételhetjük egy ilyen dokumentumcsokor után várható kérdésünket: mikor döbben már reá az önmagát nemzetinek-kereszténynek nevező tábor, mennyire fontos saját erőinek megszervezése, mielőtt az ellenség észbe kap, pláne a sajtó, a média területén? Mert különben valóban „kő kövön nem marad vandál munkájuk után”. 

Ifj. Tompó László

A Germanwings gépét mégiscsak lelőtték!!!!

A whatdoesitmean.com információi szerint a High Energy Liquid Laser Area Defense System (HELLADS) lézerfegyver tesztelése közben a eredeti cél helyett a Gemanwings 4U 9525 -ös járatát találták el.
Az új típusú fegyvert az olaszországi Avionban állomásozó US Air Forces (Amerikai Légierő) 510th Fighter Squadron egysége tesztelte. Feladatuk egy imitált Nyugat-Európa ellen irányuló rakétatámadás elhárítása ezzel az új fegyverrel. Ez a gyakorlat kiegészült az imitált támadást végrehajtó rakéta irányítórendszerének elektronikus zavarásával.
Ezt a fegyvert elsősorban rakéták és repülőgépek megsemmisítésére fejlesztették ki.
Érdekes, hogy kedden, a fegyver tesztelése idején, a brit polgári radar rendszer is elsötétült egy rövid időre. Ebben az időben telepítették Manchesterben a British B-1 Lancer bombázókat, amelyek közül néhány már fel van szerelve a HELLADS lézer fegyverrel. Itt is tesztelték az elektronikus zavarást, melynek elektromos hatásai Dél-Franciaország felé, a célként kijelölt "behatoló" rakéta irányába is hatottak abban az időben, amikor a Germanwings gépe arra repült. Nyugat-Európában több helyen észleltek elektronikus légköri zavarokat.

A cikkből nem derül ki, mi okozta a tesztelt fegyver céltévesztését, de a gyors sülyedésben lévő, rádiókapcsolatában lebénult és a zavarás miatt esetleg más elektronikus hibát is szerzett AIRBUS A320-at vette célba, amit már kis magasságban, a becsapódás előtt talált el.


A tragédia helyszínén ilyen törmelék borít több, mint száz hektárt

Ez megmagyarázza a gép apró részekre szakadását és a roncsok 10-20 kilométeres körben történő szétszóródását. Arra is választ ad, miért nem találtak holttesteket, csak szétszaggatott emberi maradványokat.
(Az Ukrajna felett 10 km magasból lelőtt maláj gép utasainak holttestét a zuhanás után össze tudták szedni, és hullazsákokban DNS vizsgálatra vinni.)
Helyszíni beszámolók szerint a Germanwings maradványi közt aktatáskánál nagyobb emberi maradványokat nem találtak.

Az események hamisításának módszerére az Ukrajna felett lelőtt maláj gép példáját hozza, ahol műholdfelvételen lehet látni a gép lelövését, de a hírközlés mégis a szeparatisták orosz rakétával végrehajtott akciójáról beszél.-írja awhatdoesitmean.com

A kép bal sarkában, a bekeretezett helyen látható vadászgépről indított levegő-levegő rakéta végzett a maláj utasszállítóval.

Nemzeti Hírháló

Kapcsolódó:
   Felbukkant egy érdekes konspiráció a Germanwings katasztrófája kapcsán!
   Ellopták volna a Germanwings fekete dobozának memória kártyáját? 

Kosztolányi: A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország

„A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország: arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyar szellem világküldetését”  Százharminc éve, 1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső.  Vajon mit szólna ma, ha betérne egy könyvesboltba? Látna a szépirodalmi polcokon alfabetikus rendben kirakott könyvek között az övéi közül jó néhányat. De olyan kötetet továbbra sem, ami azon írásait is tartalmazná, melyek mindmáig nemkívánatosak a liberális irodalompolitika berkeiben. 

De minemű írásairól is van szó konkrétabban? Nos, az Új Nemzedék című, 1919 szeptember végén indított napilapban közel két évig rendszeresen publikált Kosztolányi, éspedig annak általa kitalált Pardon fejlécű rovatában, de névtelenül. Azt, hogy „a Pardonokat ki írta és/vagy szerkesztette is, annak (azoknak) inkognitóját a lap megőrizte. A rovat jellegét ismerve, ez teljességgel érthető eljárás volt; az anonimitás védelmet jelentett a szerző számára a megsértettek bosszújával szemben” (Lengyel András: Egy s más az Új Nemzedék Pardon rovatáról. Kalligram, 2010. június).

Az orgánum szellemiségét Bangha Béla jezsuita határozta meg... Magyar Kultúra címmel társadalmi és tudományos szemlét alapított, de felügyelte a Központi Sajtóvállalat lapjait, így az Új Nemzedéket is.

Maga Kosztolányi azonban a Pardon rovaton kívül is írt az Új Nemzedékbe. És nem véletlen, hogy most, amikor talán legelsötétítettebb arcát kívánjuk megvilágítani, ezen írásaiból idézünk – okulásul, felhívva a figyelmet arra, hogy a liberális irodalompolitika által gyakorta kisajátított költő-író távol sem volt annyira az övék, mint amennyire képviselőik látni és láttatni szeretnék továbbra is.

Itt van mindjárt „A magyar irodalom és az ő irodalmuk” című írássorozata, amely három részben jelent meg az orgánumban 1920. szeptember 25-e és október 24-e között. Ebben keserűen panaszkodik, amiért nincsenek újabban kimagasló magyar tehetségek a múzsák mezein, különösen a dráma világában:

„A magyar drámairodalom pang. Minden színháznál bizonyos elkedvetlenedés mutatkozik, a régi írók alig írnak, újak pedig nem jelentkeznek, fiatal írókról már vagy egy évtized óta nem lehet hallani. Ennek a jelenségnek mi nagyon jól látjuk az okát. A tisztán üzleti alapon nyugvó és tőkés színházak fáznak mindenféle újítástól, kultúrától, és a múlt kétes értékű, de immár bevezetett »cégeit« szerepeltetik. Nem keresnek új írókat, tehát nem is találnak. Azokat, akik néha merész és egyéni mondanivalóval jelentkeznek, egy taglejtéssel visszariasztják.”

Kérdésére: „miért nincs új magyar drámaíró”, számos kortársa szólalt meg nyilvánosan (Császár Elemér, Heinrich Gusztáv, Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Riedl Frigyes, Voinovich Géza). Közülük most elég legyen csak Császár Elemér irodalomtörténészét idéznünk, legalábbis perdöntő mondatát: „Azt sem kell hinni, hogy a nem-keresztény kiadók nagyon sietnének keresztény írók munkáit kiadni.” (Szózat, 1920. szeptember 23.) A megszólalók között ott volt azonban maga Kosztolányi is, aki újfent megerősítette (ezúttal Az Est 1920. október 8-i számában) korábbi nyilatkozatát:

„A magyar irodalom ma csakugyan néma. Ez a kor a literatúra Mohácsához hasonlatos. Talán az egész világban nincs oly ország, hol a közönség ennyire egészségtelen lenne. Maga az irodalom is az.”

Csattanós választ adott ennek okára is:

„Mi ennek az oka? Az, hogy az irodalomba bevitték a politikát. Nem ma, hanem tegnap, azaz tegnapelőtt. Azon a címen, hogy »nem szabad politizálni«, szintén politikát csináltak, és megfosztották irodalmunkat magyar jellegétől. Hitem szerint irodalmunk jövője az, hogy magyarabb, azaz különbözőbb legyen a többi irodalmaktól. Száműzve minden hazafiaskodást, arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyarság, a magyar szellem világküldetését, mely helyet mutat nekünk a többi népek szellemi hangversenyében.”

Az „Új Nemzedék” szeptember 18-án „Tehetség és fürgeség” címmel publikált vezércikke egyik jellegzetes mondata sem állít mást: az új nemzedéknek „nincs se Bolyai Farkasuk, se Eötvös Lorántjuk, se Madáchuk”.

Aztán tíz nappal később, szeptember 28-i számában ismét csak megszólalt hasábjain Kosztolányi. „Tetemrehívás” címmel ízeire szedte benne a liberális irodalompolitikát, amelynek képviselőiről ezeket írta:

„Hittel állítjuk, hogy a politikát az utóbbi évtizedek irodalmába egyedül ők vitték be, ott a túloldalon, akik a maguk társadalmi és gazdasági fölényükkel birtokba vették irodalmunkat és hétköznapi kortespolitikának keresztelve el mindent, amiben hit volt a magyarság jövendőjével szemben, amiben emelkedettség és hősi lendület volt, ellenben általános emberinek, finom irodalomnak hirdettek mindent, amiben harag, kicsinylés, szeretetlenség nyilatkozott meg. Ők hirdették a szabadelvűség és nemzetietlenség egyedül üdvözítő vallását. Jaj volt annak, aki nem esküdött föl erre, vagy legalább nem mozgott a közelében. Valósággal előkészítő tanfolyamokat és iskolákat állítottak föl íróink számára. Élénken emlékszünk arra az időre, mikor Herczeg Ferenc nevét tilos volt leírni, és arra a cikkre is, melyben szabadelvű laptársunk egyik főmunkatársa elmésen figurázta ki a nemzeti dráma jámbusait és a díszmagyart. Nem korbáccsal, de ügyes tűszúrásokkal dolgoztak.”

Közbevetésül: maga Jászi (Jakubovics) Oszkár is elismerte visszaemlékezéseiben (Magyar kálvária – magyar föltámadás, 1989), hogy aki a huszadik század fordulóján „megállapította a magyar zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezető pozícióiban, mely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámának, sem szellemi-erkölcsi fajsúlyának: aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintet nélkülibb könyököt és vastagabb arcbőrt jelent: aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, melyeket az évszázados gettó fejlesztett ki a zsidóságban: aki utalni bátorkodott arra, hogy idegen uzsorásoknak beözönlő csapatai mily veszedelmesek az egyszerű falusi kultúrákra nézve: aki kritizálni merészelte a budapesti metropolisz zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát stb. stb.: az ilyen ember rögtön közveszélyes, durva, műveletlen antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett”.

De térjünk vissza Kosztolányihoz! Ugyanezen írásában megkérdezi:

„Vajon az az egyeduralkodó körúti lap, mely ünnepi betűkkel közölte Kiss József verseit, adott-e helyet Ady Endrének vagy Babits Mihálynak, vagy más magyar költőnek? Kinek az arcképeit láttuk mindenütt, a lapokban, a kirakatokban? Kit magasztosítottak szentekké? Csak az ő embereiket, csak a véreiket.”

Konklúziója egyértelmű ezek után: „A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország, és itt a romokon csak mi hívhatjuk tetemre az irodalmat. Ők a bűnösök elsősorban, s cinkosaik azok a hivatalos körök, melyek a politikai szabadelvűséget oly jól össze tudták egyeztetni az irodalmi vaskalapossággal, és hozzájuk marták tehetségeinket. Nincs ma se Kisfaludy Károlyunk, se Szigligetink, se Csikynk. A színház, melyben kilencven százalékban ők ülnek és nem az éhes, lerongyolt magyar értelmiség, nem is teremthetett nemzeti értéket. Gárdonyi már évekkel ezelőtt borzadozva visszahúzódott ettől az idegen közönségtől, melyben az ő magyar lelkének semmi visszhangja se lehetett. Itt függ össze az irodalom a politikával.”

Végül intelemmel fordult mind az ezt előidézőkhöz, mind az ezt elszenvedőkhöz:

„Meg kell teremtenünk a fajtánk gazdasági és politikai lehetőségét. Azok pedig, akik ma uralkodnak az országon, a bankok, a faji összetartást szolgáló szövetkezetek szószólói, ne vádaskodjanak. Az irodalmi angyalcsinálók ne keressék azokat, kiket megöltek.”

Nos, mindezen idézetek megtalálhatók Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész tavaly megjelent tanulmánykötetében (Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához.). Aminek kiadása kapcsán a szerző interjút adott a HVG-nek (2014. november 29.). Ebben kifejtette, hogy a Lengyel András irodalomtörténész becslései szerint mintegy háromezer Pardon-cikk – melyeknek nyolcvan százalékát Kosztolányi írta – vállalhatatlanok, s hogy a költő-író „mentalitásától az Új Nemzedék hangja korántsem állt olyan távol”. Okait azonban nem firtatta.

Kár, hogy nem. Miként az is, de ezt mi tesszük hozzá, hogy Kosztolányi ezen írásai mindmáig rendre kimaradnak életműkiadásaiból. Maga Bíró-Balogh a vele készült interjú kiegészítéseként a Pardon rovatból két azonosított Kosztolányi-részletet mindenesetre közölt, melyek kísértetiesen emlékeztetnek megfogalmazásukban az író Esti Kornél-történeteire.
Idemásoljuk: „Egy új író tűnt fel a magyar irodalomban: Kolozsvári Balázs. (…) Lompos mondatai pontosan megfelelnek lötyögő nadrágjának, a szellemessége arra a puffadt és álmos arcra, petyhüdt ajakra és tág tehénszemre vall, melyeket tavaly tavaszkor eleget bámultunk. [Az 1919-es proletárdiktatúra alatt – Ifj. T. L.] Nyílt titok, hogy (…) Kun Béla (…) Kolozsvári Balázzsá keresztelte el magát. (…) Minthogy pedig sok dicsőséget látott nevét nem változtathatta át se Proletárdiktatúra Boldizsárra, sem pedig Irredenta Benedekre, se Gajdesz Bálintra, szerényen és kedvesen felvette a Kolozsvári Balázs nevet. Egyelőre y nélkül.” (1920. március 11.)

„Tegnap a lapok hírül adták, hogy a király [IV. Károly – Ifj. T. L.] útra kelt. Figyeltük a pesti sajtót. Az a része, mely semmi áron sem akar és tud megtanulni magyarul, így adott hírt az eseményről: »Útban a király.« Tisztelettel kérjük a szabadelvű sajtót, tanuljon meg magyarul, az semmi esetre sem árt meggyőződése szilárdságának és szabad királyválasztói szeplőtelenségének. Ha megtanulja nyelvünket, akkor biztosak vagyunk, nem ilyen címmel számol be egy világtörténelmi fordulatról. Vagy, pardon, akkor még inkább?” (1921. április 8.)

De úgy látszik, e Kosztolányi-írások kötetbeli közlése nem is cél a hivatalos irodalompolitika által vezérelt könyvkiadás berkeiben. Ugyanis, amint Bíró-Balogh fogalmazott, „megvan a veszélye, hogy megpróbálják most majd szélsőjobbról kanonizálni” Kosztolányit.

Nos nem, kedves liberális kolléga, itt nem kisajátításról van szó, hanem objektív bemutatásról. Az, hogy egyetért-e Kosztolányi ezen nem kisszámú írásával, mondhatnók, magánügye. Annak tisztázása viszont nem, hogy irodalmunk miért van olyan helyzetben ma is, mint volt már Kosztolányi idézett sorainak megírásakor?

„A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország: arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyar szellem világküldetését” – fogalmazott egykor Kosztolányi. És mennyire fején találta a szöget! Szellemi örökösei közül idézzük csak korunk egyetlen magyar szépíróját, Pozsonyi Ádámot (Keskeny Károly élete és kora, 2012)!

„Korunkban egy ország irodalmi életét a szürkék és közepesek irányítják. Megjegyzem, mint mindent az életben. Vegyünk például egy irodalmi lapot. Az effélék általában alapítványi támogatásokból élnek, s állandó görcsben vegetálnak, hogy el ne veszítsék a támogatásukat. Egy ilyen lapocska cirka pár száz példányban jelenik meg – az eladott példányszám ennek a tizedét sem közelíti meg –, s izgalmas dolog csak elvétve fordulhat benne elő. Nulla az egész, de mégis ez képviseli a „hivatalos” kultúrát. Tegyük fel, itt magfa megjelenik. Odabent talál egy rovatvezetőt, egy nímand kis figurát, aki elvégezte az egyetemet, papírja van, kapcsolatai, ám tehetsége semmi, s a büdös életben nem írt le egyetlen sort sem, ami köszönő viszonyban lenne az efféle fogalmakkal, mint: egyéniség, eredetiség, saját hang. Az ilyen mitugrászt nevezzük, mondjuk Bíró Gergelynek. Maga elviszi egy írását Bíró Gergelyhez. Csak nem képzeli, hogy megjelenik? Már eleve azért utálni fogja, mert tehetségesebb, nem beszélve arról, hogy majd bolond lesz kockáztatni a pozícióját maga miatt. Minél eredetibb a stílusa és a gondolkodásmódja, minél inkább a valódi kérdésekkel foglalkozik, annál több érdeket sért, és ebből kifolyólag annál kevesebb esélye van, hogy leközlik. Nekik a szürke és közepes nyám-nyám kell, amiből nem lehet baj. Az eredeti produkció mindig a szélről indul, a perifériáról, s általában botrányos. Annak kell lennie, különben nem ér egy hajítófát sem. Az ilyen alakok a megszerzett biztos kis helyeiken nagyképűn szónokolnak a kultúráról, de a büdös életben nem hoztak még létre semmi eredetit. Meg sem értik az ilyent. Nincs hozzá fülük. Egy életen át megélnek abból, hogy tanulmányokat írnak a száz év előtti kor kimagasló egyéniségeiről, de a jelenben rettegnek, nehogy egy ilyen felbukkanjon. S ha fel is bukkanna, s teszem azt valami csoda folytán még meg is értenék, zsigerből gyűlölnék az illetőt, s ott tennének neki keresztbe ahol tudnának. Mint minden kis frusztrált közepes, aki pozícióhoz jutott.”

Ifj. Tompó László 

Az ISIS lerombolta, a magyarok helyreállítanák a műkincseket

Magyarország kész támogatást nyújtani az Irakban szélsőségesek által lerombolt ókori műemlékek helyreállításának megkezdéséhez, a pusztítás kiterjedésének felméréséhez.

Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár a pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: amint a katonai helyzet lehetővé teszi – és erről már tájékoztatták az iraki hatóságokat is -, Magyarország kész támogatást nyújtani a pusztítás kiterjedésének felméréséhez, a műemlékek helyreállításának megkezdéséhez olyan szakemberek részvételével, akik jól ismerik a helyszínt és megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek.
Kiemelte, hogy ez a barbár pusztítás az egész emberiség kulturális emlékeit érintette, amelyeknek a védelméhez való hozzájárulás Magyarország felelőssége is. Hozzátette: Magyarország kész teljes erővel csatlakozni ahhoz a körvonalazódó nemzetközi összefogáshoz, amely ezen műkincsek és a műemlékek megmentésére irányul, így a magyar kezdeményezés ennek részeként tud hozzájárulni a pusztítás megfékezéséhez.

A magyar “felajánlást” kezdeményező Dezső Tamás asszirológus, régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) dékánja emlékeztetett: nap mint nap pusztul a világ kulturális öröksége, legutóbb Moszulban és környékén – három volt asszír fővárosban – történtek dokumentált pusztítások.
Mint mondta, az első feladat megállítani a pusztítást, aminek fel kell mérni a kiterjedését és mélységét, és ezt követheti a műemléki helyreállítás. Hozzáfűzte: egyelőre három asszír fővárosról beszélnek, tehát ebben a stádiumban a munka asszirológiai és régészeti szaktudást igényel, de Szíriában és Irakban más típusú lelőhelyek is pusztulnak.
A pusztítás felmérése hosszabb távú – 5-15 éves – munkát igényel egész Szíria és Irak területén, s nemcsak az asszír, hanem akár a középkori és bizánci emlékekre is kiterjesztve – fűzte hozzá. Dezső Tamás hangsúlyozta: ez a kezdeményezés elindít egy olyan folyamatot, amelynek az eredménye egy nemzetközi összefogás.
Mint ismert, az Iszlám Állam többek között Moszulban tett tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és más kulturális értékeket, szétdúlta az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait, az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hatrában pedig régészeti emlékeket dózeroltak le.

globoport.hu

Amit minden magyarnak tudnia kell

Katolikus leányiskola Bukarestben, a Scaune utcában (Források: Romániai Magyarok Nagy Képes Naptára, 1907)

Kivándorlás és nemzetpolitika 
A 19. század utolsó harmadában a megélhetés gondjaitól űzve magyar és nemzetiségi munkavállalók száz­ezrei áramlottak az óceán túloldalára. Sok tízezer magyar azonban az ígéret földjét a szomszédos délszláv és román területeken kereste. Az 1886-ban kirobbanó vámháború a Monarchia és délkeleti szomszédja között a román piacra termelő szász és székely kisiparosok kiáramlását okozta, majd idénymunkások és cselédek tömegei ragadtak vándorbotot.

A munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő román társadalom iskolázottabb erdélyi testvéreit szívesen fogadta. Az ő elnyomóikat látta viszont a bevándorolt magyarokban, ezért különös elégtételül szolgált, nem rátarti úrként, ellenkezőleg, a románság szolgáiként látta viszont őket. Ahogy a közgazdász Hegedüs Lóránt írta, a székely cselédlányok némi megtakarítás reményében jól tűrték a háziúr (s az élet) pofonjait. A visszás magyar törvényi szabályozás miatt tíz év múltán állampolgárságukat elvesztő bevándorlók a befogadó ország „hazátlan” jogállású lakóivá, bozgorrá váltak – egyúttal a román beolvasztó törekvések célpontjává.

Templom és iskola

A tömeges külföldre áramlás hátterében súlyos megélhetési gondok álltak ugyan, a közgondol-kodásban a jelenség mégis mint a hazától való kötelességmulasztó elfordulás jelent meg.
A hivatalosság így a bajt pusztán az útlevélkiadás és a határőrizet szigorításával próbálta kezelni. A kivándoroltak látványos tudatállapot-romlása, majd beolvadása azonban kijózanító hatással volt a hazai döntéshozókra. A századfordulón, a Széll-kabinet idején jelentős hangsúlyváltozás következett be a kormányzat nemzetpolitikai felfogásában: szakítva a Bánffy-kormány meddő asszimilációs törekvéseivel, immár a saját „faji erő” megóvásával próbálták erősíteni a magyarság pozícióit, főként a szórványban és a nyelvhatárokon.

A gazdasági eltartó képesség javulásának függvényében többek között az idegenbe szakadt magyarság távlati hazatelepítésével is. Átmenetileg azonban „templommal és iskolával”, hazafias újságokkal, ösztöndíjakkal, gazdasági tanácsadással, jogsegélyszolgálattal erősítették a távozottak kötődését az óhazához.

Ezt az önvédelmi, de aktív nemzetpolitikai programot, melynek részleteiről a szerző új kötetében (Székely-magyar „temető” – Ó-Románia – A szerk.) olvashatunk, jórészt a fiatal Klebelsberg Kuno öntötte formába. „Az idegenben élő magyar honosok nemzeti gondozásának” titkos programja 1901-ben Romániában és az Egyesült Államokban, 1904-ben Szlavóniában, egy évvel később Bukovinában és 1909-ben Boszniában vette kezdetét.

Budapest politikai kudarca ugyanakkor a román ókirályságban, hogy kirekedtek a segélypolitikából – a be nem avatkozás elve szerint – a román állampolgárságú csángók. (Tekintettel az erdélyi románság hárommilliós tömegére, amelynek bukaresti viszonos segélyezése az országrész elszakításával fenyegetett volna.)

A 1848/49-es emigrációnak köszönhetően létrehozott első egyesületek, vallási közösségek ugyanakkor a román nagyvárosokban megteremtették a magyar önművelés és önsegélyezés alapintézményeit, amelyek pénzügyi támogatását a századfordulón elinduló akcióban tervszerű intézményfejlesztés váltotta fel, imaházak, iskolák építésével. A mintegy hétezres, de jól szervezett református közösség a 19. század utolsó negyedében alakult önálló egyházkerületté. Élén a bukaresti esperessel, aki a peremvidéken nagyobb szabadsághoz szokott híveket fokozatosan az erdélyi püspök, majd konventi főhatóság ellenőrzése alá vonta, s a gyülekezeteket okszerűbb gazdálkodásra szorította. De irányította a vidéki szórvány gondozását is Szászkúton, Aknavásáron, Brailán, Ploiesti-en, Galacon. A jóval számosabb katolikus közösségnek Szörénytornyán, Craiován, Targovistén, Foksányban, Buzaun voltak bázisai. Bukarestben (amelynek minden tizedik lakója magyar katolikus volt!) 1903-ban alakult az önálló magyar hitközség, s a német ajkú érsek (anyagi támogatás fejében) a vidéki magyar többségű gyülekezetek élére is legalább magyarul tudó papokat nevezett ki. A szervezés azért folyt a nagyobb védettséget nyújtó egyházi keretek között, mert sem a fél évszázados múltra visszatekintő Bukaresti Magyar Társulat, sem más magyar egyesület nem volt alkalmas a kinti magyarság vezetésére. A legpatinásabb társulatot éppen az akció kezdetén szakította ketté a felekezeti viszálykodás és a személyes becsvágy.

Ezen túlmenően a századfordulóra közfelfogássá vált, hogy Romániában a „magyarnál csak a zsidót gyűlölik jobban”. Az idegenellenesség ugyan a gazdasági nehézségek és az erdélyi román értelmiség lejárató hírverése hatására érte el a kritikus szintet, a helyzetet azonban belső ellentétek súlyosbították, s ebben szerepet játszott, hogy korábban mindkét egyház jórészt büntetésből küldte alkalmazottait a regáti misszióba. Az érdemes vezetők alkalmazását szorgalmazó magyar kormány ugyanakkor világossá tette: az akcióban a nemzeti érdekek az elsődlegesek! A vetélkedő felekezeti vezetőket arra szorította, hogy tanköteleseiket kölcsönösen „betereljék” a másik fél tanodájába, amennyiben más magyar tanintézet nincs elérhető közelségben. Ellenkező esetben a magyar diákok olyan állami iskolákba kényszerültek, ahol Spiru Haret oktatási miniszter utasítására a románság kiválóságának és a magyarok hitványságának tételeit tanították.

Beolvasztási kísérletek

A magyar iskolák gyarapodását a román hatóságok semmi szín alatt nem kívánták elősegíteni, noha az országnak csak minden ötödik lakója tudott írni-olvasni. A gőzerővel zajló óvodaépítések is szinte kizárólag nemzetiségi (bolgár, török, csángó) vidékeken valósultak meg, minden bizonnyal beolvasztó szándékkal. Miközben a magyarországi románság több ezer anyanyelvi felekezeti iskolát tarthatott fenn háborítatlanul, a regáti magyar tanintézetek elvileg még hazátlanná lett magyar tanköteleseket sem vehettek fel. Nem adhattak ki érvényes bizonyítványokat, tankönyveiket akár többször átíratták vagy betiltották (ha pl. egy számtankönyvben az egyik feladat a Pozsony–Budapest távolság kiszámítása volt!). A román környezet-nyelvet (ahogy a román ünnepek megülését) kötelezővé tették, s óraszámát fokozatosan a háromszorosára növelték. S megtörtént, hogy mondvacsinált okokkal a magyar tanodák bezárásával fenyegetőztek. Mindezt a magyar kormány pénzén, magyar honpolgároknak szervezett iskolák ellenében!

Budapest a beolvadás veszélyének fokozottan kitett vidéki szórvány számára az erdélyi határszélen (Predeálon és Berecken) alapított ingyenes bentlakásos iskolákat. Az árvák és jóléti támogatásra szoruló félárvák ezreinek megmentését a marosvásárhelyi gyermekmenhely látta el (illetve anyaországi nevelőszülők).

Budapest arra törekedett, hogy a regáti szórványmagyarság idővel intézményei önerős fenntartója legyen, ezért ösztöndíjas értelmiségképzéssel s az anyaországban szakiskolát végzett „középvezetőkkel” kívánta erősíteni a regáti magyar csonkatársadalmat, amely döntően mezőgazdasági idénymunkásokból, cselédekből és iparosokból állt.

Ezen célokról, a kínálkozó lehetőségekről és az ügyintézés módjáról jól szerkesztett sajtótermékek adtak tájékoztatást. A helyi kulturális igényekre és gazdasági szükségletekre kidolgozott, igen hasznos és olvasmányos képes kalendárium, valamint a magyar kormány támogatását élvező anyanyelvű sajtóorgánumok, amelyek egyúttal szívós igyekezettel próbálták erősíteni a kivándoroltak óhazával ápolt kötődéseit.

Az adósságcsapdába jutott iparosokon Budapest hitelszövetkezet és kereskedelmi kamara alapításával kívánt segíteni, a diszkriminatív román gazdasági szabályzók bevezetése után tömegesen lecsúszó magyar munkavállalóknak munkásotthont, hazai közmunkát vagy birtokparcellázási lehetőséget kínált. A dolgos, megbízható és nem utolsósorban mutatós magyar cselédlányokkal való szégyenletes emberkereskedelem ellen cselédotthonokat kívántak alapítani. S noha a vámháború táján még öntudatosan mondhatták a kivándoroltak, hogy a székelyek „teljesen értéktelenné teszik a román munkásokat”, az 1912-ben kirobbanó Balkán-háború idejére bevetté vált az a rezignált, igazodást sejtető hitvallás, hogy „ahol a kenyér, ott a haza”.

A hazatérés támogatása

Az irredenta Románia, amely 1883-tól ugyan a Monarchia szövetségesének számított, Dél-Dobrudzsa 1913-as elragadásának eufóriájában már nyíltan magyarellenes politikai kampányt folytatott, Erdély megszerzéséért.

Az idegenellenesség extrém túlkapásai jelölték ki az utat az antanttal kötött titkos paktumhoz, majd Dél-Erdély elözönléséhez 1916 késő nyarán. A Mackensen-offenzívával felülkerekedő központi hatalmak nyomására az agresszor békét kért. S az egyezség nem csak területátadásokat rögzített a Kárpátok vonalán, de elvben biztosította a csángók vallási és kulturális jogainak gyakorlását is. (Mi több, magyar jelölttel remélték betölteni a frissen megüresedett jászvásári püspöki posztot is.) Mindezek ellenére a Bukaresti Magyar Hírlap szerkesztője kénytelen volt szembesíteni honfitársait a rekvirálások és internálások sajgó emlékével, a román vendégszeretet tévesnek bizonyult mítoszával. A regáti magyarságnak ebben a helyzetben két választása maradt: 1. Az évtizedek munkájával megszerzett javainak megtartása érdekében betagozódni a végletesen idegenellenes Romániában. (Amely a korábbi kategorikus elzárkózás helyett most minden procedúra nélkül késznek mutatkozott állampolgárrá fogadni a „hazátlanokat”.) 2. Avagy a világháborúban végletesen megromló magyar-román (v)iszony ismeretében az anyaország védőszárnyai alá húzódni.

A többség természetesen a hazatérés mellett döntött, amit a magyar kormány illetékmentes útlevélkiadással és – bizalmas csatornákon – vasúti költségtérítéssel igyekezett támogatni. S kezdeményezte azt is, hogy a hazai iparvállalatok kvótát biztosítsanak a hazatérő munkavállalóknak. Az anyaország ezeket az áldozatokat (beleértve az ösztöndíjakat, a tizenhét katolikus és nyolc református oktatási intézmény fenntartását óvodákkal, varró- és inasiskolákkal) abban a meggyőződésben vállalta, hogy megélhetési gondok és az elszenvedett nemzeti sérelmek esetleg továbbvándorlásra késztetik a kivándoroltakat. A tengerentúli „ígéret földjéről” pedig már csak nagyon csekély esélye marad, hogy hazatérésre bírja elszéledt állampolgárait.

A világháború végére a regáti magyar tanintézetek padsorai így is jelentősen megritkultak, mindezt betetőzni látszott, hogy a Tanácsköztársaság internacionalistái döntést hoztak a külföldi nemzetvédelmi programok felszámolásáról… Az évek szívós munkájával létrehívott segélyezési mechanizmus azonban szívósan ellenállt.

A katolikus Szent László Társulat, a Julián Egyesület és a Református Egyetemes Konvent elnöksége – ha kerülő utakon is – továbbra is eljuttatta a segélyeket a külhoni célállomásokra. Ezzel sikerült elkerülni azt a szégyent, hogy a nemzet összetartásáért felelős magyar kormányzat hibájából, sőt, kifejezett akaratából szűnjék meg a magyarsággondozás eddigi legtervszerűbb és legnagyobb szabású programja… Ezt a dicstelen szerepet végül a győztesek vállalták magukra, akik nagyhatalmi pártfogóik jóvoltából megtöbbszörözött területen gátlástalanul és minden erkölcsi aggály nélkül láthattak hozzá idegen ajkú néptömegeik beolvasztásához.

A demográfus Thirring Gusztáv ókirályságra tett 1904-es drámai megállapítása így lett érvényessé Nagy-Romániára is: „A magyarság nagy temetője.”

Makkai Béla
A szerző történész
magyarhirlap.hu

AW szerint "közvitára alkalmas" az etnikai alapú autonómia kérdése

Hatósági visszaélésekre ad alkalmat, diszkriminál és feszültségeket kelt az ActiveWatch szerint, hogy a román belügyminisztérium a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését a közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetében.

A néhány napja közvitára bocsátott tervezet ellen korábban a magyar politikusok is tiltakoztak, de a román civil szervezet is jogsértőnek tartja az autonómiaköveteléssel kapcsolatos megállapításait. Közleményében az ActiveWatch „legitim módon közvitára alkalmasnak” nevezi az etnikai alapú autonómia kérdését.

A szervezet megállapítja: hatósági visszaéléseket eredményezhet és az autonómiáról szóló bárminemű közvita megakadályozásához vezethet, ha a román állam közbiztonsági veszélyforrásnak tekinti az etnikai autonómia követelését.

Az ActiveWatch nem először szólal meg a romániai magyar közösséget hátrányosan érintő kérdésekben. Tiltakoztak akkor is, amikor a Legfelsőbb Bírói Tanács megkérdőjelezte az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének alkotmányosságát.

Háromszék

Az orosz kutatók 3D képpel diagnosztizálnak

Egy szuperszámítógép segítségével sikerült orosz kutatóknak “virtuális klónt” készítő programot alkotniuk. A szoftver lényege, hogy háromdimenziós képet kapunk a betegről, így mindenféle beavatkozás nélkül láthatnak az egyén belsejébe az orvosok.

A Lobacsevszkij Nizsegorodszkij Egyetem kutatói feltehetőleg valami olyat találtak fel, ami alapjaiban változtatja majd meg az orvosi diagnosztikát. A módszer lényege, hogy röntgen segítségével készítenek több képet a betegről, majd ezeket kombinálva egy háromdimenziós felvételt alkotnak.
Az eljárás segítségével akár pár elváltozott sejtet is fel tudnak fedezni, ennek segítségével pedig el tudják dönteni, hogy az egyén betegsége milyen fázisban van, illetve a felhasznált gyógyszerek valóban segítik-e a gyógyulást.
Természetesen nem ez az első ilyesfajta próbálkozás, az amerikai Anatomage nevű cég is hasonló eljárást fejlesztett ki, de az csupán oktatási céllal jött létre. A mostani program pedig diagnosztikus szemlélettel született meg, így rengeteg emberen segíthetnek majd vele.
A jövőben talán már a tabletünkön vagy okostelefonunkon tárolt teljes testképünkkel megyünk orvoshoz, hogy az bármiféle beavatkozás nélkül át tudja nézni szervezetünket. A következő lépés pedig, hogy már orvos sem lesz szükséges a diagnosztikai részhez, ugyanis a program maga fogja eldönteni, hogy rendelkezünk-e bármilyen elváltozással.

globoport.hu

Elhunyt az Asszír Keleti Egyház pátriárkája

A Szentatya IV. Mar Dinkha katholikosz március 26-án az Egyesült Államokban bekövetkezett haláláról értesülve táviratot küldött Mar Aprem metropolitának, az Asszír Keleti Egyház helynökének – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Ferenc pápa gyásztáviratában együttérzését fejezte ki a püspököknek, a papoknak és a híveknek, és lelki közelségéről biztosított minden katolikust.

Bátor és bölcs pásztor volt

A keresztény világ egy fontos lelki vezetőt vesztett el a pátriárka személyében – írja Ferenc pápa. Bátor és bölcs pásztor volt, aki hűségesen szolgálta közösségét a nagy kihívást jelentő időkben. Sokat szenvedett a Közel-Kelet – különösen is Irak és Szíria – tragikus helyzete miatt. Kitartóan felhívta a figyelmet keresztény testvéreink és más vallási kisebbségek szorult helyzetére, akik mindennapos üldöztetést szenvednek. A pápa felidézte, hogy milyen hosszan beszélgettek erről a pátriárka közelmúltbeli római látogatása alkalmával.

Emléke és hosszú, odaadó egyházi szolgálata éljen tovább

A Szentatya hálát ad a Mindenható Istennek a pátriárka kitartó elkötelezettségéért, hogy javítsa a kapcsolatokat a keresztények, különösen is a katolikus egyház és az Asszír Keleti Egyház között. A pápa kérte, hogy az Úr fogadja be a pátriárkát országába és adjon örök nyugodalmat neki. Emléke és hosszú, odaadó egyházi szolgálata éljen tovább, valamint jelentsen kihívást és ösztönzést mindannyiunk számára.

Mar Dinkha élete

Mar Dinkha 1935-ben született Darbandokeh faluban, Irakban. 1949-ben lett diakónus, 1957-ben szentelték pappá, 1968-ban pedig püspökké a teheráni Mar Gewargisz-templomban. Mar Simun Esai pátriárka halála után, 1976-ban választották meg az Asszír Keleti Egyház pátriárkájává.

Az asszír keleti egyház

Az asszír keleti egyház (teljes hivatalos neve: Szent apostoli katolikus asszír keleti egyház), más néven nesztoriánus egyház a kizárólag az első két egyetemes zsinatot elismerő keresztények csoportja. Magukat a legrégibb keresztény egyháznak tartják. Önálló identitásuk 431-től kezdődik. Önmeghatározásuk szerint ők az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a tizenkét apostol tanításait változtatás nélkül. Bár az asszír keleti egyház mindig is missziós egyház volt, sok nép körében térített, hívei mind a mai napig elsősorban az asszírok közül kerülnek ki, akik részben a közel-keleti országokban, részben észak-amerikai és európai bevándorló közösségekben élnek. Az asszír keleti egyház székhelye 1933 óta az Amerikai Egyesült Államokban van.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Regionális alternatív választási küszöböt akar az RMDSZ

Az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő román választójogi törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.

 

Kelemen Hunor Zilahon (fotó: Banga Előd Ernő)

Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati zilahi ülésén, amelyen megvitatták a szövetség programjához és alapszabályához érkezett módosító javaslatokat is – tájékoztat az MTI.
A politikus elmondta, hogy azoknak a regionális pártoknak és politikai szervezeteknek is biztosítanák a parlamentbe jutást, amelyek legalább négy megyében húsz százalék fölötti eredményt érnek el. Hangsúlyozta: az alternatív küszöbre azért van szükség, hogy az erdélyi magyarság semmilyen körülmények között se maradjon parlamenti képviselet nélkül.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai bizottságának elnöke is hasonló tervezetről számolt be. Az EMNP úgynevezett „természetes választási küszöb” bevezetését javasolja: ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.
Az RMDSZ-elnök fontosnak tartotta, hogy elvi egyetértés mutatkozik Bukarestben az arányos képviselet megőrzésének tekintetében, és az RMDSZ-nek azt a felvetését is sikerült elfogadtatni a szakbizottságban, hogy a legkisebb megyéknek se legyen kettőnél kevesebb szenátora, és négynél kevesebb képviselője.
A szövetség azt is javasolta, hogy a töredékszavazatok összesítésével elnyert mandátumokat ne a megyei, hanem egy országos jelöltlistáról osszák ki a pártoknak. Hozzátette, ezzel el lehetne kerülni, hogy a szórványmegyék helyett a Kárpátokon kívüli megyékben nyerjen egy-egy mandátumot az RMDSZ.
Kelemen Hunor azt is elmondta, az önkormányzati választásokat szabályozó törvényben az RMDSZ háromszázalékosra szeretné csökkenteni a megyei önkormányzati testületekbe való bejutás küszöbét. Ez újra önkormányzati pozíciókat biztosíthatna a szövetségnek azokban az erdélyi megyékben, ahol szórványban él a magyarság.
Az SZKT megvitatta az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé. A politikai alelnöki tisztséget jelenleg betöltő Borbély László felszólalásában emlékeztetett arra, hogy már egy évvel ezelőtt bejelentette, 2016-tól nem kíván újabb parlamenti képviselői mandátumért versenybe szállni.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.

székelyhon.ro

Beperelték a katolikusok Bukarest főpolgármesterét

Beperelte pénteken a bukaresti római katolikus érsekség a román főváros főpolgármesterét, Sorin Oprescut, két üzletembert, valamint a főpolgármesteri hivatal több alkalmazottját, mivel évek óta halogatják annak a bírósági ítéletnek a gyakorlatba ültetését, amely egy, a Szent József-székesegyház tőszomszédságába épített, 19 emeletes irodaház lebontásáról rendelkezik.

Az érsekség szerint az alperesek bűnszervezetet hoztak létre annak érdekében, hogy az irodaház továbbra is működhessen, ezáltal pedig az érintettek összesen 70 millió eurós haszonra kívánnak szert tenni – ennyi az ingatlan becsült értéke.
A Dâmbovița megyei törvényszék 2012-ben született ítélete értelmében a főpolgármesteri hivatal köteles lett volna elrendelni a törvénytelenül felhúzott építmény lebontását, de ennek a mai napig sem tett eleget. A 75 méter magas irodaház mintegy tíz méternyire magasodik a 19. századi székesegyház mellett.
A konfliktus gyökerei még 1998-ba nyúlnak vissza, amikor a Millennium bejelentette, hogy a székesegyház szomszédságában álló telken irodaházat kíván építeni. Akkor azonban még felhőtlennek látszott a viszony az érsekség és az ingatlanfejlesztő között, sőt utóbbi még azt is bejelentette, hogy az egyház is kap majd irodákat az épületben. Igaz, hogy Ioan Robu bukaresti érsek 1999-ben még csupán egy 17 méteres, „viszonylag magas” építmény felhúzásába adta elvi beleegyezését, csak utólag derült ki, hogy az irodaház magassága ennek sokszorosa lesz.
2001-ben azonban egy közelben épülő banképület munkálatai során megsérült az érsekség egyik épülete, Ioan Robu érsek pedig ennek nyomán ugyanazon év áprilisában visszavonta elvi beleegyezését. 2001 és 2005 között az érsek mind az ingatlanfejlesztőnek, mind az illetékes hatóságoknak számos levelet küldött, amelyben figyelmeztette őket a beruházás veszélyeire.
Ennek ellenére Bukarest I. kerületének önkormányzata kiállította az építési engedélyt, a beruházó pedig a tiltakozások és a tüntetések ellenére nem habozott: azonnal elkezdte az építési munkálatokat.
Pedig 2006 decemberében a Szentszék is állást foglalt az ügyben: XVI. Benedek pápa közleményben szólította fel a román hatóságokat az építkezési engedély visszavonására. A katolikusok pert indítottak, azzal érvelve, hogy a beruházás előtt nem végezték el a 125 éves székesegyház műszaki felmérését, és az érsekség sem adta hivatalos beleegyezését az építkezéshez. Az irodaház ennek ellenére felépült, és 2011-ben megnyitotta kapuit.

erdély.ma

Ezüst érmet szerzett a pVB-on a csíkszeredai Novák

Forrás: MVR/gsp.ro

Ezüstérmet szerzett a csíkszeredai Novák Eduárd a para-kerékpárosok világbajnokságán, Hollandiában.

Novák Ede Facebook oldalán tette közzé a hírt, és elmondta, nagyon örül a sikernek, amely újra a világ legjobb parakerékpárosai közé emeli őt.

Hozzátette, ez egy újabb lépés afelé, hogy 2016-ban, a Rio de Janieroban megszervezendő paralimpián megszerezze az aranyérmet.

marosvasarhelyiradio.ro

Nagycsütörtök 12 kisapostola

Csíkszeredai Millenniumi templom.          Fotó: Kristó Róbert

Nagycsütörtöki liturgia 12 kisapostola:

Bajkó Zalán,

Biderman Norbert,

Boda Ákos,

Bogos Lorán,

Borvíz Norbert,

Gergely Attila, 

Katona Dávid,

Kristó Előd,

László Barna,

Sándor Loránd,

Szabó Loránd,

Szabó Márk.

Ez a 12 fiú az elsőáldozásra készülő 120 gyerek képviselői. Magatartásukkal kiérdemelték, ugyanakkor itthon tartózkodnak és vállalták a feladatot.

Nagyszerdán du. 3 órakor velük próbát tartunk a Millenniumi-templomban.

Nagycsütörtöki esti szentmise 19 órakor kezdődik, amelyben az Eucharisztia és az egyházi rend, vagyis a papság szentségének rendelését is ünnepeljük. 

Az egyházi rend által a Krisztustól apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az idők végezetéig. A szolgálati papság az általános papságnak, vagyis a híveknek a szolgálatában áll, hogy a keresztségben kapott kegyelmeket mindenki ki tudja bontakoztatni és eljusson az üdvösségre.

Szent II. János Pál pápa a papoknak írt utolsó levelében arra kért, hogy ápoljunk magunkban a hálaadó lelkületet. Legyünk hálásak az életünk folyamán kapott ajándékokért: különösképpen a hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé válhattunk, és a papi hivatás ajándékáért, amely bensőleg felszentelt Isten Országának szolgálatára. 

Ezt a szeretet szolgálatot végezzük, és ennek jeléül 12 elsőáldozásra készülő fiú lábát megmossuk.  

Az Ige liturgia felkészített az Eucharisztia befogadására. A Vele történő találkozás kiteljesítette, Krisztus ígéretét: "Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt 28,20).  

Az Eucharisztiában Ő a mindennapi kenyerünk, az Egyház életének középpontja, az örök élet záloga, akiben megízleltük a mennyei Jeruzsálem örömét itt a földön.

Az utolsó vacsorán Jézus szintézisbe rakja minden tanítását a lábmosás szertartásában. 

Minden csoda összefoglalódik az átváltoztatásban: Jézus újmiséje egy nagy harmónia. 

A szentmise összeköt Istennel, egymással és a teremtett világgal. 

 

Kapcsolódó cikkek:

Lábmosás Csíkszeredában 2014

Lábmosás szertartása 2013

Nagycsütörtök esti szentmise és lábmosás - Krisztussal a ... 2012

 

Hirdetés: 2015. március 29.

1. Ma kezdődött a nyári időszámítás. A vasárnapi miserend változatlan, akár csak a hétköznap reggeli szentmisék rendje. Ma minden szentmise kezdetén barkaszentelést végzünk. A hagyományos körmenetet a 11-es szentmisén tartjuk, ezért a negyed 1-es szentmise kimarad.

2. Lelkigyakorlat és gyóntatás nagyhétfőn, kedden és szerdán este 7 órakor kezdődik.  A lelkigyakorlatot Ft. Ferencz Imre ny. plébános vezeti.

3. Nagyhétfőn a püspöki kápolnában gyóntatjuk a diákokat ¼ 9 – 14 óráig.

Nagyszerdán templom takarítás reggel 8 órától, ehhez kérjük a hívek segítségét.

4. Nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton reggel fél 8 órakor Jeremiás siralmai, alatta gyónási alkalom. Hittanórát nem tartunk, a gyermekek vegyenek részt a nagyheti liturgián.

5. Nagycsütörtök este 7 órakor püspöki szentmise, lábmosás szertartása, oltárfosztás, szentségimádás.

6. Nagypénteki liturgia, passió du.6 órakor. Utána szentségimádás.

7. Nagyszombaton este 9 órakor a Millenniumi-templomtéren fényünnepség, vigília-mise és körmenet. Hozzanak gyertyát magukkal.

8. Húsvétvasárnap reggel 8 órakor ünnepélyes ételszentelés a Főtéren.

Szentmisék rendje: 9,30; 11; 12,15; 17 és 19 órakor.

      Szent József kápolnában 8,30 és 16 órakor.

      Szécsenyben 10 órakor.

Húsvéthétfőn vasárnapi miserend.

Húsvét keddjén 6,30; 7, 11 és este 7 órakor.