„A szépség Isten felé tör. A vallás olyan, mint egy legombolyítható fonal, amely által megérthetjük a különböző korok gondolkodását.” Nem könnyű elhinni, hogy egy 22 éves szépségkirálynő szavai ezek. Lauriane Sallin, az idei svájci szépségkirálynő az elmúlt hetekben több lapnak is formabontóan nyilatkozott.
A szépségkirálynő, aki Fribourg egyetemének művészettörténet és francia szakos hallgatója, lelkiségéről, katolikus hitéről, Isten-képéről, egyházáról beszélt. De nem titkolta kételyeit, kérdéseit, amik állandó gondolkodásra, fejlődésre ösztönzik.
A hitem folyamatos és hosszú keresés, gondolkodás, tanulás eredménye, s életem nagy megpróbáltatásai alatt érlelődött. Ezek között meghatározó volt pár hónappal ezelőtt nővérem halála. Személyes életemben már régóta teszek fel egzisztenciális kérdéseket, hitem pedig filozófiai olvasmányaim, Arisztotelésztől Descartes-ig, majd Szent Lukács evangéliumának tanulmányozása alatt kristályosodott ki bennem – vallja meg Lauriane Sallin.
Különösen a boldogság foglalkoztatott agydaganatban szenvedő nővérem hosszú betegsége alatt. Lehetséges-e a boldogság mindenek ellenére? Több fázison mentem át. Nem gondolnám, hogy Istennek közvetlen köze lenne nővérem halálához. Kérdés, hogy milyen Istenről is beszélünk. Számomra Isten lehetőség. Ő az, aki segít, hogy felülmúljuk magunkat. Nem tudok elképzelni egy büntető Istent. Ha Isten létezik, akkor messze felülmúlja a büntetést – hangsúlyozza a szépségkirálynő.
A játékszabályok teljesen világosak: élünk, és mindnyájunknak meg kell halni. A halál az élet részét alkotja. A tragédia nem a halál tényében van, hanem az a baj, hogy hazudunk, a fejünkbe véssük, hogy nem szabadna valakinek meghalnia 24 évesen. 14 voltam, amikor testvérem megbetegedett. Jó úgy közelíteni a kérdéshez, mint egy gyerek, aki szembenéz a dolgokkal, és megkockáztatja, hogy ez fájni fog, de ez ellen a félelem ellen nem védekezik azzal, hogy hazugságokkal ámítja magát. A világ azt állítja, hogy normálisan idősek halnak meg, szociális otthonokban. Ez nem igaz! Amikor nővérem beteg lett, nem volt kérdés, hogy kinek a hibája ez. Egyszerűen megpróbáltunk az utolsó pillanatig valóban élni. A jelen pillanat a haldoklás volt, a hit segített távolságot venni a látható dolgoktól, messzebbre tudtam tekinteni. Akkor lett világos számomra, hogy „minden emberben Isten országának egy darabja él” – szögezi le Laurine Sallin.
Némely gondolkodó azt vallja, hogy a boldogság fogalma nem létezik. De ha ez így van, akkor miért élünk? Hiszem, hogy a boldogság lehetséges, de pontosítani kell, mit is értünk ezen. Személy szerint én a keresztény hit néhány alapelve szerint közelítek ehhez: a tisztelet, a felebarát szeretete az. (Nem azé, aki 6000 kilométerre van tőlem, hanem a magamhoz közel levőké, akik mellettem élnek.) Nem lehetek boldog, ha csak magamra gondolok. A bocsánat szintén fontos. Húsvétkor úgy mentem el misére, hogy nagyon haragudtam valakire. Életemben először mondtam el úgy a Miatyánkot, hogy valóban arra gondoltam, amit kimondok. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ekkor vettem észre, hogy választás előtt állok. Továbbra is gyűlölhetem ezt az embert, ellehetetlenítve helyzetét. De ez egy végtelen folyamat. Örökké utálhatunk valakit. Én a bocsánat lehetőségét választottam, nem akartam gyűlölködő lenni – nyilatkozta a szépségkirálynő.
Azt gondolom, ha az egyház nem beszél konkrétan azokról a dolgokról, amik ma a világban zajlanak, akkor haszontalanná válik. Ebből a szempontból szerencséje van Ferenc pápának. Olvastam a Laudato si’ enciklikáját, s nagyon érdekesnek találtam az ökológiai felfogását. Ferenc túllép azon a szerepkörön, amit a pápákra szokás kiosztani. Ő szabadon mer gondolkodni, nem akar tetszeni. Figyelemmel nézi, mi zajlik a világban, és próbál tenni valamit ezzel. Néha mozdulatlan és passzív képünk van az egyházról. Ő pedig aktív, mozgásba viszi a dolgokat. Neki köszönhetjük, hogy újragondoljuk a család helyzetét, abban az állapotában, ahogy napjainkban létezik, és nem aszerint, hogy némelyek milyennek szeretnék – mondja Laurine Sallin.
A keresztény hit felforgató erő. S ez engem erősen motivál: ellenkező, szembeszálló természet vagyok. Szeretném átadni a gondolkodás szabadságát. Sokan csupán alapból fogadnak el dolgokat vagy szállnak szembe velük, anélkül, hogy meg tudnák magyarázni ennek okát. A hit, vallás témájában az egyszerű megoldás, hogy agnosztikusnak valljuk magunkat. Ez korunk egyik jellemzője, ami megakadályozza, hogy értelmezzük saját magunkat. Attól kezdve, hogy nem hiszünk Istenben, már nincs is szükségünk rá, hogy megmagyarázzuk, kik is vagyunk, miért teszünk valamit. Gondolkodni kell. Nyitottnak lenni. Nem birtoklom egyedül én magam az igazságot, lehet, hogy egy ateistának van igaza. Az én felelősségem, hogy ne hagyjam abba a gondolkodást – hívja fel a figyelmet a szépségkirálynő.
A formák harmóniája és a szépség mindig vonzotta és pihentette a szemet. Egyre jobban szeretném megérteni, mi is a szépség. Ehhez túl kell lépni a formák világán. Testem csak hordozója a szépségnek. Számomra a szépség a harmóniához vezető út. Az optimális állapot felé tendál. Isten felé mutat. Igyekszem kicsit olyanná válni, mint az allegória, hogy tovább vezessem az embereket – vallja meg Laurine Sallin.
Forrás és fotó: Cath.ch svájci katolikus honlap
Mézner Mariann/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése