A testet-lelket gyógyító

Lourdes-i Boldogasszony ünnepének alapja a lourdes-i jelenések, éspedig az első jelenés 1858. február 11-én. Először 1890-ben, a Tarbes-i Egyházmegyében ünnepelték, amelynek területén fekszik Lourdes. Az ünneplést Szent X. Piusz pápa 1907-ben kiterjesztette az egész egyházra. Szent II. János Pál pedig 1992-ben erre a napra tette a betegek világnapját.

A Népi jámborság és liturgia direktóriuma különösen ajánlja a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatását. A betegek szent kenete az Újszövetség hét szentségének egyike, Krisztus Urunk alapította, Márk evangéliuma előre jelezte (Mk 6,13), Jakab apostol pedig így hirdette: „Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15) A betegek kenetének szentségét olyan betegeknek szolgáltatjuk ki, akik súlyos betegségben szenvednek.

Megkenjük őket a homlokukon és a kezükön a szabályszerűen megáldott olajjal. Közben pedig csak egyetlen egyszer mondjuk a következő szavakat: 

„E szentkenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével! Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen Téged, és erősítsen meg jóságosan.” 

Ez a szentség újra feladható, ha a beteg a kenet után jobban lett, majd ismét visszaesett betegségébe, vagy ugyanabban a betegségében az állapota súlyosabbra fordult. A Betegek Világnapján szentmise keretében szolgáltatjuk ki, az evangélium és a homília befejeztével. E nappal az Egyház háláját és elismerését kívánja kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték annak, hogy a betegekkel, szenvedőkkel foglalkozzanak, és a betegeknek, akik szenvedéseiket felajánlják az emberiségért.

Egy reggel sürgősen a gyergyószentmiklósi kórházba hívtak agyvérzéses beteget ellátni. Ismerős volt, Tamás Albertné, Juliska néni, akit minden hónap első péntekén rendszeresen meglátogattam és szentségekkel elláttam. Mikor a beteg kórtermébe értem, röviden bemutatkoztam az ott fekvő nyolc betegnek és felajánlottam számukra a betegek kenetét. Meg is kaptam a rövid választ egy fiatal asszonytól: Nem akarunk meghalni! - Én sem akarom, hát Isten éltesse magukat! – válaszoltam, és a kómás állapotban levő Juliska nénit arra kértem, hogyha tudomása van jelenlétemről, akkor valamilyen jellel fejezze ki. De ő mozdulatlan maradt. Hátam mögött megszólalt az asszisztensnő: Hagyja tisztelendő úr, a beteg nincs ezen a világon. Az egész éjszaka mind vele foglalkoztunk, de hiába. Ezek után már csak a betegek kenetének feltételes kiszolgáltatása maradt. Hangosan végeztem az egyház imáját, a megkenést, megáldottam és köszöntem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké. Ámen – felelte a beteg és kinyitotta szemét. Egy lépést tettem hátrafelé, mert nagyon meglepődtem. Isten segítségemre jött, hirtelen minden megvilágosodott előttem. Közelebb léptem és megkérdeztem: Juliska néni, tudja-e, hogy mit csináltam? – Igen, feladta a szent kenetet. Ekkor az ott lévő betegek kértek, hogy adjam fel nekik is. – Most nem – válaszoltam –, mert amikor bejöttem, nem hittek. Holnap erre jövök, és addig készüljenek fel. Ezután még sokszor átéltem a betegek kenetének testet-lelket gyógyító erejét, benne szentségi módon a gyógyító Krisztussal találkoztunk.

Nekünk, a földi élet vándorainak ezt üzente Ferenc pápa: „Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, miként Mária: Bármit is mond, tegyétek meg!” Kérjük a Szűzanya segítségét, fordítsa felénk irgalmas szemeit, különösen is a fájdalom pillanataiban. 

D-K. József