Elvesztek, ha...

Egy kalandos életű ember születésekor az ország királya előbb kényszermunkával, majd az elsőszülött fiúk megölésével akart elsorvasztani egy népközösséget. Mivel a bábáknak adott parancs hatástalan maradt, általános rendelettel kényszerített mindenkit, hogy e népközösségben született fiúkat vessék a folyóba. Még a rendelet előtt az egyik családnak fiú és leány gyermeke született, a legkisebb fiú viszont a rendelet után. Amíg lehetett, rejtegették, majd anyja egy fedeles kosárban kitette a nádasba ott, ahol a király lánya szokott fürdeni. A hercegnő észrevette, kihozatta szolgálóival, s az épp ott ácsorgó leánykának, a gyermek testvérének megparancsolta, hogy szerezzen egy dajkát. Mirjam édesanyját hozta, akire a hercegnő rábízta, hogy nevelje föl neki. Amikor a fiú fölserdült, anyja átadta a király leányának, aki a saját fiának tekintette és a Vízbőlkihúzott nevet adta neki. 

- A királyi udvarában a fiú olyan nevelést kapott, amely vezető szerepre készítette föl. Ez azonban nem szakította el övéitől. Nővére Mirjám mindvégig hatott rá, megismertette vele népe hitét és vallási szokásait. - Egy alkalommal elment megnézni, hogyan dolgoznak a testvérei, s a kegyetlen bánásmód láttán leütött egy hajcsárt. A király is tudomást szerzett a dologról, ezért a fiú idegen földre menekült. Ott pedig Midián papja szolgálatába fogadta és feleségül adta hozzá leányát. 

- Apósa juhait legeltette, amikor egy csipkebokor lángjában megjelent neki az Isten és nevén szólította: Mózes, Mózes! Ő azt felelte: Itt vagyok. Ekkor az Úr levétette Mózes saruját (ezért a keletiek saru nélkül mennek a szenthelyre) és megbízta azzal, hogy szabadítsa ki népét a szolgaság földjéről, s vezesse be az Ígéret földjére  (Kiv 3,1-8a, 13-15). E küldetés megerősítéséül az Úr kinyilatkoztatta „Aki vagyok” (Jahve) nevet és csodatévő erővel ruházta föl Mózest. „Aki vagyok” jelentése tulajdonképpen: én vagyok, aki mindig ott van, ha hívják, segítségét kérik, akit senki sem keres hiába. Az „itt vagyok”-nak (Mózesnek) nagy szüksége van „Aki vagyok”-ra, az életadó és gondviselő Istenre. Valóban az Úr „ott volt” a zsidókkal a pusztában. Felhő- és tűzoszlop által vezette őket, mannát adott nekik, vizet fakasztott számukra (1Kor 10,1-6, 10-12). 

Mindez előképe volt Krisztusnak, aki a keresztséget, az oltáriszentséget, a Szentlelket adja. Jézusban „itt van” az Isten is, hogy a megtérést sürgesse (Lk 13,1-9). Ő a Pilátus kegyetlenkedésének hírét és az áldozatbemutatók sorsát igehirdetésének fényébe állítja. Sőt a templom közelében, Siloám-i toronyépítésnél bekövetkezett halálos kimenetelű szerencsétlenségre is megadja a helyes értelmezést: „ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.” A terméketlen fügefa példázatával is a megtérésre figyelmeztet. Csupán Krisztus irgalmas közbenjárása az oka annak, hogy még mindig van idő a megtérésre. Az idő sürget. Ne legyen meddő a nagyböjti szent idő az Isten kívánta gyümölcsök megtermésére. 

 „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Isten országa.” Mt 4,17.