Mennyi jó törekvés hiúsult meg...

A domonkosok Erdélyben 1222-ben telepedtek meg. Innen biztonságos körülmények között vonultak át a székely havasokon és a német lovagrend birtokán a kunországi misszióba. A rend gyors terjedése összefügg azzal, hogy a magyar királyság és a magyar egyház energikusan bekapcsolódott a 13. század első felében a missziókba. Délen, Boszniában, délkeleten Kunországban a domonkos szerzetesek voltak a térítés motorjai. Közülük kerültek ki mind a boszniai, mind milkói és a következő évszázadban argyasudvarhelyi (Curtea de Arges) egyházmegye első vezetői. 

IV. Béla király a kunoktól is kapott információt a Magna Hungariában maradt magyarokról. Így felmerült az ő felkeresésüknek a kérdése és keresztény hitre térítése. 

A domonkosok elvállalták a keleti magyarok misszióját. 

1231–1234 között Ottó domonkos barát negyedmagával a Dnyeper-Donyec vidékéig jutott, de csak egyedül tért haza nagybetegen, miután kereskedőnek álcázta magát. Hazatérése utáni nyolc nap alatt, amennyit élt, beszámolt utazási tapasztalatairól. Elsőként hozott hírt a keleti magyarokról, akik közül néhánnyal találkozott, és elmondták neki, merre laknak az óhazában maradt magyar törzsek. Ottó tehát előkészítette Julianus barát első útját. 

Julianus negyed magával indult el és eljutott az általa Magna Hungariának nevezett őshazába. Julianus útjáról (1235-1236) Pater Richardus írt jelentést. 

A második útjáról (1237–1238) maga Julianus írt feljegyzést. Általa hiteles tájékoztatást kapott a Szentszék. A tatárok lerohanása után a keleti misszióra már nem került sor. 

Elgondolkodtató, mennyi jó törekvés hiúsult meg, mert voltak, akik nem vállalták fel a közösség célját.