Nem ábrándult ki soha olyan, aki...

Üdvözítőnk tanítása és tettei az Isten-ország megalapozását szolgálták. Három évi fellépése alatt ért el sikereket az embereknél, de ezek nagyon ingatagok voltak, és nagypéntekre semmi sem maradt belőle. De előre megmondta, ha felmagasztalják a kereszten, mindeneket magához vonz (vö. Jn 12,32).  Valóban az első pünkösd óta „világsikere” van. Ez csak ak­kor érthető, ha feltámadt.

Mert ki vitte győzelemre ügyét? 

Tanítása nem, mert az igazán nem nevezhető tömegeket mozgatónak és népszerűnek. 

De a bőrüket féltő és mentő apostolok vagy a reményvesztett tanítványok sem, még a kereszt alatt is hűséges asszonyok sem. 

Nemcsak olyan nem akadt, aki Jézus eszméit hirdesse, de olyan sem, aki egyáltalán értse.

Ki csinált értőket az értetlenekből? 

Ki csinált bátor, hős vértanúkat a remegő apostolokból? 

Ki hozta vissza az elpár­tolt tömegeket? 

Annak Lelke, aki meghalt, de mégis él. Nemcsak jelképesen, hanem valóságosan, mert feltámadt.

És ma? 

Mai „világsikere” sem érthető Jézus feltámadása nél­kül. Az egyház története alaposan megmutatja és bizonyítja a jelen is: Nem a papok tartják meg hitében, hűségében Isten népét, sőt ... A Feltámadott vonzza őket.

Kishitűség? Legtöbb ok az első húsvét idején volt rá. Utána már békességet találunk benne, mert legyőzte a világot (Jn 16,32), nála van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa. (Jel 1,18)

A történelem során sokan kiábrándultak már a keresztény vallásból. És ez mindenkit megkísért. 

A gyengülő hit orvossága Pascal szerint: „Azon iparkodjatok, hogy ne bizonyítékok halmozásával próbáljátok meggyőzni magatokat, hanem szenvedélyeitek mér­séklésével.” 

A hit megőrzésének, erősítésének, fejlesztésének legcélravezetőbb módja az imán kívül a hit élése. Így élménnyé válik a hit, és ezzel élővé, erőssé. Az erős hithez nem szükségesek sem csodák, sem látomások. Ezek nélkül is lehet elég természetfeletti élménye annak, akiben megvan a jóakarat. 

Így pl. a jó gyónás meggyőz annak isteni eredetéről. 

A jó ál­dozás meggyőz, hogy Istennel találkoztam. 

Gyengeségeimben a buzgó ima meggyőz, hogy közel Isten ereje. 

A keresztény módon viselt szenvedés meggyőz, hogy van szívbéli béke, amelyet csak Jézus adhat. 

A szeretet gyakorlásában megérzem, hogy valóban Jézust szeretem. 

Még a bűn, az Istennel való szakí­tás is meggyőzhet Jézus igazáról. 

Mert kinek hozott már meg­nyugvást, lelki békét a bosszú, a bűnös kéj, a csak-azért-is, stb.? 

Aki a bűnnel jegyzi el magát, sokáig kell túlkiabáltatnia lelkiismere­tét veszekedésekkel, 

hangos zenével, 

tv nézéssel, 

lázas tevékenységgel, 

mértéktelenséggel, 

mások gyanúsítgatásával...  

Sokan kiábrándultak már a kereszténységből, de soha olyan, aki becsületesen élte azt.