Az emberiség legmagasztosabb modellje

Az emberiség egységének a legmagasztosabb modellje a Szentháromság. Milyen vonásokat öltenek magukra az emberi, társadalmi, egyházi kapcsolatok és struktúrák, ha a szentháromságos minta szerint alakulnak? Hogyan kell eszerint élni? A mai szentháromságos teológia ezt három kulcsszóban fogalmazza meg: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös nyitottság (kommunió). Ez a szentháromságos modell.

1. Az a tény, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, mindenek előtt abban a törekvésben nyilvánul meg, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen tökéletes a mi mennyei Atyánk (vö. Mt 5, 48). Az Atya a szentháromságos életben maga a puszta forrás, az eredet nélküli eredet, az isteni életnek nem kezdett kezdete, a Szeretet örök kútfője. Istennek a Szeretete maga a Teremtés, ezért az ember hivatása is az, hogy „társteremtő" legyen, vagyis folytassa, tökéletesítse a teremtést még a társadalmi viszonyokban is. Az ember arra lett teremtve, arra van hivatva, hogy ingyenesen ajándékozza a szeretetet. A mi szeretetünk akkor hiteles, ha mindenkiben fel tudjuk fedezni és értékelni a pozitívumot. Amikor tudjuk szeretni azokat, akiknek szükségük van a szeretetre. „A Szeretet az, ami a létezést adja” (Blondel). Ezért az igazi keresztény másokért akar élni, mindig kész kezdeményezni mások javára érdek és elvárás nélkül. Az Atya modelljét akkor éljük, amikor kezdeményezünk.

2. Az isteni képmást úgy valósítjuk meg, hogy Isten „Fiának képmását öltjük magunkra” (vö. Róm 8, 29). Ki a Fiú az Atyával szemben? A Fiú a tiszta befogadás. Az ember csak akkor él a Fiú modellje szerint, ha befogadja a szeretetet, a jó kezdeményezést. A Fiú isteni tulajdonsága nemcsak az, hogy szeret másokat, hanem az is, hogy engedi magát szeretni. Nemcsak a szeretet ajándékozás, hanem a szeretet elfogadása is. Mivel bennünk erős az én-központúság, ezért fontos megtanulni a Fiúnak ezt a befogadását, hagyni magunkat szeretni. A társadalomban a Fiú modellje a befogadás, szolidaritás és szubszidiaritás.

3. Az isteni képmást akkor öltjük magunkra, ha a Lélek szerint élünk (vö. Gal 5, 16). Ez abban áll, hogy az isteni szeretetre való hivatásunkat kölcsönösségben éljük meg. A Szentháromságban az Atya az, aki szeret, a Fiú az, aki szeretve van, a Lélek az állandó viszonzás, a szüntelen kölcsönösség, magának a szeretetnek az áramlása a kettő között, a szeretet közössége, az egység örök köteléke. A mi hivatásunk is a szeretet. Mi csak akkor nyilatkoztatjuk ki a Szentlelket, ha megéljük a kölcsönös szeretetet.

A szentháromságos keresztény élet olyan, mint a szimfónia. Különböző hangszerek játsszák azt a melódiát, de nem egymással ellentmondásosan, hanem egymást kiegészítően. 

Ha a Szentháromság képmását megvalósítjuk a családban, az Egyházban, a munkahelyen, ezzel megdicsőítjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Akkor biztosra vehetjük jövőnket a földön és az örökkévalóságban, mert életünk harmóniában van a teremtett világgal és az Istennel. 

D-K. József