Jövőnk a szeretet civilizációja

A csíkszentgyörgyi Molnár György kapufaragó fiaival,
Lászlóval és Józseffel készítette 2004-ben

Divat már külföldön is székely-kaput állítani, ahol a lakosság valamilyen kapcsolatban áll a magyarsággal. E kapukat szeretik, értékelik, mert a székelység lelkében meggyökerezett Isten- és emberszeretetet szimbolizálják. Azt a jelentést hordozzák, hogy az emberek boldog találkozása szeretetben és békében Isten segedelmével valósul meg. Ez összecseng Babits, Eucharistia c. verse gondolatával: 

„Áradj belénk hát, óh örök 

igazság és szent szeretet!

Oldozd meg a bilincseket 

amikkel törzs és vér leköt, 

hogy szellem és ne hús tegyen 

magyarrá, s nőjünk ég felé,

testvér–népek közt, mint a fák,

kiket mennyből táplál a nap.”

Izajás próféta a messiási időkről hirdeti, hogy Isten üdvözíteni akarja az emberiséget, ezért egyetlen néppé formálja őket (Iz 66, 18-21). A Messiásban teljes értékű tagjai lesznek a pogányok is Isten népének, másrészt az ószövetségi rend teljesen átalakul az újban. Izajás előre hirdeti, hogy Isten közülük választja ki papjait, hogy tovább vigyék az Igét és bemutassák az áldozatot. Mindez beteljesedett a Szentlélek eljövetelekor, pünkösd napján. A világ különböző tájairól Jeruzsálemben tartózkodó hívek, az apostolok igehirdetésére megkeresztelkedtek, Krisztusban testvérekké lettek, és létrejött a szeretet civilizációján alapuló egyház. Tagjainak élete és evangelizálása által a népek felszabadítása elkezdődött. Mi, akik Jézus Krisztusban vagyunk, feladatunk, hogy az emberi civilizáció minden eszközét felhasználva, mindenkit meghívjunk Isten újszövetségi Egyházába, a hit és szeretet közösségébe. Mert mindenki üdvözülhet, mivel Jézus mindenkinek felajánlja az üdvösséget (Lk 13, 22-30). 

Jézus egy kíváncsiskodó ember kérdése nyomán rámutat, hogyan lehet az üdvösségre eljutni. Az üdvözülés dolgában senki sem érezheti magát biztonságban. Mindenkinek már most be kell lépnie Isten egyetemes országába, leküzdve azt ami akadályoz: a bűnöket és gyengeségeket. El kell indulni az üdvösségre vivő szűk kapun át, nehogy későn érkezzünk, amikor az idő lejár és bezárul az ajtó. Az üdvösség útjára lépett keresztény sem élhet illúzióban, hanem egy életen át kell személyre szabottan munkálkodnia üdvösségén. Senki nem érezheti magát üdvössége felől bebiztosítva sem születése, sem helyzete címen. Egy pap mondta: „Nincs jelentősebb téma, mint az üdvösségünk, de olyan „téma” ez, amelyet csak az ért, aki éli. A süllyedő Titanicról az óceánba veszéssel fenyegetett utasok sem azt kérdezték a feléjük közeledő csónakban lévőktől: Tessék mondani, sokan fognak megmenekülni?” 

Isten szerető atyánk, aki helyesen szeret és helyesen is nevel (Zsid 12,5-7. 11-13). A nehézségekben és szenvedésekben „úgy bánik velünk, mint fiaival” - csak a nagyobb jó távlatában javít és tesz próbára, hogy új lelki megújulásokon át hozzá érkezzünk. Aki ezt belátja, az már átlépte a „szűk kapu” küszöbét, igyekezete megmenti a zárt ajtó keserűségétől.

„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni!” Lk 13,24