Az Újszövetség legfiatalabb könyve az "Apokalüpszisz Joánnoú", szó szerint
János kijelentései. Már az első versből kitűnik, hogy nem János, hanem Jézus
kijelentéseiről van szó, amelyet Jánosnak adott. Az Apokalipszis azokat a prófétai igéket és látomásokat jegyzi fel,
amelyeket a megdicsőült Úrtól kapott. A könyv magyar neve Jelenések könyve.
A Jelenések szerzője, Jézus apostola, János. A könyv tagadhatatlan
rokonságot mutat a többi János-irattal, így nyelvében, stílusában, teológiai
felfogásában. Jusztinusz vértanú a 2. század közepén a hagyományra hivatkozva
jegyezte fel, hogy a Jelenések látomásait János apostol kapta, Domiciánusz
uralkodása idején (81-96). Domiciánusz császár volt az első, aki isteni
tiszteletet követelt magának. Hivatalos címe ez volt: „Dominus ac deus noster”
– „Urunk és istenünk”.
A Jelenések könyvének keletkezési helyét maga a könyv nevezi meg: Patmosz
szigete, ahol János Krisztusba vetett hite miatt száműzetésben van (1,9). A
sziget Milétosz városával szemben található. János az Úr napján elragadtatásba
esett, és vállalta a prófétai üzenet leírását(1,10-11).
A könyvben vázolt helyzet Néró idejére, de leginkább Domiciánusz korára
alkalmazható, amikor a fiatal keresztény egyházat a császárkultusz elutasítása
miatt megsemmisítéssel fenyegette. A kis-ázsiai egyházaknak már mártírjai
vannak (2,13. 6,9).
A Jelenések Isten országának eljövetelét és a feltámadást hangsúlyozza.
Legfontosabb vonása a krisztológiai jelleg. A történeti Jézus és az
apokaliptikus események között ítéletre visszatérő Krisztus személye azonos
(5,5-6. 19,13. 19,16). Az ezután bekövetkező eseményekről szól és bizonyos az
ígéretek beteljesedésében. Az egész világ megváltására tekint (Jel 21. fej.).
A könyv tartalma és üzenete előkészíti a fiatal keresztény egyházat az
előtte álló próbákra, a vértanúságra. Valóban, a következő két évszázad
üldözései közepette, ez a könyv a vigasztalás kiapadhatatlan forrásává lett.
A könyv mindjárt az elején, a megdicsőült Úr üzenetét mondja el a hét
kis-ázsiai egyháznak, majd az utolsó időkről, Krisztus visszajöveteléről és az
új teremtésről szóló látomásokat tartalmazza. A könyvnek egyetemes érvényű és
minden időkre szóló üzenete van.
Levél az
efezusi egyháznak (Jel 2,1-7).
A hét egyházközség közül a legjelentősebb az efezusi. Efezus Kis-ázsia
legfontosabb városa, a provincia székhelye, gazdag kereskedő város, az Artemis
templom tulajdonosa, a császárkultusz színhelye. Az egyházközséget Szent Pál
alapította, később Timóteust tette meg püspöknek. Jeruzsálem pusztulása után,
Szent János és Fülöp Efezusban telepedtek le a Boldogságos Szűzanyával. Szent
János itt halt meg, sírja fölé templomot építettek.
 |
| Szűz Mária háza Efezusban - C.C. |
A levél üzenete a közösség angyalának, azaz püspökének és a közösségnek
szól. Az szól itt, aki a hét gyertyatartó között jár, azaz mindenütt jelenlévő,
mindenható és mindentudó lényével átfogja az egyház életének teljességét; aki a
mindenség feletti hatalommal rendelkezik. Először dicséretet kap Krisztustól a külső nehézségek
és a próbák közötti helytállásért. Majd intés kap az első szeretet, az agapé,
elhagyásáért. Olyan közösség, amely kész Jézus nevéért fáradni, missziónálni,
kész áldozatot vállalni hitéért, kész harcolni a tévtanítókkal (nikolaiták = gnosztikus-libertinus szekta) szemben hitéért,
csak éppen a legfontosabbról feledkezett meg, a felebaráti szeretetről, ami a
keresztény élet táplálója. Szeretet nélkül a keresztény élet „semmit sem ér”
(vö. 1Kor 13).
„Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn
13,35).
**
**
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése