A mese szerint az egerek azt
gondolták, az emberek azért építették a székesegyházat, hogy be ne essék az eső
az egérlyukba.
Mi is azt képzeljük némelykor, hogy az egész világnak a mi
szűkös elképzeléseink szerint kell forognia. Ha valami aztán nem úgy történik,
ahogyan elvártuk, rögtön kételkedni kezdünk a Gondviselésben.
A gondviselés
fogalma már a Kr. e. 5. századi görög filozófiában is megtalálható. Anaxagorasz (Kr. e. 500-428) szerint
a világban és az emberi testben található rend egy isteni értelemnek a hatása,
amely az ember javát is figyelembe veszi. Később a gondviselés szó magát az
istenséget is jelentette. Mindaz ami a világban lejátszódik, azt mind ő
irányítja. Ez a fölfogás késztette a sztoikusokat arra, hogy a sors csapásait
is nyugodtan viseljék.
Az ószövetségben úgy ismertük meg Istent, mint atyát, aki
nemcsak megteremtette az eget és a földet, hanem őrködik teremtményei fölött,
és minden szükségükről gondoskodik. Isten gondviselését Izrael fiai
mindenekelőtt a történelemben ismerték fel, főleg amit Isten a nép egészéért
tett; ugyanakkor azt sem tévesztették szem elől, amit népe tagjainak életében
egyenként végbevitt gondoskodásában. (Zsolt 104,27k; Ter 50,20;
Jób 10,12) A próféták hirdetik Istennek ezt az uralmát, aki öröktől fogva
tudja, mi fog történni.
A Gondviselés a reménységben szilárdítja meg a népet,
de megköveteli közreműködésüket, a biztos bizalmat és az állandó hűséget. A
megpróbáltatásokkal is nevelni akarja, alkalmat ad neki arra, hogy
közreműködjék vele saját kezdeményezései révén, míg ígéretei révén felkelti a
bizalmat, és így megszabadítja azoktól a félelmektől, aggodalmaktól, amelyek
megbéníthatnák e közreműködés kockázata láttán. Amikor bűnei miatt önmagát is
helytelenül ítéli meg, amikor nem mer remélni, az Úr akkor is biztosítja
szeretetéről: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? ... De mégha ő
megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,14-15)
Jézus
megújítja ezt a tanítást, miként atyánk az Isten. Bizalomra hangol bennünket az
a tény, hogy gyermekeivé fogadott, még szent Fiát is értünk adta, Szentlelkét
szívünkbe árasztja. Ha az örök és isteni értékeket nekünk adta, akkor nincs
jogunk-okunk kételkedni abban, hogy földi életünk fenntartásában is
segítségünkre lesz. (Mt 6,24-34) Egyszerűen imádkozni kell hozzá: „Mi Atyánk, ...”
Jézus így tanít: „Ne aggódjatok!” – ezzel azt mondja, hogy Isten
megajándékozott értelemmel és szabad akarattal, a természet erőit is szolgálatunkba
állíthatjuk. Legyünk szorgalmasok, mint a madarak, szívósak mint a virágok és
bízzunk Atyánk szeretetében. Mert az életünk arra való, hogy megtanuljunk
szeretni, és így rátalálhassunk az örök Szeretetre. Fedezzük fel a minket
szerető, gondunkat viselő Istent. Tanuljunk meg odaadó szeretettel, nagylelkűen
élni.
Arra kaptuk az életünket, hogy szeressünk, hogy odaadjuk Istennek és
testvéreinknek. Ezzel Krisztus szolgái és Isten titkának intézői leszünk. (1Kor
4,1-5) Az intézőktől csak azt kívánják, hogy hűségesek legyenek a szeretetszolgálatban.
Ez a hivatásunk.
„Ti mindenek előtt Isten
országát és annak igazságát keressétek...” Mt 5,33.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése