Az életünk arra való...

A mese szerint az egerek azt gondolták, az emberek azért építették a székesegyházat, hogy be ne essék az eső az egérlyukba.  

Mi is azt képzeljük némelykor, hogy az egész világnak a mi szűkös elképzeléseink szerint kell forognia. Ha valami aztán nem úgy történik, ahogyan elvártuk, rögtön kételkedni kezdünk a Gondviselésben. 

A gondviselés fogalma már a Kr. e. 5. századi görög filozófiában is megtalálható. Anaxagorasz (Kr. e. 500-428) szerint a világban és az emberi testben található rend egy isteni értelemnek a hatása, amely az ember javát is figyelembe veszi. Később a gondviselés szó magát az istenséget is jelentette. Mindaz ami a világban lejátszódik, azt mind ő irányítja. Ez a fölfogás késztette a sztoikusokat arra, hogy a sors csapásait is nyugodtan viseljék.

Az ószövetségben úgy ismertük meg Istent, mint atyát, aki nemcsak megteremtette az eget és a földet, hanem őrködik teremtményei fölött, és minden szükségükről gondoskodik. Isten gondviselését Izrael fiai mindenekelőtt a történelemben ismerték fel, főleg amit Isten a nép egészéért tett; ugyanakkor azt sem tévesztették szem elől, amit népe tagjainak életében egyenként végbevitt gondoskodásában. (Zsolt 104,27k; Ter 50,20; Jób 10,12) A próféták hirdetik Istennek ezt az uralmát, aki öröktől fogva tudja, mi fog történni. 

A Gondviselés a reménységben szilárdítja meg a népet, de megköveteli közreműködésüket, a biztos bizalmat és az állandó hűséget. A megpróbáltatásokkal is nevelni akarja, alkalmat ad neki arra, hogy közreműködjék vele saját kezdeményezései révén, míg ígéretei révén felkelti a bizalmat, és így megszabadítja azoktól a félelmektől, aggodalmaktól, amelyek megbéníthatnák e közreműködés kockázata láttán. Amikor bűnei miatt önmagát is helytelenül ítéli meg, amikor nem mer remélni, az Úr akkor is biztosítja szeretetéről: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? ... De mégha ő megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,14-15) 

Jézus megújítja ezt a tanítást, miként atyánk az Isten. Bizalomra hangol bennünket az a tény, hogy gyermekeivé fogadott, még szent Fiát is értünk adta, Szentlelkét szívünkbe árasztja. Ha az örök és isteni értékeket nekünk adta, akkor nincs jogunk-okunk kételkedni abban, hogy földi életünk fenntartásában is segítségünkre lesz. (Mt 6,24-34) Egyszerűen imádkozni kell hozzá: „Mi Atyánk, ...” 

Jézus így tanít: „Ne aggódjatok!” – ezzel azt mondja, hogy Isten megajándékozott értelemmel és szabad akarattal, a természet erőit is szolgálatunkba állíthatjuk. Legyünk szorgalmasok, mint a madarak, szívósak mint a virágok és bízzunk Atyánk szeretetében. Mert az életünk arra való, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátalálhassunk az örök Szeretetre. Fedezzük fel a minket szerető, gondunkat viselő Istent. Tanuljunk meg odaadó szeretettel, nagylelkűen élni. 

Arra kaptuk az életünket, hogy szeressünk, hogy odaadjuk Istennek és testvéreinknek. Ezzel Krisztus szolgái és Isten titkának intézői leszünk. (1Kor 4,1-5) Az intézőktől csak azt kívánják, hogy hűségesek legyenek a szeretetszolgálatban. Ez a hivatásunk.

„Ti mindenek előtt Isten országát és annak igazságát keressétek...” Mt 5,33.