Szent László-év 7.

László uralkodása első felében számára a legnagyobb problémát az ország nyugati végein tartózkodó Salamon király jelentette, aki IV. Henrik német uralkodó pártfogását élvezte. Emiatt – kihasználva a császárság és a pápaság között folyó invesztitúraharc nyújtotta lehetőségeket – Salamonnal és Henrikkel szemben László király a pápapárti német erőkkel, a belső ellenzékkel lépett szövetségre.  Salamon sógorához fordult segítségért, és amint három évvel korábban tette, elővette azt a szégyenletes “ütőkártyát”, melyet Péter király is alkalmazott: felajánlotta hűbérül Magyarországot a német birodalomnak. László éppen a megválasztott német ellenkirály, Rheinfeldi vagy Sváb Rudolf leányát, Adelhaidet vette feleségül 1078-ban. E frigyből született, László király Piroska nevű lánya (+1133), Komnénosz II. János bizánci császár felesége. Első házasságából is csak egy leány született, aki később Jaroszláv orosz herceg hitvese lett.

1078 elején Luitpold osztrák őrgróf és a bajor formbachi grófok is elfordultak IV. Henriktől. A szomszédos Eckbert formbachi gróf Henrik elől kénytelen volt Magyarországra menekülni. Alighanem

az itt tartózkodás nyomán házassági kapcsolat is szövődött a megözvegyült magyar királlyal, mert Eckbert öccsének, Henriknek leányát, Himmiltrudot, a formbachi kolostor alapítóját 1095-ben “magyar királynénak” írják.

László 1078–79 fordulóján eredménytelenül próbálkozott Salamon határszéli királyságának felszámolásával, sőt akciójával kiváltotta IV. Henrik büntető hadjáratát 1079 pünkösd táján Regensburgból személyesen vonult a keleti végekre, de ez is kudarcot vallott. Annyit azonban elért, hogy Luitpold behódolt neki; a Lajtán-inneni részt pedig elveszítette. Ekkor végleg lemondott arról, hogy Magyarországot hűbérbirtokává tegye. Salamon egy ideig remélte, hogy sógora megsegíti, de amikor 1080-ban Luitpold ismét szakított Henrikkel, és éket vert Pozsony és Regensburg közé, megadta magát. Salamon elfogadta a főpapok és a főurak által megszerkesztett békét, amely szerint Pozsony különállását feladva hazatér, királyi jövedelmet kap, de önálló országrészt és hatalmat nem. A békeállapot nem csupán ahhoz járult hozzá, hogy László uralma megszilárduljon, hanem lehetővé tette az állam intézményeinek újjászervezését is.

Salamon rövidesen megbánta behódolását, s 1082-ben László életére tört, összeesküvést szőtt, mire a király elfogatta és a visegrádi Sibrik-dombi börtönbe záratta. Innen 1083-ban a szentté avatások idején engedte szabadon Salamont. Ahogy a krónikás feljegyezte: „Szent István király és Boldog Imre hitvalló testének felemelésekor néhány napig a király mellett tartózkodott.” Salamon nem sokáig vet részt nemzetségének is szóló, általános örömünnepben.  Ismét német földre ment, feleségéhez, de a német császárlány a trónját vesztett királlyal már nem állt szóba. Salamon ekkor otthagyta a nyugati, keresztény világot és a pogány besenyők Kutesk (Cselgü) nevű vezéréhez ment: „Megesküdött neki, hogy Erdély tartományt tulajdonába, leányát pedig feleségül adja, ha megsegíti László ellen. Kutesk (Cselgü) vezér pedig a hiú reménytől csábítva nagy tömeg kunnal (besenyő) egészen Ungvár és Borsova vidékéig hatolt be Magyarországra. Ezt hallván László rájuk rontott: sok ezer kun (besenyő) semmisült meg színe előtt, hullott kardélre hányva. Salamon király pedig úgy menekült el Kuteskkel, mint kitépett tollú kacsák a keselyű karmai közül.” A hagyomány szerint a moldvai Szeret folyóig üldözte, ahol a folyó vízéből ivott és így szólt: Szeretem, Szeretem. Azóta is a folyót Szeretnek hívják. Salamon ezek után végképp eltűnt a történelem színpadáról. Valószínűen 1085-ben, a besenyők egy görög földi hadi vállalkozásában vesztette életét. Erről felesége is tudomást szerezhetett, mert 1086-ban Judit újból férjhez ment, ezúttal a cseh herceghez. A magyar krónikás hagyomány úgy tudta, hogy Salamon eltűnése nem halálát, hanem életének a keresztény szentség irányába való fordulását jelentette, és ezentúl mint remete élt.

László király kiemelkedő tette volt az 1083-as szentté avatások kezdeményezése, megszervezése és véghezvitele. István király halálát követő zűrzavaros négy évtized alatt a nép sóvárgással gondolt István királyra, amikor béke és rend honolt az országban. László szívvel-lélekkel István műve folytatójának tekintette magát. Mivel István király, Imre herceg, Gellért püspök, András és Benedek remeték helyi tisztelete már évtizedek óta folyt, ezért megíratta István és Gellért életrajzát. VII. Gergely pápától engedélyt kért és kapott, hogy „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették”, s legátust is küldött Magyarországra Teuzo személyében. László király személyes és aktív jelenléte emelte a szentté avatás jelentőségét. Jelen volt Odilo Saint Gilles-i apát is. A király, a főpapok, a főurak és óriási tömeg jelenlétében július 25-én Csanádon tartották Gellért, augusztus 20-án Székesfehérváron István, majd András és Benedek remeték, valamint november 5-én Imre herceg hamvainak felemelését, szentté avatását.

Istvánt példaképének tekintette, mert ismerte bölcs Salamon mondását: „Jövőkép nélkül elpusztul a nép!” Belátta, csak akkor tudunk megmaradni, ha a keresztény szentség összeforr a nemzeti szellemmel. Ezt maga is megjelenítette. Helyesen írja Prohászka püspök: „Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök, a magyar kar, a bátor szív, amelytől egy világ reszketett, nem szűnt meg lelkesíteni a népet, s eddig ez mind hiányzott a kereszténységben. Az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép még nem, mert a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg. A régi vitézséget Szent László tüntette fel önmagán; e jellemvonása által szívén ragadta meg a nemzetet, amelynek öröme és eszménye László lett; dicshimnuszt zeng a legenda róla, alakjában beleszövődik a nemzeti lelkesülés minden nagy gondolata s meleg érzelme. A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nép hősévé vált.” (Összegyűjtött munkák XII., Budapest 1927, 112-113.)

dr. Darvas-Kozma József

Előző részek: 

Szent László-év 2017

Szent László-év 2.

Szent László-év 3.

Szent László-év 4.

Szent László-év 5.

Szent László-év 6.

 

Ferenc pápa a milanói börtönben

Ferenc pápa a milánói börtönben: „Az Úr úgy szeret engem, mint benneteket.” A szentatya milánói apostoli útjának talán legmeghatóbb állomása a San Vittore börtönben történt látogatás volt: 130 fogvatartottal találkozott, együtt ebédelt velük, majd a börtönlelkész szobájában töltötte félórás délutáni pihenőjét.

A fogvatartottak nagy örömmel fogadták a pápát, amire ő így válaszolt: „Köszönöm a szíves fogadtatást. Otthon érzem magam köztetek.”
Először az anyákkal találkozott, akik a börtön egy külön részében élnek gyermekeikkel, majd a különböző folyosókon az elítéltek különböző csoportjaival, végül pedig azokkal, akik olyan súlyos bűnt követtek el, hogy védett zárkákban laknak.

Az ebédet a börtön főzőiskolájának tanulói készítették: az első fogás rizottó volt, a második milánói kotlett krumplival, majd desszert – egyszerű ételek, helyi specialitások. Nemcsak a pápával együtt étkező mintegy száz rab számára készült a menü, hanem a börtön összes, mintegy nyolcszázötven lakója számára.

Ferenc pápa rövid, de mély és erőteljes beszédet intézett a rabokhoz, akik megrendülten hallgatták szavait: „Jézus azt mondta: börtönben voltam, és meglátogattatok. Számomra ti, testvéreim, Jézus vagytok. Nekem nincs bátorságom azt mondani valakinek, aki börtönben van, hogy megérdemelte. Miért ti, és miért nem én? Az Úr úgy szeret engem, ahogyan benneteket, ugyanaz a Jézus van bennetek, mint bennem, bűnös testvérek vagyunk.”
Végül arra buzdította a szentatya a rabokat, hogy lépjenek túl lélekben a korlátokon, hiszen a korlátokon túl nagy távlatok vannak, ott van az élet és a remény.

Ezt követően Ferenc pápa figyelmesen hallgatta azt a két fogvatartottat, akik mindannyiuk nevében beszéltek hozzá.
Egy nő elmondta: félő, hogy elvesznek a sötétségben, ezért szeretnének a hit és a társadalmi beilleszkedés útján járni. Nagy elismeréssel beszélt arról, hogy a pápa elmegy a szegényekhez, elviszi az irgalmasság és a béke üzenetét a szerencsétlen embereknek. Kiemelte, hogy mindannyiuk vágya visszatérni a „normális” életbe, dolgozni, és munka után hazatérni a családjukhoz. Bűnösök, de ugyanolyan érzések élnek bennük, mint minden emberi lényben.
A másik rab azt kérte a pápától, imádkozzon azokért, akiknek ártottak, hogy meg tudjanak nekik bocsátani. Az imáit kérte azért is, hogy a börtönben béke legyen a különböző etnikumhoz tartozó rabok között, majd azért is, hogy a világban vége legyen az igazságtalanságnak, az üldözéseknek, az erőszaknak, a faji megkülönböztetésnek.

A börtönlelkész szerint szinte vallásos, imádságos csend volt, miközben Ferenc pápa végigment a rabok között, kezet fogott mindenkivel, mindenkihez volt egy kedves szava, mosolya. A fogvatartottak örültek, sokan sírtak is örömükben, megdöbbentette őket ez az atyai közelség, az egyszerűség, ahogyan a pápa odalépett hozzájuk.
Forrás: Avvenire.it; it.RadioVaticana.va; ChiesadiMilano.it
Fotó: ChiesadiMilano.it; Avvenire.it
Magyar Kurír
(tzs)

2017. március 26.

1. Áttértünk a nyári időszámításra. A vasárnapi miserend nem változik. Hétköznap ezentúl este 7 órakor végezzük a szentmisét.

2. Háromnapos lelki előkészületet, triduumot tartunk hétfőn-kedden-szerdán az esti 7 órás mise keretében. Vezeti P. Bátor Botond atya.

3. A keresztúti ájtatosságot vasárnap fél 5-től, szerdán és pénteken fél 7-től.

4. A plébániai hittanórákra várjuk a gyerekeket kedden, csütörtökön és pénteken. Pénteken a bérmálkozók felkészítője 19 órától.

5. Szerdán 18 órakor jegyeskurzus.

Medjugore-i imaest csütörtökön 17 órától a Segítő Mária dísztermében.

6. A Városházán péntek este hat órától Dr. B.Szabó János: A középkori magyar királyság öröksége az erdélyi fejedelemség hadserege címmel tart előadást.

7. Idén is jogukban áll az évi jövedelemadó 2%-ának felajánlására egyházközségünk javára. Isten fizesse adományaikat! Űrlapok a sekrestyében, a kegytárgyasnál és a plébánián kaphatók.

8. Köszönjük, hogy bekapcsolódtak a 24 óra az Úr előtt szentségimádásba.

9. Figyelmükbe ajánljuk a keresztény lapokat.

Ajánló:

Különös keresztmetszet

Lelki vakság

Csak a tettek tesznek boldoggá

Csak a tettek tesznek boldoggá

Boldog ember volt a mai vak szereplő. Nem azért, mert meggyógyult. Két ép szem még nem elég a boldogsághoz, még egy addig vak számára sem. Boldogságának forrása két tette volt. 

Első tette a feltétlen, a veszélyeket is vállaló becsületesség volt, amellyel kiállt Jótevője mellett. 

A másik tette, hogy teljes meggyőződéssel felelte Jézus kérdésére: Hiszek, Uram. 

E két cselekedete nélkül látván is vak lett volna és boldogtalan.  

– A vak szülei biztosan örültek fiuk szerencséjének, és a legjobbat kívánták neki. De ők nem értették, hogy a boldogság titka: „Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” Ők megtagadták fiuk Jótevőjét, így akarták a kellemetlenségektől megkímélni magukat és gyereküket. Örök tévedése ez a szülőknek gyermekeik boldogságával kapcsolatban. 

 – Gyermekeinknek vagyont gyűjteni, őket taníttatni szép dolog. De tudnia kell minden szülőnek: Az ember nem azáltal lesz boldog, amije van, vagy amit tud, vagy hogy milyenek hozzá az emberek, milyenek az életkörülményei. Mindenki csak tettei alapján lehet boldog, becsülete, hitből fakadó élete alapján. Tehát mindennél fontosabb olyan tettekre, olyan életre nevelni a gyereket, amely biztosítja a jó lelkiismeretet és az üdvösséget.

– Ennek a nevelésnek Alfája, hogy a magam élete, a magam tettei is ilyenek. Nevelni csak életemmel tudok. De hát, a neveléstől eltekintve, én magam sem lehetek boldog másképp, csak tetteim alapján. Ha nem érzem magamban a boldogság csíráit, tetteimmel van baj, nem mással. Nem a körülményeimmel, a „szeren­csémmel”, nem az emberekkel. 

„Ébredj, ki alszol, és Krisztus rád mosolyog.”

Sz. J.

Lelki vakság

Jézus testi vakot gyógyít a mai evangéliumban, de nem tudja meggyógyítani a lelki vakokat, mert nem engedik magukat. Pedig tulajdonképpen nem a testi vakért, hanem miattuk volt a csoda. 

– Miért nem hittek? 

Sok minden vakította el őket. Így pl. a sznobizmus. Nem a nagy embert nézték Jézusban, hanem az „ács fiát.” Aztán vakká tették őket vágyaik, melyek teljesen földhöztapadtak voltak. Földi királyt óhajtottak Messiásnak, földi uralmat. Aztán szerepet játszott a féltékenység. Meg az, hogy Jézus nem volt „elbűvölve” üres rítusvallásosságuktól, és igazi istenszeretetre, emberszeretetre intette őket. Megváltozni nem volt ínyükre.

Sok ilyen vak szerepel az evangéliumokban. A farizeusok, a főpapok, a tömeg, Pilátus stb. Ma is sok lelki vak van a vallásos emberek között. Néha úgy belegabalyodunk a magunk elgondolásaiba, ösztönös vágyaiba, hogy egyszerűen nem tudjuk felfogni az igazságot, Isten szavát. Vagy teljes értetlenségbe burkolózunk, vagy ha meg is sejtünk valamit, ilyesfélékkel reagálunk: Nem kívánhatja ezt Isten; ami jólesik, az nem lehet rossz; de hát élni kell; nem értenek ehhez a papok; nem eszik olyan forrón a kását.

Lelki vakságot okoz minden szenvedély: Kapzsiság, bűnös szerelem, gyűlölet, elvakult majomszeretet, önző kényelmesség stb. Aki lelkében vak, nem tudja megérteni, hogy az élet igazán szép csak Isten parancsainak útján lehet. Nem érti, hogy boldogítóbb a becsület, mint a gazdagság; az önfegyelem, mint a paráznaság; a megbocsátás, mint a gyűlölet; az önzetlenség, mint az önzés. Isten világáig pedig egyáltalán nem tud felemelkedni.

A lelki vakság tönkreteszi az életet, sokkal inkább, mint a testi. És a tönkretett élet folytatása a tönkretett örökkévalóság. Ha va­lamit kérek Istentől, az első kérésem ez legyen: Uram, hogy lás­sak!

Sz. J.