Eladta mindenét, amije csak volt

A cím láttán bizonyára többen egy vállalkozó bukására, esetleg valaki végleges távozására gondolnak. Ha valaki eladja mindenét, amije van, az olyan életében valami rendkívüli szokott történni vagy egyszerűen ráébredt olyasmire, amiről mi nem tudunk. Természetünkben gyökerezik az élet szeretete, ezért életünket a legnagyobb kincsnek tartjuk. Végső soron mindannyian azért fáradozunk, hogy élni tudjunk. Életünket az alapvető értékek (igaz, jó , szép és szent) mentén igyekszünk élni, ugyanakkor tudatosan vagy kevésbé tudatosan az egyetlen szükségeset szoktuk keresni. Az életterünk egy földi országhoz köt, viszont nyelvünk, kultúránk, történelmünk a magyar néphez. Ha életünk egészét a jövő távlatában szemléljük, akkor csak egy a szükséges: az Istennel való élet, az Isten országa. 

Szeretnéd megtanulni, hogy hogyan lehet tiéd az Isten országa? Jézus megmutatja neked az utat. Bármennyire egyszerűnek hangzik a két példázat: a földbe rejtett kincsről és a drága gyöngyről, éppen annyira gazdag tartalmú és útmutató. (Mt 13,44-52) Régen is a föld gyomrából hozták felszínre a nemesércet, majd feldolgozták és mint kincset használták. Veszély idején ismét földbe rejtették, mint egykor a nagyszentmiklósi avar kincset. De kié a kincs? Akié a föld! – mondták Jézus korában. A példabeszédben a földműves véletlenül jut hozzá a kincshez, de azután „törvényes” módon akar tulajdonosává lenni, ezért mindenét eladja és megveszi a földet. 

A gyöngy is érték volt. Mi is annak tartottuk, hiszen a magyar Szent Koronába 24 borsónyi és 204 kis gyöngyöt foglaltak. A gyöngykereskedő foglalkozásszerű keresése közben talált rá egy nagyon értékes gyöngyre, de a következtetést ugyanúgy vonta le, mint a példabeszéd földművese: eladta mindenét, amije csak volt és megvásárolta azt. Senki nem tudta, hogy ezek miért adnak el mindent, de mindkettő tudta, hogy „megéri”, és ez közömbössé tette őket az emberek ítéleteivel szemben. Jézus azt tanítja, hogy Isten országába csak úgy juthat el az ember – függetlenül, hogy keresetlen vagy tudatos kereséssel talál rá –, ha mindenét odaadja érte. 

Az apostolok Jézus tanításának és csodáinak bűvöletében éltek, s akkor még nem tudatosult bennük, hogy Jézus milyen kincseket bíz rájuk, Egyházára. Így a vízből és Szentlélekből való újjászületés szentségét, a bűnbánat szentségének áldásos hatását, az Oltáriszentség titkát... De kellő bölcsességet adott nekik a Szentlélek. (1Kir 3,5. 7-12) Felismerték, hogy az Egyház a menny előszobája, melyből csak annyit láttak, mint a szántóvető, aki mit sem sejt. Viszont hittel és szeretettel elfogadták Jézus tanítását, s minden a javunkra vált. (Róm 8,28-30) Isten ügye a mennyből nézve világos, csak a földön homályos azok között, akik dolgoznak benne. Nekünk is „megéri” Isten országáért dolgozni, az ítélkezés Istené.

„Íme megadom neked, amit kértél.” (1Kir 3,12)