Oldalak

2018. 02. 10.

Mit tegyünk a betegségben?



Február 11-én a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapja van, amely a Betegek világnapja is. Mivel ez az évközi 6. vasárnapra esik, ezért mi szombaton 18 órakor kezdődő szentmisét a betegekért ajánljuk fel és kiosztjuk a betegek kenetét. 
A vasárnapi olvasmányok a lepra betegségről és betegekről szólnak. (Lev 13,1-2. 44-46) A betegség olyan állapot, amely akadályozza az emberi szervezet normális működését. Okait az orvosok keresik. Tudjuk, hogy a betegség, a szenvedés is a bűn következménye, ugyanakkor a betegség oka többnyire Isten titka. Hiába kutatjuk, ebben szintén Isten művei nyilvánulnak meg. Rá kell bíznunk magunkat bölcsességére és jóságára, mert amit megenged, azzal javunkat akarja. 
Lehet-e haszna a betegségnek? – kérdezhetjük. Hiszen önmagában rosszként és hiányként éljük át. A fájdalmaktól, költségektől eltekintve akadályoz munkánkban. A kórház vagy betegszoba magányában elválaszt embertársainktól, csökkenti értékelésünket. Mégis a betegség megtanít végességünkre és tehetetlenségünkre. Nem magunk irányítjuk sorsunkat, nem tehetünk meg mindent, amit szeretnénk, amit elgondolunk. Felismerjük, hogy az egészségügyiek segítsége mellett rászorulunk Istenre. A munka, a szórakozás, a földi feladatok mellett talán nem volt időnk életünk értelmére gondolni, hogy miért is vagyunk tulajdonképpen ezen a világon. 
A betegségben idő adatik, hogy erre is gondoljunk. Megtanuljuk, hogy embertársainkat is jobban becsüljük: hány személy segítségére, figyelmére és szolgálatára van szükségünk, hogy meggyógyuljunk. A betegség csendjében és a magányában a magunk gyengéit is jobban megismerjük, hogy utána mindent Isten dicsőségére tudjunk tenni. (1Kor 10,31-11,1)

A betegség magától nem vezet Istenhez, el is távolíthat tőle. Nekünk kell Istenhez vezető eszközzé tennünk, miközben erős akarattal, az orvosi előírások pontos betartásával óhajtunk gyógyulni. Ugyanakkor meghajlunk Isten akarata előtt, jóságában bízva, hogy amit Ő akar velünk, az feltétlenül javunkra válik. Jézussal mondjuk: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" (Lk 22,42).

Krisztus szenvedésével, halálával és feltámadásával váltott meg minket. Megtanított arra, hogy ajánljuk fel szenvedésünket és tegyünk jót azzal, aki szenved.  

Minden betegségben Vele, a gyógyító Jézussal találkozunk, mint a leprás. (Mk 1,40-45) Együttérzése jeléül megérintette a beteget és azután meggyógyította. A gyógyítást feladatként adta övéinek, ezért külön szentséget is rendelt, a betegek kenetét. Szent Jakab figyelmeztet: „Beteg valaki köztetek?Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében.” (Jak 5,14-15) Jézus segít, hogy mi ne csak a testi fertő, hanem az erkölcsi ellen is küzdjünk.



„Menj, mutasd meg magadat a papnak.” Mk 1,43.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése